Se több, se kevesebb

Amikor elhangzik a "takarékoskodás" szó, általában rögtön összeszorul a torkunk. Nem véletlen, hogy a politikai cirkusz résztvevői is rendre megszorításokkal vádolják egymást, mintha az egész ötlet valamilyen ördögtől származó ártalom lenne. Félreértés ne essék, jómagam sem bízom benne, hogy az állam számláján jobb helyen lesznek a megtermelt értékeink, mint a saját kezükben; maga a gondolat viszont, hogy kevesebbet költsünk, kevesebbet fogyasszunk, kevesebb dolgot tegyünk tönkre, teljesen ésszerű. És még csak nem is kifejezetten bonyolult. Sőt, az ipari civilizáció erőforráskészletét figyelve akár nevezhetném a közeli jövő, a következő jó néhány generáció egyik legfontosabb irányelvének.

Az irtózás jelentős része alighanem abból fakad, hogy ezeket a dolgokat eleve ideiglenesnek feltételezzük. Elvárjuk az élettől, hogy biztosítsa számunkra a bőség kosarát, elvárjuk, hogy valamilyen úton-módon minden egyre jobb legyen. "Jobb" alatt pedig kevesebb fájdalmat, kevesebb fáradalmat, több nyugodt és jóllakott percet értünk. A helyzet az, hogy a világon semmi nem garantálja, hogy ez a hit valóban helyes, hogy a reményeinknek van létjogosultsága, a takarékoskodás azonban, mint folyamatos, életmódot formáló erő, egyszerűen nem része a mai közbeszédnek. Nincs igazi becsülete, mert nincs benne semmi forradalmi. Tartósságra és egyszerűségre törekszik, amelyet a divat és az új termékek hajszolása közben unalmasnak és feleslegesnek tartunk. Úgy vélem, hogy ahogyan a társadalom fokozatosan rákényszerül az átalakuló világhoz való alkalmazkodásra, úgy nemcsak a törekvés hasznát ismeri majd fel, hanem még ha nem is minden területen és minden pillanatban, de sokan meglátják a dolog izgalmát és szépségét is.

A témáról könyvtárnyi irodalmat lehetne összegyűjteni, ugyanakkor viszont a leghatásosabb képviselőit meghökkentően egyszerű formában találjuk meg a különböző hagyományos vallásokban. A keresztény böjt például az önmegtartóztatás általi megtisztulást tartogatja az összes hívőnek; méghozzá a földhözragadt valósághoz igazodva. A nagyböjtnek meg kell szakítania a téli szalonna-, zsír és kolbászfalatozást, mert e nehéz ételek hosszabb távon tönkreteszik a testünket. Egy pillanat alatt körülnézhetünk a közvetlen környezetünkben, hová vezet, ha elhagyjuk az ilyen "ostoba babonákat": betegségekhez, kövérséghez, boldogtalansághoz. Hogy miért tagadjuk meg a böjtöt? Azért, mert megtehetjük. Kegyetlenül emberi az ok: ki tudjuk fizetni a böjt nélküli étkezést, megengedhetjük magunknak. Egyáltalán nem véletlen, hogy a szegények között sokkal gyakoribb a mély vallásosság, mint a gazdagok között, és nem arra a gőgös érvre gondolok itt, amely minden hitet tanulatlansággal magyaráz. A szegények ugyanis a rövid távú gyönyörökhöz csak apró cseppekben, ideiglenesen férnek hozzá, nekik mindenképpen valami efölötti értelem kell az életükbe. A böjtöt megtartani vallási, eszmei és biológiai kérdés, ugyanakkor kimondatlanul gazdasági ügy is. Mintát ad a hívőknek az igazán nehéz idők elviselésére, mintát ad akár az egész életre is.

Egészen más úton, mégis hasonló végeredményre jut a buddhizmus. A buddhista tanítások egyik alappillére a tisztességes megélhetés megcélzása, ami kizárja a nyomort és önsanyargatást, de a luxusban való dőzsölést is. Mint sok más dologban, itt is a középső utat keresi ez a hagyomány, de egy olyan középső utat, ami nem csupán kompromisszum. Az egydimenziós látásmód szerint minden középút megalkuvás, és csak annyi lehet a szerepe, hogy távol tartson minket a szélsőségektől. Szomorú filozófia ez, mert azt hordozza magában, hogy valójában vágyunk ezekre a vad, szenvedélyes dolgokra, de sajnálkozva belátjuk, hogy az élet sorsa a szürkeség. Szomorú, és véleményem szerint téves ez a filozófia. Léteznek olyan választási lehetőségek, amelyek úgy mutatnak a normális irányba, hogy minőségi különbséget jelentenek. Visszatérő mondókám ezeken a hasábokon, hogy a világ nem fekete és fehér, pláne nem csak szürke, hanem a szivárvány összes színében és árnyalatában pompázik.  Az igazi bölcsesség olyan alkut jelent, amely nem keserűség egyik félnek sem, hanem mindannyian örömmel veszik.

A tisztességes megélhetés nyugodtan tekinthető ilyen választásnak. Hiszen aki a nincstelenséget magasztalja, pontosan ugyanazokat az anyagi javakat tartja szem előtt, mint a vagyont kergető mohóság. E két véglet szerint az életünk minősége csupán anyagi feltételektől függ. Hol van a középső út? A megalkuvásban, ahol az embernek nincs valódi véleménye? Ahol mindenképpen kielégületlen marad? Minden porcikám tiltakozik ez ellen... Nem. A döntés kulcsa az, ha lelépünk erről az egyhangú számegyenesről, és észrevesszük, hogy egyáltalán nem szükséges ilyen módszerekkel keresnünk a boldogságot. Nem kell erőszakkal a langyos vízben maradni, hanem vissza lehet utasítani a kérdést az összes felkínált opcióval együtt. A tisztességes megélhetés pontosan ezt teszi, mikor kifejezi, hogy nem a vagyon, nem a jövedelem, nem az anyagi javak a legfontosabbak. Az ipari társadalom igyekszik mindent úgy megszervezni, hogy a lehető legtöbb cuccot-dolgot-kütyüt bocsássa a rendelkezésünkre. Ez az egyetlen cél, amit ismer, a növekedés. Annyira a vérünkbe ivódott, hogy észre sem vesszük. E folyamat közben tönkretesszük a Föld élővilágának jelentős részét, elhasználjuk a fellelhető nyersanyagokat, és belerokkanunk mi magunk is. Aki ellenáll, könnyen a káröröm keserű kenyerére juthat, és bizony a gyilkos cinizmus sem igazán egészséges lelkiállapot.

Mit tehetünk ezen kívül? Kereshetjük az egyensúlyt. Kitűzhetjük célnak a boldogságot, és ehhez válogathatunk eszközöket. Amikor pedig eszközöket válogat valaki, akkor semmi értelme a növekedésnek. Egy ember nem tud kezelni két ásót, nem tud enni két kanállal, nem tud belakni egyedül egy kastélyt. Ha az anyagi dolgokat eszköznek tekintjük, akkor csak a feltétlenül szükséges javakat akarjuk majd, abból viszont valami tartósat és jó minőségűt. Hiszen lehet mondani, hogy két szerszám több mint egy, de két szerszám, ami a három éves garancia lejártával tönkremegy... Nos, az kevesebbet ér egynél. Egyensúlyi szemléletben ráadásul olyan eszközöket használunk, amelyek több munkára is használhatóak, hirtelen mindennek ezer arca lesz. Éppen azért, mert senkinek sem kell több, mint ami elegendő.

Talán ezek az elvont mondatok nem túl meggyőzőek, de ezrével sorolhatnám a kapcsolódó példákat. Például szinte minden valóban elengedhetetlen mérnöki számítás megoldható mikroprocesszorok nélkül, egy egyszerű segédeszközzel, a logarléccel. Hiszen a múlt század ötvenes-hatvanas éveiig az összes híd, az összes épület, az összes motor így készült. Kivéve persze azokat, amelyeknél még logarlécet sem használt senki... Vagy említhetném gyermekeink játékait. Egész iparág települt a különböző márkák hype-olására, és szinte ömlik az apró, színes műanyagdarabok tömkelege a gyerekszobákba. A játékok legtöbbjét arra tervezik, hogy a gyerekek hamar megunják őket, így a következőt is el lehet adni. Hogy mit nem un meg az ember? Amiből mindig újat lehet kitalálni! Egy kisgyerek sem unja meg, ha az anyukája vagy a testvére játszik vele, de hihetetlen dolgokra képesek csupán babákkal, üveggolyókkal és botokkal is... De a gondolat felbukkan abban is, hogy egy hithű buddhista - vagy bárki aki egyensúlyt keres - nem fog "bedőlni" a divatipar évszakonként változó szabásmintáinak, nem fogja kukába hajítani a ruháit minden egyes alkalommal. Minden kényelem és szépség elérhető ugyanis egyszerű szabással, tartós anyagokkal. Ami azt illeti, fazonokra sincs mindig szükség, a női hiúságot egy egyszerű szári - egy téglalap alakú színes szövetdarab - millióféle redőzése is képes kielégíteni. Ha pedig a pénzről van szó, vajon ki alszik nyugodtabban: aki elégedett az esetleg szerény, de mégis tisztességes kasszájával, vagy aki vagyonokat kockáztat a tőzsdén, hogy még többet tudjon majd lekaszálni?

A felsorolt példák rámutatnak még egy elidegeníthetetlen jellemzőjére a takarékosságnak, a tisztességes megélhetésnek. Ez a tulajdonság abban nyilvánul meg, hogy a tartós és egyszerű eszközöket az ember hogyan használja. A logarlécen nem elég csupán megnyomni egy gombot, ahhoz érteni kell. Egy üveggolyó esetében a kis emberpalánta találja ki a szabályokat, nincs semmi kőbe vésve. Tartozik hozzájuk a trükköknek is húzásoknak egy kis gyűjteménye, ezek az eszközök emberiek. Szórakoztatják azt, aki foglalkozik velük. Kihívásokat tartogatnak. De a szárinál egyik példa sem lehet látványosabb. A női kreativitás szinte kifogyhatatlan alkalmazásait tartogatja ez a ruhadarab. Stílusokat, érzelmeket, jellemeket fejeznek ki a különböző hajtási technikák, mindehhez pedig az anyagi világból egy elképesztően banális tárgy kell csupán. Erre bizonyára azt mondja majd valaki, hogy a szári csupán egy rongy, és egyik felöltési mód ugyanolyan mint a másik. Mondhatja valaki, hogy teljesen mindegy, hogyan csavarja bele magát egy nő, attól még ugyanaz marad. Talán így van. Csakhogy ezek a mondatok éppen ilyen igazak a modern divat által ajnározott ruhadarabokra is... A különbség, hogy azokban sokkal kevesebb saját emberi ötlet és befektetés van, anyagi kár viszont jócskán származik belőlük.

A hagyományos vallások - a szegénység vallásai - nem véletlenül szólnak emberi értékekről... Legutóbb arról írtam, hogy gazdasági ügyekben különösen fontosak azok tettek, amire nem szánjuk rá magunkat. Nagyon sokat számít, hogy mit nem teszünk. Ma arra szerettem volna egy kis fényt vetíteni, hogy ez ugyanakkor nem kell, hogy hiányt hagyjon az életünkben. Az anyagi célokat anyag feletti célokkal felváltva pontosan az emberi értékeinkkel tölthetjük fel a keletkező űrt. A következő kijelentés talán már vallásosnak is minősül, de akkor is vállalom: az emberi minőségünk javításánál szebb, nagyobb és fontosabb kihívást aligha tartogathat az élet.

Nincsenek megjegyzések: