Azt hiszem, nem árt, ha körülírom, miféle eseményeket is jelenthetnek az első bekezdés jelenségei a valóságban. Természetesen nincs kristálygömböm, nincs semmilen tételes menetrendem a jövőről. még a heti lottószámokig sem látok el. Arról viszont van egy nagyon szilárd elképzelésem, hogy milyen jellegű évek, évtizedek várnak ránk. A történelem nem ismétli meg önmagát, de igen gyakran rímel, és ez nem véletlen. A sztori ugyanis emberekről szól, az emberek alapvető tulajdonságai pedig néhány ezer év alatt alig változnak.
A rögtön érkező válaszreakció erre a kijelentésre az lenne, hogy nevetséges a részecskegyorsítókkal és szuperszonikus repülőgépekkel felszerelt modern világot az a sarlós-lándzsás ókorhoz hasonlítani. Ez a válasz tökéletesen jellemző lenne a mai világunkra. Nemcsak a belőle sugárzó gőg miatt (bár az is jellegzetes), hanem azért is, mert abszurd módon teljesen figyelmen kívül hagyja az eredeti állítást. A technológia és a technikai tudás eszközök, az ember viszont - ha nem akar megnyomorodni - nem lehet egyenlő az eszközeivel. Az ókori bölcsességek, az irodalmi alkotások és az akkor felismert emberi problémák teljesen érvényesek ma is, és bármilyen kínos ez a technológia hívői számára, a civilizációk sorsa pontosan ilyen tényezőkön múlik.
A civilizációs hanyatlásról tehát lehet általában beszélni. El lehet mondani, hogy általában hasonlatos egy egyenetlen hegyoldalon való legördüléshez, a hirtelen zuhanásokat hosszabb, látszólag nyugodt periódusok szakítják meg. Utólag visszanézve - jó néhány emberöltő múlva - valószínűleg úgy értékelik majd az utódaink, hogy az ipari civilizáció első nagy krízise a huszadik század első felében játszódott le. A két nagy háború és a gazdasági válság brutális, máig észrevehető nyomokat hagyott a modern társadalmakban, máig nap mint nap témát szolgáltatnak a politikai vitákhoz. Ez a pusztító időszak a modern világ bölcsőjét, Európát viselte meg leginkább, amely azóta is folyamatosan lefelé tart a jelentéktelenség lejtőjén. Hiába az azóta látott békésebb évtizedek, azt a gazdagságot, virágzást és lendületet, amelyet 1900-ban bárki érezhetett, aligha fogjuk társadalmi szinten ismét megélni.
Az akkori változások egyik legfontosabb mozgatórugója a domináns globális nagyhatalom, a Brit Birodalom hanyatlása szolgáltatta. A britek szinte a Föld minden pontján megjelentek akkoriban, valószínűleg szélesebb befolyási övezettel rendelkeztek, mint amit valaha bármilyen állam el tudott érni, beleértve a jelenlegieket is. Bár őszintén szólva ezt alighanem kiterjeszthetjük a jövőre is, mivel az olcsó, bőséges energia korának lejártával rengeteg hódítási lehetőség örökre lezárul...Sorakoztak a trónkövetelők, elsősorban a németek, az amerikaiak és az oroszok, a keletkező zűrzavarból pedig utóbbi kettő került ki győztesen. A mai Amerika bukása semmivel sem ígérkezik kevésbé sokkolónak, mint ez az időszak. És nem kevés jel mutat rá, hogy lassan esedékessé válik. Képzeljük el, hogy a "boldog békeidőkben" fölnőtt generáció hogyan élte meg a totális ipari háború borzalmait! Milliók haltak meg, nyomorodtak meg, és egész vidékek néptelenedtek el. Előzőleg senki nem hitte, hogy bármi ilyesmi vár rájuk. Még a hadüzenet után is arra számítottak, hogy a katonák karácsonyra hazatérnek... Mindhiába. Ahogy akkor megtörtént, úgy megtörténhet újra, velünk is. Nem pontosan ugyanaz, de valami kínosan hasonló. Ebben a szellemben érdemes figyelni a napi híreket a Föld minden tájáról.
Vajon a magyarországi állások hány százaléka függ közvetlenül valamilyen globális tényezőtől? Gyanítom, hogy igen nagy ez az arány. A multinacionális vállalatok, a felturbózott export és import, a chilei barackok és vietnami fényképezőgépek uralma néhány hét alatt megrendülhet. Ismerjük ezt a rendszert, jó ideje működik körülöttünk. Az esetleges kifogásokat elhallgattatják az előnyei, például az ilyen munkák viszonylagos egyszerűsége. Jelentkezés, interjúztatás, betanítás, előléptetés, juttatások és így tovább. Helyi környezeti körülményektől teljesen független tevékenységet végzünk, beszélgetünk az ausztrál vagy kínai kollégánkkal, de szomszédunkkal szinte soha. Tudjuk hogyan kell weblapot szerkeszteni, de egy fát nem ismerünk fel a leveléről. Mindenkinek a belátására bízom, hogy mit hozna el számunkra egy komolyabb krízis. Sokaknál nyilván rögtön előtérbe nyomul majd a reflex, hogy egyáltalán nem lesz háború, és hogy felesleges beszélni róla. Vagy az, hogy a hadüzenet utáni percben megsemmisül minden, ezért a felvetett kérdések értelmetlenek. Szerintem egyik sem nyújt igazi, becsületes választ...
Azért hoztam fel mindezt, mert igazán ostobán érzem magam, hogy a kézzelfogható alkotó munka és a mindennapi élethez szükséges szolgáltatások helyi biztosítása mellett érvelek a mai körülmények között. Hirdessem azt, hogy mindenki menjen ki a kertjébe és ásson fel néhány ágyást? Hogy vegyen néhány baromfit? Hogy tanuljon meg főzni vagy varrni? Vannak ismerőseim, akik valószínűleg hátrahőkölnének egy ilyen "támadástól". (Mellesleg nem elképzelhetetlen, hogy páran már meg is tették...) Teljesen érthető, hiszen az értékrendjük ezzel jórészt nem egyeztethető össze. A valóság azonban nem azt jutalmazza, aki ragaszkodik a rideg elvekhez, hanem azt, aki nyitott szemmel jár és képes alkalmazkodni. A döntés végső soron személyesen születik meg, és csak az fog hanyatlásról beszélni, aki már szembesült vele, és felismerte.
Ha a jövőt fürkésszük, akkor a rövid távon látható káoszt hosszabb idő elteltével egyre biztosabb sejtések váltják fel. A történelmi múlt alapján felsorolható néhány olyan gazdasági forma vagy munkamódszer, amely egy hanyatló civilizációs rendszer kereteihez viszonylag jól alkalmazkodik. Legalább két ilyen lehetőségre szeretnék kitérni a következő hetekben.
A civilizációs hanyatlásról tehát lehet általában beszélni. El lehet mondani, hogy általában hasonlatos egy egyenetlen hegyoldalon való legördüléshez, a hirtelen zuhanásokat hosszabb, látszólag nyugodt periódusok szakítják meg. Utólag visszanézve - jó néhány emberöltő múlva - valószínűleg úgy értékelik majd az utódaink, hogy az ipari civilizáció első nagy krízise a huszadik század első felében játszódott le. A két nagy háború és a gazdasági válság brutális, máig észrevehető nyomokat hagyott a modern társadalmakban, máig nap mint nap témát szolgáltatnak a politikai vitákhoz. Ez a pusztító időszak a modern világ bölcsőjét, Európát viselte meg leginkább, amely azóta is folyamatosan lefelé tart a jelentéktelenség lejtőjén. Hiába az azóta látott békésebb évtizedek, azt a gazdagságot, virágzást és lendületet, amelyet 1900-ban bárki érezhetett, aligha fogjuk társadalmi szinten ismét megélni.
Az akkori változások egyik legfontosabb mozgatórugója a domináns globális nagyhatalom, a Brit Birodalom hanyatlása szolgáltatta. A britek szinte a Föld minden pontján megjelentek akkoriban, valószínűleg szélesebb befolyási övezettel rendelkeztek, mint amit valaha bármilyen állam el tudott érni, beleértve a jelenlegieket is. Bár őszintén szólva ezt alighanem kiterjeszthetjük a jövőre is, mivel az olcsó, bőséges energia korának lejártával rengeteg hódítási lehetőség örökre lezárul...Sorakoztak a trónkövetelők, elsősorban a németek, az amerikaiak és az oroszok, a keletkező zűrzavarból pedig utóbbi kettő került ki győztesen. A mai Amerika bukása semmivel sem ígérkezik kevésbé sokkolónak, mint ez az időszak. És nem kevés jel mutat rá, hogy lassan esedékessé válik. Képzeljük el, hogy a "boldog békeidőkben" fölnőtt generáció hogyan élte meg a totális ipari háború borzalmait! Milliók haltak meg, nyomorodtak meg, és egész vidékek néptelenedtek el. Előzőleg senki nem hitte, hogy bármi ilyesmi vár rájuk. Még a hadüzenet után is arra számítottak, hogy a katonák karácsonyra hazatérnek... Mindhiába. Ahogy akkor megtörtént, úgy megtörténhet újra, velünk is. Nem pontosan ugyanaz, de valami kínosan hasonló. Ebben a szellemben érdemes figyelni a napi híreket a Föld minden tájáról.
Vajon a magyarországi állások hány százaléka függ közvetlenül valamilyen globális tényezőtől? Gyanítom, hogy igen nagy ez az arány. A multinacionális vállalatok, a felturbózott export és import, a chilei barackok és vietnami fényképezőgépek uralma néhány hét alatt megrendülhet. Ismerjük ezt a rendszert, jó ideje működik körülöttünk. Az esetleges kifogásokat elhallgattatják az előnyei, például az ilyen munkák viszonylagos egyszerűsége. Jelentkezés, interjúztatás, betanítás, előléptetés, juttatások és így tovább. Helyi környezeti körülményektől teljesen független tevékenységet végzünk, beszélgetünk az ausztrál vagy kínai kollégánkkal, de szomszédunkkal szinte soha. Tudjuk hogyan kell weblapot szerkeszteni, de egy fát nem ismerünk fel a leveléről. Mindenkinek a belátására bízom, hogy mit hozna el számunkra egy komolyabb krízis. Sokaknál nyilván rögtön előtérbe nyomul majd a reflex, hogy egyáltalán nem lesz háború, és hogy felesleges beszélni róla. Vagy az, hogy a hadüzenet utáni percben megsemmisül minden, ezért a felvetett kérdések értelmetlenek. Szerintem egyik sem nyújt igazi, becsületes választ...
Azért hoztam fel mindezt, mert igazán ostobán érzem magam, hogy a kézzelfogható alkotó munka és a mindennapi élethez szükséges szolgáltatások helyi biztosítása mellett érvelek a mai körülmények között. Hirdessem azt, hogy mindenki menjen ki a kertjébe és ásson fel néhány ágyást? Hogy vegyen néhány baromfit? Hogy tanuljon meg főzni vagy varrni? Vannak ismerőseim, akik valószínűleg hátrahőkölnének egy ilyen "támadástól". (Mellesleg nem elképzelhetetlen, hogy páran már meg is tették...) Teljesen érthető, hiszen az értékrendjük ezzel jórészt nem egyeztethető össze. A valóság azonban nem azt jutalmazza, aki ragaszkodik a rideg elvekhez, hanem azt, aki nyitott szemmel jár és képes alkalmazkodni. A döntés végső soron személyesen születik meg, és csak az fog hanyatlásról beszélni, aki már szembesült vele, és felismerte.
Ha a jövőt fürkésszük, akkor a rövid távon látható káoszt hosszabb idő elteltével egyre biztosabb sejtések váltják fel. A történelmi múlt alapján felsorolható néhány olyan gazdasági forma vagy munkamódszer, amely egy hanyatló civilizációs rendszer kereteihez viszonylag jól alkalmazkodik. Legalább két ilyen lehetőségre szeretnék kitérni a következő hetekben.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése