Szempontok játéka

A múlt heti bejegyzésben - az akkor aktuális, mostanra a többség számára szinte elfelejtett eseményeken felbuzdulva - a folyók szabályozásával hasonlítottam össze a globális segélyprogramokat és az árvizekkel a szélsőséges nyomor problémáját. Talán távolinak tűnik a párhuzam, mégis úgy vélem, hogy a két jelenség, a rájuk adott válaszok és kapott következmények egyaránt azonos tőről fakadnak. Az okuk az, hogy az ipari civilizáció átlépett rengeteg határt, amelyet bizonyos szempontból nem lett volna szabad. Szerettem volna, hogy a kijelentés erősebb legyen, ezért szívesen kihagytam volna a "bizonyos szempontot" a mondatból, de úgy sajnos túlságosan primitív lenne. Ahhoz ugyanis, hogy megragadjuk a dolog lényegét, figyelembe kell vennünk, hogy mindennek ára van. Nem állítom azt, hogy ha valaki, valahol, valamikor másképp dönt, akkor most boldogan, fenntarthatóan élnénk mindannyian, árvizek és nincstelenség nélkül. Azt sem mondhatom, hogy ha a blogon hirdetett filozófiát tekintjük vezérfonalnak, akkor a jövőben ez vár ránk, sőt.

Legutóbb további példákat is felhoztam, amelyek szintén nem segítenek ki ebből a kátyúból. Említettem az antibiotikumok elterjedésének köszönhető szuperkórokozók megjelenését, de nyilvánvaló, hogy a vegyipar nélküli orvoslás számos jelenleg kezelhető "normális" betegséggel sem tudna mit kezdeni. Említettem a növényvédelem teljesen hasonló kihívásait, amelyek egész népek élelmezését veszélyeztetik, de nem tudom garantálni mindenki biztos betevő falatját a jövő előttem felrémlő képében sem. Említettem továbbá a terrorista-gerilla szervezetek nyers erővel való megszüntetésének lehetetlenségét is, de nyilvánvaló, hogy egy fenntartható társadalomban is lennének konfliktusok, sőt, a háború intézménye az ember társas mivoltának alighanem elválaszthatatlan része. Más szóval ha az olvasók egy szempillantás alatt hirtelen a számomra helyesnek tetsző úton ítélnék meg a világunk állapotát, és eszerint reagálnának, akkor sem jönne el a Kánaán. Az elmúlt hónapokban - amíg politikai ideológiákról volt szó - százszor a földig lehordtam az összes utópiát, ami csak felmerült. Kategorikusan visszautasítom őket. Akkor hát miről szól ez az egész? Miről hadoválok itt hetente több oldalnyi szöveget?

Az a "szempont", amiről szó esett, a fenntarthatóság szempontja. Nem vagyok benne biztos, hogy mindenki látja, mennyire könyörtelen fogalom is ez... Az ENSZ megfelelő bizottsága 1987-ben úgy definiálta a fenntartható fejlődést: "olyan fejlődési modell, amely a jelenleg élő generációk igényeit kielégíti anélkül, hogy az eljövendő generációk igényeinek majdani kielégítését veszélybe sodorná". Azt az apró körülményt persze gondosan kikerülték, hogy ez a hangzatos szlogen egyértelmű a jelenlegi elvárások drasztikus átalakításával. Ha ezeket változatlanul hagyjuk, akkor mit sem ér az egész hajcihő. A tételmondatban utalás sincs arra, hogy az egész cirkuszt valójában egyáltalán nem az igények, hanem a korlátozott lehetőségek köré kell építeni: az emberi hozzáállás változtatható kemény munkával, a Föld erőforráskészlete viszont nem bővíthető tetszésünk szerint. Biztosan sok nagyszerű dolgot végigvitt ez a bizottság, de saját kampányaik élét biztosan kicsorbították ezzel a meghatározással. Hiszen mit válaszol az a sofőr, akinek a szemébe mondják, hogy az alatta brummogó városi terepjáró elviselhetetlen, szinte már bűnös pazarlást jelent? Hogy neki ilyenek az igényei... És senki nem vitathatja, mennyire igaza van. Márpedig nemcsak a városi terepjárók - micsoda szóösszetétel... - fenntarthatatlanok, hanem például a többi autó is az, egytől egyig. Gyakorlatilag minden géppel együtt, ami fosszilis eredetű üzemanyagot éget. Teljesen érthető, hogy ezt nem vághatjuk a tömeg szemébe, de a gyáva megfogalmazással még az önálló következtetés csírája sem marad meg... Annak idején  reklámot akartak a témának, népszerűvé akarták tenni, hogy haladjon az ügy, hogy működjön. A fürdővízzel azonban kiöntötték a gyereket is, mert ami népszerűvé vált így, az valami egészen különböző dolog. A valódi fogalom egyáltalán nem kedves és nem divatos, sokkal inkább kegyetlen és oda nem illő a modern értékrendben.

Hogy mégis miért is kell ezzel egyáltalán foglalkozni, azt nem a mi személyes ítéletünk, hanem egyszerűen a környezetünk, a konkrét helyzetünk mutatja meg. Amikor Caesar sereggel vonult Rómába, akkor megszegett minden törvényt és hagyományt, de a szituációnak megfelelően cselekedett, hiszen a köztársaság egyébként is éppen a haláltusáját vívta. Amikor Franciaország gyarmatosítani kezdett, morális okok aligha merültek fel, már csak azért sem, mert értelme sem lett volna, hiszen a konkurens birodalmak úgyis szívesen lecsaptak volna egy zsebkendőnyi szabadon hagyott területre is. Egy személy vagy egy közösség a sikereket a korszellem hullámainak betörésével és meglovagolásával érheti el. Gondoljunk bele, hogy ugyanez igaz nagyobb, civilizációs léptékben is, hiszen végső soron ez is egy élő és fejlődő emberi közösség. Van idő, amikor a növekedés sikeres, de van olyan is, amikor az egyensúly, valamikor a harc, valamikor az elfogadás.  Az ember dolga ezt észrevenni, és ennek megfelelően cselekedni. Ezt hívjuk alkalmazkodásnak, és ez az emberi faj talán legnagyobb erénye és legfontosabb képessége.

Az alkalmazkodás egyik nyilvánvaló következménye, hogy különböző körülmények között hasonló problémákra néha teljesen eltérő megoldások a leghasznosabbak. Az utánzás, a gombnyomásra előálló, kreativitás nélküli lózungok erőltetése nem mindig hoz eredményt. Ennek köszönhető például, hogy minden korábbi ígéret ellenére máig sem közelítettük meg  a nyugat-európai életszínvonalat az EU-csatlakozás előnyeinek kihasználásával. "De hát jött közben egy válság" -  hallom a választ, ami persze szó szerint véve igaz, de ezt a krízist nem véletlenül sorsolta számunkra valaki, hanem éppen a Nyugat teremtette meg a feltételeit. Azt hiszem, az átlagemberek többsége legalább tudat alatt észleli is ezt, még ha hangosan nem is beszél róla. Hol van már az az idő, mikor azon versenyeztünk a csehekkel, lengyelekkel, hogy ki a "legjobb tanuló" a térségben? Akárhol is, remélem soha nem jön vissza. Kelet-Európa, és ezen belül Magyarország helyzete nem nyomkodható azonos skatulyába senki más döntéseivel. Természetesen a nyitottságra, az érdeklődésre szükség van, a rugalmatlan másolásra és behódolásra viszont egyáltalán nincs... Aki pedig még mindig feltétel nélkül bízik a nyugatiak önzetlen segítő szándékában, annak javaslom, gondolkozzon el rajta, mennyire egyeztethető ez össze az ugyanonnan érkező, csupasz, önző haszonszerzést leplezetlenül bálványozó gazdaságfilozófiával...

Ebből a szempontból Magyarország helyzete hasonló a harmadik világéhoz, őket is diákoknak, gyerekeknek, önálló döntésekre képtelen, sajnálatra méltó csordának mutatja be a sajtó, illetve így élnek a köztudatban. Ami a komolyabb probléma - mint általában -, az az, hogy a fenti ítélet tettekben is megmutatkozik. Ebben aztán persze megjelenik mindkét oldal, ahogy az EU és hazánk esetében is történt. Itt ismét a nemzetközi segélyprogramokra gondolok. Biztosan sokan emlékeznek például a 2005-ös Live 8-re, vagy az idősebbek akár a húsz évvel korábbi Live Aid-re is. 8 évvel ezelőtt én is ott ültem televízió előtt, és igen lelkes voltam, arra gondoltam, milyen nagyszerű dolog is egy ilyen világméretű esemény jótékony célokkal. Még a profit bezsebelésétől is eltekintett mindenki... Ráadásul a zene és az egy helyen, egy időben megjelenő rengeteg ismert előadó is magával tudta ragadni az embert. A több napos rendezvénysorozat közvetítésében csak egy disszonáns hangra emlékszem, mikor - talán tévedésből - egy tényleges Afrika-szakértőt is meghívtak a stúdióba. (Sajnos a nevét elfelejtettem.) Ez az úriember tényleg sokat tudott a kontinensen pusztító nyomorról és annak okairól, ennek megfelelően arról szívesen beszélt volna. A dolog azonban úgy állt, hogy a segélykoncertről kérdezték, és így kénytelen volt elmondani, hogy már a húsz évvel korábbinak sem volt semmi értelme, az adományozott összegek ugyanis ugyanazon a csatornán, ugyanazokon a kezeken folynak át, amelyek egyébként is minden erőforrást kezelnek arrafelé. A korrupt kormányok például ellopják, a belső konfliktusoktól kínzott országokban mindig lesz, akinek ebből vagy abból nem jut, és még sorolhatnánk.

Körülbelül ennyire engedték a tévések, hogy a valóság belerondítson az ünnepi hangulatba, és felkonferálták a következő előadót. Pedig a lényeg még csak itt kezdődne... Abban a pillanatban egyáltalán nem értettem, miért ez a keserűség, és miért érzem magam ennyire zavartnak. Aztán megnyugtattam magam, hogy ettől még óriási dolog ez az összefogás, és hogy a többi az afrikai kormányok és a pénzt kezelő intézmények, no meg a politikusok hibája. Csalóka önáltatás volt ez, hiszen épp azt mondtam ki ezzel, hogy a világméretű gigantikus buli minden különösebb valódi haszon nélkül is erkölcsileg feljebb emelt mindenkit... Pedig ugyebár mindennek ára van. Valódi segítség az ilyen? Valódi gyógyító az, akit nem érdekel, milyen kór kínozza a beteget? A koncertek nem az éhezőkről, hanem a világ gazdagabb feléről szóltak, arról, hogy megnyugtassuk magunkat, mi megtettünk mindent. Még aki tényleg aktív volt - a zenészek, az énekesek és szervezők -, közvetetten még az is hasznot húzott népszerűségben, hasznot húzott magából a széles körű megjelenésből és a megszerzett tapasztalatból.

Sokan azt gondolják, ha elegendő pénzt és egy követendő mintát adnak valakinek, akkor megoldották az illető életének minden gondját, pedig lehet, hogy ezekkel az eszközökkel az ő helyzetéből csak teljes zsákutcába lehet jutni. Rengeteg problémánk van, amelyet emberi eszközökkel, szemléletváltással enyhíteni lehetne, anélkül viszont csak tovább rontani... Tudnunk kell különbséget tenni a szituációk között, meg kell látnunk a speciális követelményeket és lehetőségeket, és saját kútfőből kell megalkotnunk a saját megoldásainkat. Nem állítom, hogy az alkalmazkodás lehetővé tesz egy tökéletes, vagy akár csak egy jobb világot. Csak azt, hogy ezen az úton el tudjuk viselni a való élet minden kegyetlen tévedését és fájdalmát. Hogy ezen az úton megláthatjuk a szépet abban, ami rendelkezésre áll. Ennél pedig senki nem ajánlhat többet.