Két tojás sem egyforma

E blog visszatérő olvasói már valószínűleg régen észrevették, hogy bármilyen témáról is van szó, legfeljebb két-három lépésben el tudok jutni tőle az élet értelméhez; ezúttal azonban a dolog valószínűleg még egyértelműbb lesz. Az utóbbi hetekben hosszú bejegyzéseket írtam a takarékoskodás, az egyensúlyi létszemlélet jellegéről, és sok általános következtetést sikerült levonni. Ugyanakkor azonban közvetlenül kevés szó esett arról, mi is az, amit konzerválni akarunk. Van néhány lehetséges válasz, ami önként ajánlkozik, de nem jutunk velünk messzire. Érdemes tehát tisztába tenni végre a kérdést.

Mondhatnánk ugyebár, hogy pénzt akarunk spórolni. Pedig ha így állunk hozzá, akkor ördögi körben találjuk magunkat, hiszen a pénz önmagában semmi; értelmes esetben azért van rá szükség, hogy valamit vásároljunk vele. Amikor pénzt spórolunk, akkor kevesebb árut veszünk a boltban, hogy később többet tudjunk venni. Minden esetben ott van ez a mögöttes várakozás, kivédhetetlennek tűnik. Épp ebből az okból kifolyólag pénzzel nyilvánvalóan csak ideiglenesen takarékoskodhatunk. Jelenleg tartós és egyre komolyabb kihívásokkal kell szembenéznünk, ez a hozzáállás zsákutca. Eredménye legfeljebb a kínlódás lehet.

A legtöbb anyagi termék és szolgáltatás, ami esetleg a pénz helyett eszünkbe juthat, könnyen visszavezethető ugyanerre a sémára. Vegyük például a vizet! Nagyszerű érvek hozhatók fel amellett, hogy a vízzel kell takarékoskodnunk, lehet erről tanulmányokat írni és konferenciákat tartani. Magyarország esetében szinte leírhatatlanul fontos ez a téma, hiszen - noha a hétköznapokban fel sem fogjuk - az itteni vízrendszer, a folyók patakok, tavak, karsztvizek és gyógyvizek hálózata kivételes természeti kincs. Ha turistákat vonzana, sokkal többre tartanánk... De hiába lényeges a kérdés, átfogó célt mégsem tud kijelölni. A víz lenne a sarokpont, amiből ki tudunk indulni? Ha így gondoljuk az nem vezethet másra, mint különleges víztisztító gépekre, gigantikus kormányzati programokra és méregdrága ENSZ-jelentésekre. Arra vezetne, hogy a víz drágább lesz, tehát kevesebb pénzt hagy a zsebünkben. Elkezdenénk tehát a pénzzel spórolni a víz helyett.

De ugyanez rengeteg nem anyagi értékről is elmondható. Ha azt mondjuk, hogy a kultúrát, például a színházak művészetét kell megóvnia a társadalomnak a viszontagságoktól, akkor az a hozzájuk folyósított összegekben fog kimerülni. Hiába tudjuk, hogy egy színdarab, egy film sikere, egy táncos tehetsége, vagy egy focicsapat játéka nem kizárólag a pénztől függ, mégis ilyen módon ösztökéljük őket. Ez szinte az egyetlen mód, ahogy ma változásokat próbálunk elérni. Pedig aligha előnyös, ha egy művész túl van fizetve, sem gazdag költőkben, sem kövér táncosokban nem bővelkedik a történelem. Természetesen előfordul ez is, de nincs egyenes arányosság. A kultúra nem fizethető meg anyagiakkal.

Manapság azt gondoljuk, hogy a pénz mindent megold, hogy egy univerzális eszköz. Részletesen magáról a pénzről későbbi bejegyzésekben szeretnék megemlékezni, de ez a jelenség túlmutat rajta, sőt, bizonyos értelemben a gazdaság vizsgálatának témáján is. Az ipari civilizáció által felnevelt polgár fejébe már gyerekkorától beleverik, hogy minden helyettesíthető. Ha egy kiló kenyér ugyanannyiba kerül, mint egy színes léggömb, akkor az a két termék ugyanannyit ér. Ugyanaz. A közgazdaságtan számára minden lefordítható százalékokra, mindennek megvan a helye a GDP kiszámításánál. Pedig ez az egyformaság a szó szoros értelmében nem igaz. Az ételt és a lufit nem lehet összehasonlítani. Ahogy a szólás is mondja, az almát sem lehet a körtével... Ezer pillanatnyi körülménytől függ, hogy épp az adott időben és helyen melyik az értékesebb és mennyivel. A pénz többek közt éppen arra szolgál, hogy az ilyen minőségi értékítéletektől megkíméljen bennünket. Összeadás és kivonás, csak erre van szükség, amikor vásárolunk. Csak számok léteznek, egy mindenható számegyenes, amelyen megtaláljuk az össze látható és láthatatlan dolgot.

Egy másik adódó válasz lehet a bevezetésben említett dilemmára, hogy az energiával kell takarékoskodnunk. Mivel energiaválságról van szó, ezzel a megfogalmazással nem lehet vitatkozni. Azt viszont mindenkinek értenie kell hozzá, hogy mi az energia, különben megint csak nem jutunk egyről a kettőre. Az iskolai fizikaórák ebben sajnos nem sokat segítenek. Az energia "munkavégző képesség", erre a definícióra sokan emlékeznek, de hogy a fizika szerinti munkafajták milyen sokszínűek, abba a legritkább esetben gondolnak bele. Energiapolitika kapcsán például elsősorban a fűtésről és a közlekedésről szokás beszélni. Akkor "használunk energiát", hangzik a magyarázat. Pedig nem csak akkor, hanem minden pillanatban. Az ételből, amit magunkhoz veszünk, energiát nyerünk. Az elektromos kütyük, melyeknek a villamos fogyasztását szeretjük elhanyagolni ilyen vitákban, valójában cégek és gyárak egész hálózatát tartják fenn. A cégek és gyárak fogyasztásának köszönhető, ezt testesíti meg az a bizonyos telefon, tablet vagy játékkonzol. Amit az ember cselekszik - a párválasztástól az űrkutatásig - és amit vásárol - a kutyaeledeltől a mozibelépőig -, az mind energiát igényel. Ha az energiával baj van, mindennel baj van.

Itt nyilvánul meg ismét korunk imént említett abnormalitása. Rengetegen gondolják azt, hogy a fosszilis energiahordozók, a kőolaj, földgáz és a szén kimerülése csupán kőolaj-, földgáz- és szénhiányt von maga után. Így születnek az elektromos autók tervei, a hidrogéngazdaságról szóló nagyívű elképzelések, és így gondolkodik rengeteg környezetvédő, zöld szervezet, mikor értelmetlen kampányokba kezd. Ott van mögötte a meggyőződés, hogy benzines autó, a szenes erőművek és a szennyezés milliónyi fajtája a mi választásunk eredménye, és minden velük elnyert kényelem és öröm elérhető lenne a "rossz" dolgok, a "rossz" anyagok helyettesítésével is. Tévedés. A dolog kulcsa nem az anyagokban van, hanem az eltárolt energia minőségében. Az az, ami pótolhatatlan. Nem lehet helyettesíteni. Egyszerűen nem létezik más forrás a bányászott szénhidrogéneken kívül, ezek pedig évmilliók alatt képesek csak megújulni.

De ha így van, akkor mit kell megóvni?  Melyik ujjába harapjon az ember? Az energia minőségét? Igen. De ez nem csak az előbb felsorolt erőforrásokat jelenti, hanem minden igazi minőséget, minden karaktert és különbséget magában foglal. Hiszen az energia mindenben ott van, munkát végezni, hasznot hajtani pedig csupán különböző közegek kölcsönhatásával lehetséges. Egy hőerőgéphez kell hideg és meleg tartály, egy patak melletti malomhoz kell egy magasabb és egy alacsonyabb magasságú medence. Egy jól működő csoportban vannak vezetők, és vannak, akik követnek. Egyik sem fontosabb a másiknál, egymás nélkül értéktelenek lennének.

Azt kell elérnünk, hogy a dolgok jellegét, jelentőségét lássuk meg először. Ez az igazi bölcsesség. Felfoghatatlanul sok és sokszínű emberrel vagyunk körülvéve, elképesztő hagyományokkal és közösségekkel. Zseniális szakmák állnak tőlünk karnyújtásnyira, olyan alkotó munkával, amely önmagában is örömforrás lehet. Hasznos szerszámok és elvek egész garmadája vár arra, hogy foglalkozzunk velük. A takarékoskodás, a sokszor emlegetett egyensúly keresése e jellegzetességek megismerését, gyakorlását és megőrzését jelenti.

A legnagyobb pusztítás nem a szenvedélyekből fakad. A különbségek gyakran ellenszenvet, vagy akár gyűlöletet szülnek, talán még erőszakot is. A természetben a farkas megtámadja az őzgidát és meg is öli, ugyanezt a jelenséget megfigyelhetjük emberi cselekedetekre lefordítva is. A farkas mégsem pusztítja ki az őzeket, képesek egyensúlyt teremteni és megmaradni. A különbségek megférnek egymás mellett. Egy dolog nem fér meg: a mohóság. A mohóság masszává gyúrja a világot és sivárságot teremt. Unalmat, szenvedést és pusztulást. Ilyen is van a természetben, de mindig rövid életű, mert végez önmagával is. Feléli az erőforrásait, a számára hozzáférhető energiát. Amikor például a TBC baktériuma megöli a gazdatestet, akkor a saját létfeltételeit teszi tönkre. Az emberi történelem egy ilyen időszaknál tart, ideje lenne megkeresni a lehetséges kiutakat... Tacitus pontosan leírja, mit teszünk most magunkkal és a világgal: "Fosztogatnak, gyilkolnak és lopnak, ezt birodalomnak hazudják; és a hátrahagyott sivárságot békének nevezik." Nincs új a Nap alatt, az ő korszaka sem volt különb.

A minőségre kell tehát figyelni, nem a mennyiségekre. Ha a modern világ már csalódást okozott, és nem érezzük magunkénak, akkor csak itt lehet elrejtve az életünk értelme. Amikor takarékoskodunk, az nem kevesebb kenyeret és kevesebb léggömböt jelent, hanem a szükséges mennyiségű kenyeret, és léggömböt egyáltalán nem. Kétlem, hogy ezt a hozzáállás ördöngösség lenne. Más döntéseknél viszont nehezebb lehet meglátni a bölcs választást. A minőségi különbségek tisztelete, megértése és megőrzése utat mutathat.

Nincsenek megjegyzések: