A betevő falat

Előfordul, hogy az ember annyira elmélyül egy feladatban, annyira koncentrál valamilyen cél elérésére, hogy minden másról elfeledkezik. Néha ez csupán egy kedves személy névnapja vagy születésnapja, amelyet viszonylag könnyen jóvá lehet tenni; máskor viszont olyan döntésekről maradunk így le, amelyek az életünk alakulásában is komoly szerepet játszhatnának. Épp ezért nagyon is érdemes néha hátrébb lépni a mindennapok zsivajától, és őszintén áttekinteni, hogy hol is tartunk, mit is akarunk, és hogy milyen eszközökkel rendelkezünk valójában. Ugyanez az eljárás hasznos akkor is, ha egész közösségünk, népünk vagy az egész emberiség lehetőségeit vizsgáljuk. Például az ipari civilizáció egésze is megszállottja számos kérdésnek, és eközben néhány másikat méltatlanul elhanyagol. Bizonyos gondolatokat, körülményeket, feltételeket maguktól értetődőnek tekintünk, míg másokról nem veszünk tudomást. Ez a viselkedés persze minden kultúra és civilizáció sajátja, nem állítom, hogy az bármelyik tökéletes lenne, vagy hogy objektív mérőszámmal abszolút értéket lehet rendelni hozzájuk. A való világhoz való alkalmazkodást azonban nézetem szerint egyik világlátás és életmód sem kerülheti el.

E blog épp a "hátralépéssel", a teljes kép kutatásával próbálkozik, hol több, hol kevesebb sikerrel. Ehhez értelemszerűen mind térben, mind időben szélesebb kört kell áttekinteni a szokásosnál, ennek megfelelően pedig igen nehéz konkrét, kézzelfogható tetteket javasolni. Múlt héten mégis egy ilyen javaslathoz jutottam el, egy olyan témában, amely meggyőződésem szerint fontos szerepet játszhat a viszonylag közeli jövőben is. Ez a probléma is felhúzható volt a szokásos sémára: az általában felvetett kérdés úgy szól, hogy van-e az embernek munkahelye vagy nincs. Akinek van, az szidhatja a főnökét, akinek pedig nincs, az szidhatja a politikusokat. Arra vagyunk nevelve, hogy így képzeljük el a megélhetésünkért való küzdelmet. A háztartásvezetés egyértelmű kivonulást jelent ebből a csapdából, még akkor is, ha csak korlátozott mértékben, és nem mindenki számára adódik ez a lehetőség.

Szorosan kapcsolódik azonban ide egy másik furcsa megszállottság és vakság: a mezőgazdaság, az élelemtermelés kérdése. Itt is két véleménnyel találkozhatunk. Az első természetesen az, hogy minden jó úton halad, nincs okunk aggodalomra. Igaz, hogy például a műtrágyák, féregirtók és egyéb mesterséges segédanyagok egyes összetevői záros határidőn belül gyakorlatilag elfogynak, de majd megtaláljuk a módját, hogy kiváltsuk őket hozzáférhető szerekkel. Igaz, hogy az ipari élelemtermelés gyorsuló ütemben rombolja a termőtalajt, de előbb-utóbb megtaláljuk a módját a talaj nélküli mezőgazdaságnak is... A másik vélemény szerint az erőforrások megdrágulása és kimerülése katasztrofális éhínségekhez vagy extrém esetben az emberiség kihalásához is vezethet. A tények ugyanazok, a következtetések mégis szélsőségesen eltérőek. A vitát figyelve önkéntelenül valamelyik irányba sodródunk.

Visszatérő olvasóimnak nagy meglepetést nem okozok azzal, ha azt írom, egyik út sem vezet sehová. A két szélsőség ugyanis - ahogy az igen gyakran előfordul - a legfontosabb alapokban nem különbözik. A nácizmus és a sztálinizmus elnyomása, besúgóhálózata, tömeggyilkosságai és barbársága tökéletes tükörképe egymásnak, az ideológiák fennmaradó része csupán formai játszadozás. Hasonló ehhez, amit a szovjet és amerikai birodalmi befolyás művel például a magyar külpolitikával és a gazdasági döntésekkel. Az ilyen "vagy-vagy" módon felkínált lehetőségek legtöbbje azért annyira csábító, mert rendkívül kényelmesek. Egyszerűek, könnyű értük lelkesedni, vagy éppen könnyű a másikat meggyűlölni. (A hazai választási kampányt is említhetném példaként...) Nincs szükség valódi befektetésre, készen felkínálja, ingyen a szánkba rágja valaki a döntéseinket. A mezőgazdaság jelenlegi "szélsőségeire" ez fokozottan igaz... Teljesen mindegy, hogy a mostani viszonyokat vetítjük ki a jövőre, vagy apokaliptikus katasztrófára számítunk, a lényeg mindenképp az, hogy nekünk személyesen nem kell tennünk semmit. Vagy azért, mert bármibe is fogunk, az csak egy korszerűtlen, babonás ostobaság lehet, vagy azért mert a biztos pusztulás miatt teljesen felesleges.

E dogmák hívőivel azt a rossz hírt kell közölnöm, hogy a felírt problémákra nagy valószínűséggel pontosan az ember kétkezi munkája jelenti majd a megoldást, tehát mindannyian személyesen felelősek vagyunk érte. Maga a termelés jellege fog megváltozni, mert rá leszünk kényszerítve. Ez az átalakulás pedig nagy mértékben kapcsolódik a múlt héten kifejtett ház körüli gazdaságokhoz.

Ezen a ponton kell egy kissé eltávolodni a jelenlegi közvetlen viszonyainktól, és visszanézni néhány évtizeddel az időben. Hogyan működött a mezőgazdaság az ipari megközelítés elterjedése előtt? Természetesen sokféleképp, rengeteg külön szakma és szokás együttélésével. Létezett azonban egy viszonylag általános elválasztó vonal az intenzív és extenzív gazdálkodás között. Extenzív módon, nagy területen főleg gabonákat és száraz hüvelyeseket volt érdemes termelni, hiszen ezek könnyen tárolhatóak, szállíthatóak, és nagy mennyiségben is tartósan fogyaszthatóak maradnak. Ez a klasszikus földművelő, mezei munka, ekékkel, boronákkal, ökrös szekerekkel és társaikkal. A termény nem csupán a termelőt látta el például kenyérrel, hanem gyakran hosszú útra indult a különböző kereskedőkön keresztül egy távoli városi család asztalára is. Fejemre omlana a plafon, ha azt mondanám, hogy mindentudó ismerője vagyok mindennek, de túl mély ismeretek nem is szükségesek ahhoz, hogy elválasszam a mezőgazdaság másik ágától, az intenzív műveléstől.

Ide tartozik a konyhakert és a baromfiudvar, valamint az a néhány nagyobb jószág - tehén, esetleg kecske - amelyek közvetlenül a termelőt látják el egészséges élelemmel. Az intenzív termelés kisebb földterületet vesz igénybe, de ennek megfelelően az körültekintőbb tervezést és folyamatosabb figyelmet is. Egy kert talajának megóvásához nem elegendő a vetésforgó, ehhez már komposztálás, trágyázás is tartozik. A tyúkok neveléséhez nem elég beönteni nekik az eleséget, hanem ügyelni kell az egészségükre,a megjelenős betegségek terjedésére is is. Ráadásul egy ilyen ház körüli kis telep igazi ínyencfalat a tolvajoknak, járjanak azok akár négy, akár két lábon... Természetesen a búzából is lehet lopni. De a szilva, a paradicsom vagy éppen a kacsahús mégis finomabb...

A jelenlegi rendszerben a szétválasztás szinte megszűnt. A huszadik század második felében elterjesztett vegyszeres eljárásoknak köszönhetően hatalmas területeken lehet az intenzív gazdálkodáshoz hasonló körülményeket teremteni. A gyárak ontják magukból a csodaszereket, amelyet traktorral és ekével a földbe forgatva garantált a jó termés. Mérgek egész arzenálja áll rendelkezésre, hogy a kártevőket távol tartsuk. Amikor azonban ezek a módszerek elérhetetlenné válnak, a korábbi struktúra még mindig lehetséges opció marad. Ráadásul a ház körüli gazdaság termékei jellemzően pontosan a leginkább romlandó, és legkevésbé szállítható élelmiszerek. Egy tonna rizzsel akár óceánokon lehet átvitorlázni. Egy tonna paradicsomhoz ugyanakkor hűtőházak, gyors szállítóeszközök, és rothadáslassító adalékok kellenek. Aligha kérdéses, hogy az energia megdrágulása először hol jelentkezik, ha mindkét áruból importra szorulunk...

Ha tehát csak egy dolgot mondhatnék, amibe mindenkinek érdemes belefognia, amilyen hamar csak tud, az a kertészkedés lenne. Egy gyümölcsfa is számít, egy sor paprika is számít. Városi környezetben sem lehetetlen legalább egy ágyást beültetni, vagy akár egy-két baromfit tartani. Ami ötven éve normális volt, könnyen az lehet újra... Ha a kenyér drága lesz, azt még legtöbben elviseljük majd. Ha tétlenül nézzük a zöldségek és gyümölcsök eltűnését, az viszont tönkretenné az egészségünket. A mezőgazdasági munka igen komoly megvetésnek van kitéve a közgazdászok által. Az egyes országok fejlettségi szintjét például ennek a visszaszorításában mérik. Ott lehetnek igazán büszkék magukra, ahol a lakosság öt százalékánál kevesebben dolgoznak az élelemtermelésben. Csakhogy ez a kép csalóka, mert nem tart örökké. Amikor pedig egy újabb válság alkalmával egekbe szökik egyes élelmiszerek ára, akkor minden megszerzett tapasztalat és minden kitermelt falat aranyat ér majd.

Nincsenek megjegyzések: