Fekete Nap (3. rész)

Éjfélre járhat az idő. A hadnagy leveszi a lakatot a kerékpárjáról és olajozott mozdulattal felül a nyeregbe. Nincs a tagjaiban semmilyen fáradtság. A kapitányságon elfogyasztott brazil kávé megtette a hatását, egy csipetnyivel sem volt gyengébb, mint a híre. Most ez különösen jól jön. Nem tudja, hogy mit gondoljon a mai estéről. Órák óta bántja a hiúságát, hogy korábban Kiss nyomozó mennyire rá tudta szedni, pedig annál jobban kellene örülnie most, hogy sikerült beszerveznie. Hacsak nem csapja be megint... A bicikli első kereke minden elfordulásnál halkan nyikordul egyet, mert hozzáér a fékpofához. Záros meg akarta javítani, de még erre sem jutott ideje. Hónapokat adtak neki erre a munkára, de három hét puhatolózás után átmenet nélkül belezuhant a mély vízbe. Most már nincs mód visszakozni, így viszont - ha minden jól megy - egy hónap múlva már itt sem lesz. A kerékpár minden bizonnyal így marad, megjavíthatja a következő katonai összekötő, ha akarja...

Megígérték, hogy ezután egy időre hazamehet pihenni, és a hadnagy úgy érzi, meg is érdemelné, minél hamarabb. De milyen távolinak tűnik ez ma éjjel...

Gond nélkül odataláltak a Makár által megadott címhez, ahol egy régi bérházat találtak repedezett vakolattal. Kiszálltak és bekopogtak az utcára nyíló ajtón. Néhány másodperc múlva a felettük levő ablakban két puskacső jelent meg, amelyek egyenesen lefelé, a fejükre céloztak. Mielőtt felocsúdtak volna, négy ázsiai arcú verőlegény vette körbe őket, ezért hagyták magukat megmotozni és lefegyverezni.

"A szerződés szerint visszahoztuk az embereteket. Liu Kvannal akarunk beszélni."

Talán értették a kínaiak, talán nem. A kezüket mindenesetre hátrakötözték egy vékony madzaggal, olyan szorosan, hogy Záros ujjai hamar zsibbadni kezdtek. Leültették őket odabent az előszoba sarkában lévő cipősszekrényre. Itt aztán alkalom nyílt körülnézni egy kicsit. Tiszta, gondosan homokszínűre festett helyiségben voltak, ahol a számos ruhafogas mellett csupán két embernagyságú szobanövény és a cipőtároló alkotta a berendezést. A ház belseje felé nyíló ajtónyílást nehéz, sötétvörös függöny takarta el. A négy kínai mind öltönyben volt, méghozzá remek, személyre szabott szürke öltönyökben. Ez alatt viszont a legkülönfélébb színű és anyagú ingeket viselték. Feléjük a kötelező elővigyázatosságon kívül az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatták, bár ez lehetett akár megjátszott közöny is. Megvárták, amíg az egyik puskacső és a hozzá tartozó társuk - halványzöld, feltűrt ingujjban - megérkezik az emeletről és kibújik a függöny mögül. Másodpercek múlva Lai is belépett a helyiségbe az utcáról. A többiek főhajtással és kézfogásokkal üdvözölték. Néhány köszöntő szó is elhangzott, amelyből a foglyok persze semmit nem értettek. Kiss úgy döntött, megszakítja az udvariaskodást, és Lai felé intézve megismételte az előbbi kijelentését. 

"Liu Kvannal akarunk beszélni."

Lai lassan odasétált eléjük, és a csuklóját tapogatva végigmérte őket.

"Miért engednénk ezt?"

"A társam katona. A hadsereg üzletet kínál nektek."

Visszagondolva sem tűnik fel semmilyen választási lehetőség. Záros könnyedén elhajt Szent László temploma előtt, ahonnan halk énekszó szűrődik ki így késő éjjel is. Valaki virraszt egy halottért, talán egészen hajnalig. Ő maga negyed órán belül a Tisztviselőtelepen lesz, rohanni felesleges lenne. De hogy ott mit talál majd, az egyáltalán nem mindegy. A triádtól kapott pisztolyt jobb híján egy hátizsákba tette a hangtompítóval együtt. Ott van mellette a kis csomag heroin is, egy másik jókora indok arra, hogy még ma lezárja ezt az ügyet. Veszélyes áru ez, nem hiányzik, hogy bárki kiszagolja. A szer miatti küzdelembe ezúttal belebukhat néhány miniszter vagy akár az egész kormány is... Maguknak akarták a bajt, a hadnagy nem sajnálja egy percig sem; de nem szívesen vesz részt ebben az egészben. A honvédségnek semmi dolga ilyesmivel.

Amikor odaér, rögtönöznie kell majd, de ez nem baj. A meglepetés ereje az ő oldalán áll. Szerencsére haza tudott ugrani a bérelt lakásába a felszereléséért. Örült annak is, hogy használhatja a saját biciklijét. Nem mintha annyira a szívéhez nőtt volna a rozoga járgány ezalatt a pár hét alatt, de legalább biztosan nem fogja senki megjegyezni, ha elhajt mellette. Ráadásul a többi ötezer ugyanilyen rozsdafogó között még a kitűnő memóriával megáldott tanúk sem ismernék fel. Ilyen apró dolgokból áll össze az élet vagy a halál, a siker vagy a bukás.

Lai Koe egészen meglepő módon reagált a nyomozó szavaira: leguggolt a foglyok elé és kibontotta Kiss cipőfűzőjét. Elhűlt arcukat látva a többi kínai felröhögött. Zárosnak csak ekkor tűnt fel, hogy a fentről érkező puskás ember egy kényelmes, zárt papucsot visel. Lai illemre tanítja a barbár magyarokat, remek vicc. Levette a cipőiket egymás után, és a szekrénybe helyezte. Kaptak még saját papucsot is a vendégeknek fenntartottak közül. Ezután a saját lábbelijét rúgta le a kis ember sokkal kisebb ceremóniával, és elővette a maga bejáratott papucsát. Néhány szóval eligazította a többieket, mire a puskás ember közelebb lépett a foglyokhoz, a négy öltönyös pedig elindult vissza az őrhelyére.

"Gyertek."

Átbújtak a piros függönyön, majd egy recsegő csigalépcső megmászása után homályosan megvilágított helyiségben találták magukat. Végig szőnyeg volt a talpuk alatt, egyebet viszont e néhány lépés ideje alatt nem lehetett kivenni a lakásból. Végül benyitottak egy apró hálószobába. Egy férfi - minden bizonnyal Liu Kvan - betegen, mellkasig betakarva feküdt keskeny ágyában. Forró teát szürcsölt, majd az arcára húzott egy orvosi papírmaszkot, melyet szemlátomást csak ideiglenesen engedett le. Halkan köhögött. Egy fiatal ázsiai nő vette át tőle a teát. A puskás ember és Lai továbbra is felügyelt a foglyokra, nehogy meglepetést okozzanak, de ha tízen állnak ott, a főnöküknek azzal sem segítettek volna a valódi veszéllyel szemben. Az ajkai színéből és a lihegéshez hasonló gyors légzésből Záros azonnal levonta a következtetést: idén korán kezdi munkáját a kékítő tüdőgyulladás. Az utcai erőszak és a minden gyógyszernek ellenálló kór ezúttal különösen zord telet vetít előre a városban. 

Odabent nyilvánvalóan mindent úgy rendeztek el, hogy a beteg kedélyállapotát feljavítsák. Az ágyat vakítóan zöld növények vették körül, sőt, egy ijedten toporgó sárgarigót is megpillantottak a kalitkájában. A nő nem egyszerű ápolóként volt jelen. Talán Liu lánya vagy unokahúga lehet, ezt nem kötötte az orrukra senki. Csinos, szabályos arca volt rendkívül világos bőrrel. Zárosnak önkéntelenül is az jutott eszébe, milyen sok ilyen lány mosolygott már rá a pult mögül Pest kifőzdéiben. A nő egyszerű otthoni ruházatot viselt, a nyakában pedig szintén ott lógott egy védőmaszk. Lai Koe mondott pár mondatot, ami minden bizonnyal Zárosék bemutatása lehetett, erre Liu hevenyészett bólogatással válaszolt. Végül a lány szólította meg őket, méghozzá kifogástalan magyar nyelven.

"Üdvözöllek titeket. A nevem Mei. Ha akartok mondani valamit Liu Kvannak, akkor mondjátok."

Ahogy korábban megegyeztek, továbbra is Kiss beszélt. Ő lesz a kapcsolat, jobb ha mindenki megszokja rögtön. 

"Két ügyünk is van. Az egyik hivatalos, a másik pedig üzlet. A hivatalossal kezdem."

Ezt követően átadta a rendőrkapitány üzenetét. A nő tolmácsolt Liunak, mintha az nem értette volna, váltottak is néhány szót a maguk nyelvén. Először úgy tűnt, hogy talán csak a láz miatt van erre szükség, de aztán világossá vált, hogy tanácskoznak. A közép-pesti rendőrség igazoltatni fog Zuglóban. Ennél finomabb hadüzenetet jelen helyzetben nehéz lett volna kitalálni. Egyik jelenlévőn sem látszott semmilyen meglepetés vagy ingerültség, mikor mindezt közölték. Mei válaszolt. 

"A szerződésünk minden pontját betartottuk, a rendőrök pedig mindegyiket megszegték. Beszélj a másik ügyről."

A másik ügy... Annak legalább van értelme is, még ha nem is látszik előre, hogy mennyi. Csak nyélbe kellene ütni végre. A Tisztviselőtelepen gondozott utcák és hangos kutyaugatás fogadják a hadnagyot. Igazi éjjeli kertvárosi hangulat. Itt még a faleveleket is lesöprik az úttestről, annyira ügyel valaki a rendre. Ez a valaki rövidesen nagyon meg fog döbbenni. Záros minden probléma nélkül megtalálja a kérdéses címet. Nagyjából százötven éves előkelően kinéző téglaépület fogadja hatalmas, festett ajtóval, és a hozzá tartozó garázzsal, mellette pedig - amennyire az utcai lámpa meg tudja mutatni - jókora udvar terül el. Az ajtó minden bizonnyal Wertheim-zárat rejt, nem először látja a típust... A magas acélkerítés mögött néhány sor szőlőtőke és egy német juhászkutya látszik csupán. A kerítés két méter magasan kihegyezett csúcsokban végződik.

Záros csak lassít, le sem száll a bicikliről. A helyzet gyors felmérése után - továbbra is megállás nélkül - körbejárja a háztömböt. Mindenhol kutyák fogadják, kiadós ugatókoncertet adva a lakóknak. Most átkozhatja magát, amiért egy pillanatra elhitte, hogy magától ölébe hullik a küldetés sikere. Kisst nem hagyhatja főni a saját levében, a heroint nem viheti haza még egyszer, a triádot nem várakoztathatja meg. Ki kell találnia valamit, méghozzá most rögtön.

Kiss a saját szavaival előadta a tervet. A triád segíteni fog információkat és dokumentumokat szerezni a fontosabb nagyvárosokból. München, Trieszt, Isztambul, és amihez hozzáférnek. A katonai hírszerzés cserébe busásan megfizeti minden költségüket, és alku tárgyává válik jó néhány korábban kitiltott vagy kiutasított rokon és üzlettárs országba engedése. Alátámasztásként megmutatták Záros hírszerzési igazolványát. 

Mindketten tudták, hogy erre nem lehet nemet mondani, méghozzá legfőképpen nem is a kimondott előnyök, hanem a kimondatlanok miatt. A hadsereggel való szövetkezés új távlatokat nyithat meg a triádnak, ellenpont lehet a magyar állam folyamatos fenyegetésével szemben. Döbbent, mély csend fogadta az ajánlatot. Néhány hosszú pillanat után Liu Kvan köhögése törte meg a hallgatást. A beteg állapota ellenére bizonyára élénken figyelt, mert ekkor egyértelműen Meire helyezte a tekintetét. Erre a nő elmosolyodott. Rövid, érthetetlen megbeszélés kezdődött, melybe még Lai Koe is beleszólt néhány mondat erejéig. Zárosnak kellemetlen érzése támadt. Ha valamin vitatkoznak, az nem jelent jót. Mei végül feléjük fordult. A szeme továbbra is mosolygott, de az ajkai közönyt mutattak. Ekkor mindenre emlékeztetett, csak egy pincérnőre nem.

"Ami nektek két ügy, az nekünk egy. Apáinkat ópiummal igázta le az ellenség, most pedig ugyanígy, heroinnal akarnak közénk férkőzni. Vissza kellett vágnunk, ahogyan a legjobban fáj... A zsebükön keresztül. A jakuza, akinek a testét megtaláltátok, ezért volt itt. Ezért is ölték meg." Egy pillanatnyi szünet következett, a beteg megköszörülte a torkát. "Liu Kvan sok japánt és indiait ismer a maláj munkatáborokból, ahová a pekingi férgek kormánya küldte. Tudtuk, hogy kihez kell fordulni. Tudjuk, hogy kihez kell fordulni információkért és papírokért is."

Záros remélte, hogy mindez igaz. Akkor itt a szolgálat számára egy igazi aranybánya lehet... Egyúttal azonban összeszorult a torka is, mert egyre biztosabbá vált, hogy a megegyezésre nem ebben az eldugott hálószobában kerül rá a pecsét. Társára pillantott, aki minden ízében megfeszült. A rendőrnek vissza kellett fognia magát, nehogy közbeszóljon, de volt annyi önuralma, hogy képes legyen rá.

"Tettekre van szükségünk, amelyek nem hazudhatnak, mint a szavaitok. Azután örömmel fogunk majd bele a közös üzletbe."

"És mit kell csinálnunk?"

"A mai gyilkosnak bűnhődnie kell, hogy a japánokat kiengeszteljük. Ez nektek is érdeketek."

Kiss először bizonytalanodott el a beszélgetés során, ilyesmiről ugyanis korábban nem volt szó. A hadnagyra pillantott, akinek a fejében gyorsan cikáztak a gondolatok. A balkáni kapcsolatok a legfontosabbak közül valók... Ráadásul aligha lesz második esély bármire is. Ha most csődöt mondanak, akkor soha nem lesz az egészből semmi. Eljött az idő, meg kellett szólalnia neki is. Utána pedig be is kell váltania a szavát, akármennyire ellenkezik is minden porcikája.

"Rendben."

Az egyik udvaron tornyosuló farakás hirtelen ötletet ad. Cselédbejárat! A hadnagy azonnal teker vissza a házhoz. Valami nincs itt rendben. Télen undorítóan hideg lehet egy ekkora régi hodályban, és szinte biztos, hogy nem a háziak fűtenek. Az inasnak be kell mennie éjjel is, nem bajlódhat mindig a bonyolult zárral, a nagy ajtókkal. Hűvös őszi levegő vágódik Záros arcába, ahogy gurul a töredezett betonjárdán. Már távolról látja, hogy szerencséje van. A garázs kapujának jobb oldali szárnyába valóban vágtak egy kisebb, félig-meddig rejtett ajtót. Ez nem lehet belülről elreteszelve. Talán még a kutya sem lesz útban...

Felhúz egy vékony szövetkesztyűt. Az álkulcs pillanatok alatt végez a kis zárral, Záros fürgén bebújik, behúzza maga után a biciklit, majd az ajtószárnyat is. Eddig okos, máris bent van, feltűnés nélkül. Mindenekelőtt harisnyát húz a fejére, utána előveszi a zseblámpáját és körülnéz. A garázsban különböző szerszámok és gépészeti felszerelés van felhalmozva. Akad némi festék és faanyag is, talán egy felújítás maradéka. Egy macska bújik elő a sarokba támasztott létra mögül, szemei sárgán világítanak. A jobb oldali falon két ajtó, mindkettő zárva. Ismét villan az álkulcs, és ismét sikeresen. Az egyik átjáró a hátsó udvarba vezet, a másik egy apró fülkébe, kazánnal.

Záros gondolatban gúnyosan megdicséri saját eszét. Tényleg van cselédbejárat és fűtőfülke. A lakásba viszont csak az udvaron keresztül juthat be. Az udvaron legalább egy őrkutya, talán több. Alighanem harcra képzett állatok. Jobban belegondolva az sem túl valószínű, hogy az udvar felőli zár könnyebben feltörhető lenne, mint az utca felőli, az esetleges riasztóról nem is beszélve.

A zseblámpa fénycsóvája közben megtalálja a villanykapcsolót. Itt még a cseléd sem gyertyafénynél dolgozik. A kis fülkében derékig áll felhalmozva sok nyalábnyi akác. Most szinte nyárias az idő, de múlt héten volt egy kis hajnali fagy. Talán itt már befűtöttek? Gyufa és gyújtós is biztosan akad valahol. A kazán mellett a falon egy viszonylag széles, de csak néhány centi magas fémlapka, ezt félrehúzva lőrésszerű nyílás tűnik elő a falban. A háziak itt mondhatják meg, milyen meleget akarnak. Nagyon praktikus. Záros az ujja hegyével éppen eléri a túlsó oldali fémlapot, nagy nehezen sikerül is elcsúsztatni. Odaát teljes sötétség uralkodik. Egy pillanatra bevilágít a zseblámpával, és egy hasonlóan szűk helyiséget pillant meg. Egy lépcsőforduló, talán a pince felé vezet...

Valamilyen módon mindenképp kockáztatnia kell. Néhány lépéssel körbejárja a garázst, megnéz mindent újra, és visszatér a kazánhoz. Ez egy jó hely. Innen még visszafordulhat, van menekülési út. Beljebb menni az udvarra, besurranni a házba, túl sok... Rögtönözni egy dolog, megőrülni meg egy másik. Azt sem tudja, hányan alszanak bent, hogy egyáltalán alszanak-e... Ismét bevilágít a lépcsőházba. Szemben falra függesztett serpenyők és edények látszanak, de szinte semmi mást nem lehet kivenni a kis lapos lyukon keresztül. Egy trükk ötlete kísérti a hadnagyot. Mély levegőt vesz... Ha ez nem sikerül, akkor jó betörő módjára elmenekül. Itt és most más esélye nincs a merényletre. Kellemetlen bevallani, de egyszerűbb feladatra számított.

Felesleges húzni az időt. Előveszi a pisztolyt, és összeszereli a hangtompítóval. Ezen a résen keresztül legfeljebb egy lövése lesz. Még egy sóhajtás... Aztán felvesz egy vastagabb hasáb fát, és próbaképpen bedobja a kazánba. Hangos fémes dübörgés veri fel az éjszaka csöndjét. Akár még működhet is, ezt hallaniuk kell mindenhol a házban. Valaki csak felébred rá. Most már nincs helye vívódásnak: egy jókora rántással a kazánra borít egy ölnyi fát a szabályos rakás tetejéről. Még hangosabb zaj az eredmény. Ezt egy kétbalkezes betörő is leverhette így. Megkockáztat még egy rántást néhány másodperccel később, majd hátranyúl és lekapcsolja a villanyt. Eloltja az elemlámpát is. Vagy jön valaki, vagy marad a visszavonulás.

Csend. Záros egész közel lép a nyíláshoz. A fegyver csövét betámasztja a "lőrés" sarkába, így várakozik. A saját légzése zavarja a hallgatózásban, úgyhogy kénytelen visszatartani. Aztán rádöbben, mekkora ostobaság ez, és ismét mélyet sóhajt. Ismét győzködi magát, hogy ennél többet csak egy bolond kockáztatna meg. Talán reggel a taxiba szállás előtt oda tud férni... Egy pancser betörés nem a világ. Kényszeríti magát, hogy ellazítsa az állát, mielőtt az izmai görcsöt kapnának.

Lépések zaja, majd egy pillanat múlva hirtelen vakító villanyfény érkezik a fal másik oldaláról. A hadnagy szeme éppen hozzászokott a sötétséghez, a káprázattól most keserűvé válik a szája íze. Egy lépcső, kettő, három... Akárki is legyen ez, mindjárt itt lesz. Hat, hét, nyolc... Legnagyobb meglepetésére párbeszédet hall. A várva várt ismerős férfihang egy jóval halkabb, nyugodt szopránnal vitatkozik.

"Ez a barom is vénségére hülyül meg."

"Ne bántsd, Sanyi... Tudod, hogy mennyire szeret minket."

Egy hatalmas váll jelenik meg a képben, kockás pizsamát visel.

"Na persze, csak éppen... Mi a franc..."

Egy pillanat sem telik el és alig néhány centire a nyílástól egy jókora fej tűnik elő, árnyékot vetve Zárosra. Az arcvonásokat a sötétben miatt lehetetlen felismerni. De nem is szükséges. Záros megcélozza a pontot, ahol a fej bal szemét sejti, és elsüti a fegyvert. Természetellenes kattanás hallatszik, majd Közép-Pest rendőrkapitányának holtteste hangos robajjal a falnak borul. A hadnagy nem tétlenkedik, hanem egy szempillantás alatt előveszi a heroint és a papírjából mind a húsz dekát a nyílásba sodorja. A fehér port aztán a fegyver segítségével átkaparja a túloldalra. Közben kiabálást, rémült sikoltást és menekülést hall a másik oldalról. Villámgyorsan bedobja a zseblámpát a táskájába; a pisztolyt otthagyja kazán tetején. Kiront a garázsba. Amikor kitárja az ajtót, a macska rögtön kisuhan a szabadba. Igen, neki bicikli nélkül könnyebb. Az utcán sehol senki. Záros a bejáratot nyitva hagyva tétovázás nélkül tekerni kezd a legközelebbi forgalmasabb út felé, közben pedig leveszi a fejéről a harisnyát és elhajítja. A tempó erős, de száguldani tilos. Mire a házban bárki vonalat kap a rendőrségre, ő már Kőbányán lesz.

Talán egy hónap múlva tényleg pihenhet.

Fekete Nap (2. rész)

Alighogy megkezdődött a rendőrkapitány által kiadott esti kocsikázás, máris egy megállóra kerül sor. Kiss nyomozó ragaszkodik hozzá, hogy az utolsó cseppig feltankolják a rendőrségi garázsból kivett jó öreg Skodát. Hiszen ki tudja, szükség lesz-e rá? Ráadásul ma még a kincstár kifizeti, a holnap meg soha nem biztos... Alighanem saját türelmetlenségét próbálja lehűteni az érvekkel, Záros ugyanis nem mutja jelét semmilyen ellenkezésnek. Egyébként tudja már ő is, hogy a helyi rendőröknek régóta sajátos kedvezmények járnak a Kőbányai úti gázkút tulajától (és viszont), a jó kapcsolatot pedig mindkét fél igyekszik fenntartani. A rossz nyelvek szerint a kapitányság éppen a kút közelsége miatt költözött ide néhány évvel korábban; ez a környék az egyetlen, ahol ha folyamatosan alakítani nem is, de legalább biztosan követni tudják az utcai eseményeket.

Kiss kiugrik a volán mögül és fürgén megkezdi az intézkedést a tankolással és fizetéssel kapcsolatban, míg a hadnagy a foglyot tartja szemmel. Alapvetően ez talán az utolsó helyek és időpontok egyike, ahol egy mongoloid szemű és ép eszű ember ki akarna szállni bármilyen autóból, mégis vigyázni kell a szöktetés eshetőségére. Ilyen helyzetben ráadásul a járókelők szinte mindannyian gyanús alakok, és nem csupán azért, mert sötétedés után a halvány lámpafény kiszámíthatatlan árnyékokat vet. A Kőbányai út e szakaszán a közvilágítás a gázkút oldalára esik, de ha az ember elindul a belváros felé, húsz-huszonöt lépés után jókora homályban sétál majd, mert a lámpasor hamar átkerül a széles aszfaltborítás ellenkező oldalára. Abból az irányból akár meg is lephetné őket valaki.

Záros nem bánja, hogy rá maradt az őrködés, Kiss képességeivel és őszinteségével kapcsolatban ugyanis továbbra is bőven akadnak kételyei. Hátával az autó oldalának támaszkodik és lassan járatja a tekintetét az út és a járdák között. Egyik sem felemelő látvány, de a teljes néptelenség megnyugtató. Lait induláskor hozzábilincselték az üléséhez, hogy gyakorlatilag mozdulni se tudjon. Korábban a fogdában nagyjából ötször átkutatták minden ruhadarabját rejtett fegyvereket keresve. Még a fogpiszkálókat is elkobozták. A délelőtti gyilkosság gyanúsítottja a kényelmetlenségek ellenére ugyanolyan szenvtelenül hallgat az autóban, mint korábban a kihallgatás során tette. 

Talán sosem derül ki, mi történt pontosan abban a kifőzdében, a következményei azonban már nem is kérdésesek. Reggel még úgy tűnt, hogy egy újabb sivár munkanap következik a pesti közigazgatás mókuskerekében, most pedig hadüzenetet visznek. A triád tagjait nem lehet csak úgy igazoltatni és előállítani, talán már holnap is lesz ebből kényes probléma... Másrészt viszont a találkozás alkalmával adódhat alkalom előrébb vinni a saját küldetését. Csak előbb ezt a rendőrt sikerüljön kezelni valahogy... Lai teljesen közönyösnek látszik az ilyesfajta sorskérdésekre nézve, lehet hogy számára ezek az átlagos hétköznapok.

Kiss kilép a gázkút üzlethelyiségének ajtaján, és visszatér az autóhoz. Egy lekváros fánkot nyom Záros kezébe.

"Ingyen volt, jó étvágyat."

Ő maga egy citromos süteményt majszol teljes erőből. Az állkapcsai mintha betont őrölnének, pedig a tészta még puha és meleg. Mikor végez, leveri a ruhájáról az odahullott morzsát és porcukrot. Aztán hirtelen egy kérdést intéz a hadnagyhoz, mintha csak az időjárásról emlékezne meg.

"Láttad már ezt a Liu Kvant?"

"Nem."

"Sejtettem. Jól be vagyunk osztva akkor, mert én sem."

Záros nyugodtan lenyeli a falatot, mielőtt megszólalna.

"Odamegyünk, beszélünk, hazajövünk. Ha egy szenilis öregasszony van a címen, akkor vele."

"Aha, faszán hangzik... Csak ezt te sem hiszed el."

"Mi történhet még?"

"Hülye kérdés. Mi nem történhet? Ne nézz már madárnak..." Rövid szünetet tart. "Ha már belerángattál ebbe."

A hadnagy nem válaszol. Lassan elsétál a gázkút szemeteséig és beledobja a fánk papírzacskóját. Amikor visszajön, szó nélkül beül az anyósülésre. Kisvártatva Kiss is beszáll, és beindítja a motort. Kihajtanak az üres úttestre és elindulnak Kőbánya felé. Néhány percig egy szó sem hangzik el, így a zötyögés még hosszabbnak tűnik. Azt már a tankolás előtt megbeszélték, hogy nem fognak kerülőutakon poroszkálni, teljesen felesleges lenne. Élessarok, Örs, Bosnyák tér, aztán nyílegyenesen Újpalotára, kis szerencsével egy órán belül ott vannak. A kocsit ellenőrizték, teljesen rendben van, tehát csak akkor lehet gond, ha csinálnak saját maguknak. Kiss a nagyobb kátyúk kikerülésekor magában szitkozódik, de nem taposhat bele a gázba. Közben szinte teljesen besötétedett, a levegő is egyre hűvösebb a derült ég alatt.

Meglepetésükre a hallgatást Lai töri meg. Ugyanazt a két szót ejti ki, melyeket egyszer már hallottak tőle.

"Vigyetek haza."

A nyomozó alaposan lelassít, majd egy pillanatra hátrafordul. Képtelen kivenni a foglyuk arcát a sötét utastérben, a belső lámpa pedig kiégett. A menekülttáborba egy ügyeletes járőr vinné ki Lait, de ezt a kínai nem tudja.

"Miért vinnénk?"

"Szerzek pénzt nektek. Kávét. Rumot. Lányt."

Kiss sebességet vált, bőgeti kicsit a motort. Gyorsulás közben, már nagyobb tempónál belezökkennek egy jókora pocsolyába, még az utasok fogsora is összekoccan. Kiss ezúttal fennhangon szitkozódik, majd egy kérdést vet hátra a kínainak.

"Miért nem gombát ígérsz?"

"Mennyi kell?"

"Kell a francnak."

Felkanyarodnak a Fehér útra. A fejük felett egy tehervonat zakatol át a vasúti hídon, és éppen fékezni kezd. A zaj miatt beszélgetés megszakad, ki kell várniuk, amíg egy fülsüketítő visítással a szerelvény megáll. A hadnagy régi jó ismerője a tehervonatoknak, de most nem ér rá nosztalgiázni. Kiss feltűnően gördülékenyen kezeli ezt a kis párbeszédet, úgy tűnik, hogy most pótolja be, amit a kihallgatáson elmulasztott. Némi odafigyeléssel talán az ő ügyének is csurran-cseppen valamilyen információ. A nyomozó most nem türelmetlenkedik, de az utazósebességük komótos elérése után rögtön tovább üti a vasat.

"Inkább beszéljünk arról, miért tetted el láb alól azt a szerencsétlen szigetlakót." 

"Nem én tettem."

"Aha... Figyelj! Mi a bánatot keres egy japán egy ilyen helyen? Megszerette a kajátokat Szumátrán a fogolytáborban...? Vagy a koszt?"

Nem érkezik válasz.

"Szerinted tollas a hátam...? Jó. Semmibe nem kerül kirakni a büszke seggedet valamelyik kolerás utcában. Biztos népszerű leszel."

A Fehér úton fel kell kapcsolni az autó reflektorát, de a biztonság kedvéért most a szirénát is feltekerik. Senkinek sem hiányzik, hogy pár afgán vagy kenyai megállítsa őket. Nem nagy kockázat, de százból egyszer túlpörög valamelyik ostoba suhanc, most pedig ez végzetes lehetne Lai számára. Parázsló pontok jelzik, ahol az út mentén dohányzik valaki. Három csoport mellett is elhaladnak, de mindegyik hagy helyet az úton a kocsinak, sőt, még a fegyvereiket is a ruháikba rejtik, ami máskor nem szokás errefelé. Egyenesen elhaladnak a menekültszálló bejárata előtt. A fal mentén ma éjjel is több tucatnyian próbálnak pokrócba csavarva nyugovóra térni, pedig a hajnal hűvösnek ígérkezik a szabad ég alatt. Állítólag valamilyen vétség miatt dobják ki ezeket éjjelre, de pontosan nem akarja tudni senki... A szirénázásra alig néz fel bárki közülük. Lassítás nélkül maguk mögött hagyják a tábor kapuját, és továbbzötyögnek észak felé.

"Találkoztunk."

Zárosnak kell egy pillanat, mire fel tudja venni a beszélgetés fonalát. Lai Koe nyilvánvalóan készségesebbé vált.

"Mindjárt más. És miért kellett leszúrni?"

"Nem én szúrtam le."

"Ehh... A kutyát nem érdekli... Válaszolj a kérdésre."

"Tessék?"

"Miről beszéltetek?"

Alig hallhatóan Lai megköszörüli a torkát. Záros kis híján hátranéz a kínaira, de visszafogja magát. Még ha látná is az arcát rendesen, akkor sem árulna el semmit. Maga a hallgatás ennél sokatmondóbb. A triád ezer üzletet is bonyolít Zuglóban, és legtöbbször ügyet sem vetnek a törvényekre. Ez nem titok. De egyik sem érne meg egy akkora balhét, ami kilátásban van. Itt valami nagyobbról van szó. Márpedig ha ez a helyzet, az ő ügyének sem mellékes. Egy próbát legalább megér.

"Honnan jött ez az ember, Lai? Egyikünk sem ismeri. Marseille? Nizza? Hamburg?"

A legnagyobb nyugati japán negyedeket tippelte, hátha legalább az irányt eltalálja. Egy odesszai vagy moszkvai kapcsolatban első pillantásra megint csak nem lenne semmi különös. Kiss felé fordítja a fejét egy pillanatra, majd ismét az útra szegezi a tekintetét. Közeledik a villogó színes fényeknek és fűszeres füstszagnak az a gombolyaga, amit Örs vezér terének hívnak. A kérdés célba talál, bár nem egészen úgy, ahogy bármelyikük is várta. Néhány másodperc után a következő válasz hangzik el:

"Szelonik."

Szaloniki? A nyomozó csettint kettőt a nyelvével. Záros mélyen beszippantja a kellemesen hűvös esti levegőt, valamint az egzotikus ételek és füstölők illatának első foszlányait. Ezután felesleges firtatni, miről volt szó a kis találkozón a kifőzdében. Olcsó görög-macedón heroin. Ez bizony átrajzolná Pest térképét...

Az Örsön gyorsan áthajtanak, a kezdődő éjszakai életre is alig vetnek néhány pillantást. A lebujokból dübörgő elektronikus zene viszont nem hagyja magát lerázni, még jó ideig a fülükben cseng Lajos király útján is. Errefelé már előnyösebb levenni a villogót és elhallgattatni a szirénát. Záros és Kiss maguk is részt vettek egy alapos razziában másfél-két hete, és szereztek néhány tucat rosszakarót a korábbiak mellé. Ennek fényében most egyikük sem igazán bánja, ha hamar maguk mögött tudják hagyni a környéket. 

A kocsiforgalom Zuglóban is elenyésző, de néhány autó azért már elsuhan mellettük az úton. A járdán poroszkáló sötét alakok szinte mindannyian az ellenkező irányba tartanak, vonzza őket a zene és a fény, mint dögszag a legyeket. A világosabb sarkokon lányok őgyelegnek, a kezeikből nem hiányozhat a cigaretta. Az egyik kereszteződésben kénytelenek szinte állóra lassítani, mert egy férfi és egy nő egy félájult embert vonszolnak át az úttesten. Valakinek hamar véget ért ez a csütörtök este. Kiss rátenyerel a dudára, majd kikerüli a társaságot.

Mielőtt a Bosnyák térhez érnének, befordulnak az egyik kisebb mellékutcába. Errefelé egy háztömbre jellemzően egy működő közvilágítási lámpa jut, de az alatt éjjel mindig áll valaki. Itt sincs másképp. Két középkorú szőke nő lép a sofőr mellé, amikor leparkolnak, egy karcsú és egy kövér. A mosolyuk a rendőr jelvényének villanására rögtön lehervad. Távolabb húzódnak, majd egy rövid szóváltás után el is sietnek, valószínűleg a következő utcába. Eddigre Kiss és Záros már a tagjaikat nyújtóztatják a járdán. A rendőr egy csomag fogpiszkálót is elővesz.

"Kellett nekem diétás sütemény... A franc tudja, miből csinálják, hogy így ragad."

Most jön jól, hogy Lai ilyen praktikus felszereléssel ment el üzletet kötni délelőtt. A hadnagy kedvetlenül néz körbe. Ebben a pillanatban visszataszítónak találja a várost. Ezen a helyen nincs egy apró zug sem, ahova bárki hazamehetne. Különösen saját maga nem. Alkalmi társa felé fordul, aki a fogtisztítással bajlódik.

"És most?"

"Hmm... Először nyilván egészben túl kéne élni az estét."

Halkan beszélnek, hátha Lai hallgatózik a kocsiban. Záros néha vet egy pillantást abba az irányba.

"Nyilván. De hogyan? A jelek szerint központilag blokkolják a triád terveit, minket meg ráadásul odaküldtek provokálni."

"Ja... De ez még a kisebb baj.. Nekem túl kéne élni a következő pár hónapot is. Én nem csak átmenetileg dolgozom itt."

A hadnagy nem érzi találva magát. Mindenkinek megvan a maga baja.

"Akkor hazamegyünk?"

A rendőr kínjában elvigyorodik, majd sóhajt egyet. 

"Francnak kellettél te ide..." Mivel nem érkezik válasz, az úttestre hullott falevelekre pillant és így folytatja: "Na jó. Legyen elég annyi, hogy rám és a családomra nem fognak vadászni a sárgák. Odaviszem ezt majmot. Felőlem hazamehetsz, úgysincs dolgod ezzel."

"Oké, gondoltam, hogy nem ez az első elbeszélgetés velük fű alatt... Kitapogattad már, mi kérnek cserébe? Mármint az épségedért."

"Nem állsz le ezzel inkább?"

"Van nekik egy ajánlatod. Nem lehetsz olyan ostoba, hogy a sajátjaid ellen kémkedj."

Kiss ráharap a fogpiszkálóra, ami ketté is törik. Két ujjal kiveszi a szájából és eldobja mindkét darabját. 

"Nem, a sajátjaim ellen nem. De aki csapdába csal minket és hátba szúr, az számomra senki. Nem az első eset, mondtam már."

Záros összeszorítja az állát és mélyet lélegzik az orrán keresztül. Döntenie kell. Ez az ember lóvá tudta tenni az elmúlt három hétben. A mai kihallgatáson is lépésekkel előtte járt. Gyanús volt ugyan, de a valós szándékai kifürkészhetetlenek. Ráadásul szinte kizárt, hogy a terveit bárki mással megosztotta volna. Pontosan ilyen emberekre van szüksége: céltudatos, gátlástalan, de képes hideg fejjel mérlegelni a döntései előtt. Úgy tűnik, hogy váratlanul egyre inkább tálcán kínálja magát a küldetés sikere...

"És utána? Tegyük fel, hogy kicsinálod a kapitányt. Ahogy láttam, tényleg kevesen gyászolnák... Aztán jön helyette majd egy másik. De te itt maradsz."

A nyomozó megvonja a vállát és egy hangyányit elhúzza a száját. Nem adja a jelét, hogy meglepődött volna.

"Mondj jobbat. Bújjak el...? Vagy tán vonuljak be?"

"Nem egészen. Egy alkut ajánlok én is... De ahhoz ketten kell odamennünk ma este."