Az elvnek, amit felvázoltam, van egy közvetlen feltétele is, mégpedig az, hogy az alkalmazkodás lehetséges, és képesek vagyunk rá. Ha az emberiség történelmére tekintünk, akkor láthatjuk, hogy ez elég erős oldalunk, és semmi okunk rá, hogy kételkedjünk benne; az alkalmazkodás módját és sebességét azonban befolyásolják a fentebb tárgyalt gátak a gondolkodásunkban, ezért érdemes mélyebben megvizsgálni a folyamatot. Az emberiség e képessége most elsősorban azt rejti magában, hogy képesek vagyunk fennmaradni alacsonyabb egy főre jutó energiafelhasználás mellett is. Sajnos ez csak a népesség csökkenésével lehetséges, de maguk a közösségek, jelen esetben az emberi faj fennmaradását önmagában egyáltalán nem teszi lehetetlenné. Fizikai nyelven szólva a civilizációk társadalmi felépítése és lebontása közelítőleg reverzibilis, megfordítható folyamat. Felemelkedés-hanyatlás-felemelkedés-hanyatlás, ezt a mintát látjuk a történelmünkben. Hangsúlyozom, nem az ipari civilizáció fő erőforrásairól beszélek, mert azokat örökre, visszafordíthatatlanul elengedjük a kéményen keresztül. Az emberi társadalmakról, közösségekről, családokról beszélek, sőt még az egyénekről is. Emberi szinten megfordítható a folyamat, azaz visszajuthatunk - és úgy gondolom, hogy idővel vissza is fogunk jutni - egy olyan társadalomhoz, amely a fosszilis energiaforrások teljes kimerülése esetén is működik majd.
A mai bejegyzésben több műszaki-tudományos hasonlat is szerepel majd, ez szakmai ártalom, de igyekszem majd kívülállóknak is világossá tenni ezeket. Az első mindjárt az említett reverzibilitás fogalma. Aki már olvasgatott a korábbi írások között, az tudhatja, hogy a blog címe a hőtanból ered, a "természet nyila" a termodinamika második főtételének metaforája. Ez a természeti törvény azt mondja ki, hogy az energia egy zárt rendszert tekintve mindig kisebb koncentrációjú formájába alakul át, tehát nincs visszaút, a világegyetem egy adott irányba tart. Magyarán szólva nem létezik valóban megfordítható folyamat, legfeljebb elszigetelt jelenségek, olyan esetek, ahol elhanyagolhatóak a veszteségek. Mindazonáltal ez senkit nem akadályozott meg abban, hogy e folyamatok természetével foglalkozzanak, a tudomány már csak ilyen. Bizonyított tétel, hogy ha léteznének reverzibilis folyamatok, azok végtelenül (avagy az általam kevésbé kedvelt szóval: infinitezimálisan) kis lépésekből, végtelenül lassan állnának össze. Ami a veszteséget okozza, az maga a változás, így ha sikerül elhanyagolhatóan kis módosításokból "kirakni" a képet, akkor elérhetnénk a bűvös tökéletességet. A folyamat során a vizsgált rendszer így rengeteg állapotot vesz fel, de soha nem mozdul ki az egyensúlyból. Ilyen jellegű kihívást jelent, ha egy teli tányér megmelegített levest szeretnénk elvinni a tűzhelytől az asztalig. Ha megmozdulunk, mindenképp kilöttyen majd, de minél lassabban és óvatosabban mozgunk, annál kevésbé. Vagy említhetném példaként egy gitár felhúrozását: ha hirtelen és gyorsan akarjuk feltekerni a húrokat, könnyen elszakadhatnak, ezért érdemes körültekintően, a húrokat és a hangszer nyakát folyamatosan megfeszítve eljutni a végső állapotig.
A valóságban persze az elhanyagolhatóan kis tagokból is összeállhat kellemetlenül nagy összeg, a példákból azonban talán látszik, hogy mégis vannak értelmes fokozatok, és meg lehet közelíteni az egyes rendszerek ideális működését. Azok a jelenségek, amelyek közelebb vannak a megfordíthatósághoz, lassúak, sok lépésből állnak. Ez az, amire törekednünk kell, ha a lehető legkevesebb felesleges áldozatot akarunk a javarészt még előttünk álló, életünket átformáló változás során. Ha egy közösség a korlátokra rágyorsítással, és kiszámíthatatlan manőverekkel reagál, könnyen "kilöttyintheti a levest"...
Vegyünk két országot, amelyek ilyen-olyan okokból sokkal több kőolajat fogyasztanak, mint amennyit saját maguk megtermelnek (ez ma szinte az összes ipari államra igaz). Ha ezt az állapotot fenn akarják tartani csökkenő készletek mellett is, akkor az olajexportáló országok politikáját új módokon, agresszívabb diplomáciai nyomással, fegyveres fenyegetéssel kell befolyásolniuk, e műveletek során pedig egymással is szembekerülhetnek. Pontosan ez történik most Iránban, Irakban, a Perzsa-öböl menti államokban, Nigériában, Venezuelában, Líbiában, a Dél-Kínai-tengeren, és még ki tudja hány helyen. Ha a feszültségek elég magas szintre növekednek - ami csupán idő kérdése -, akkor háború lesz maguk az ipari államok között is. Akkor pedig elképesztő mennyiségű erőforrás vész majd kárba, mondom ezt úgy, hogy a jelenlegi "kis" konfliktusok is hihetetlenül drágák.
De nem csak országokról lehet szó. Ha egy család nem hajlandó elfogadni a kisebb jövedelmét, hanem hiteleket vesz fel a korábbi életmódjának fenntartására, akkor a rövid távú előnyökért később még nagyobb áldozatot kell hozniuk. Ilyenkor ugyanis, ha a felvett pénzt befektetés helyett felélik az adósok, vajmi kevés esélyük van a hitelt visszafizetni, és könnyen adósságspirálba kerülhetnek, ahonnan csak esetleg a lakásuk vagy egyéb vagyontárgyuk nélkül tudnak kikeveredni. A lényeg mindkét példában szemlátomást ugyanaz: ahhoz hogy hosszú távon sikeresek legyünk a civilizáció hanyatlásának idején, és hogy minél többet meg tudjunk őrizni annak vívmányaiból, fokozatos, sok lépésből álló munkával kell tevékenykednünk minden egyes napon. Ez az első lecke, ami a megfordíthatóság elvéből következik. A hőtan szépsége, hogy mindenre igaz, és mindenre vonatkozik is, amit csak a szemünk meglát, ezért erre a kérdésre is. Ha egyensúlyt akarunk látni magunk körül, nem felfordulást, erőszakot és káoszt, akkor a megelőző gondolkodásmód és az óvatosság az, ami segíthet. Ki kell "simítani" a hanyatlás folyamatában rejlő nagy bukkanókat és részleges összeomlásokat, amennyire csak tőlünk telik. A végeredmény ugyan mindenképp hasonló lesz, mégis van vesztenivalónk. A rómaiak által elhagyott Britanniában kőkori technikával készítették az edényeket, pedig mikor a hódítók odaérkeztek, virágzó bronzkori kultúrákat találtak. Ennek közvetlen oka, hogy a rómaiak ideje alatt bőven jutott a szigetre a birodalom más részein készült olcsó, jó minőségű edényekből, mikor pedig a hanyatlás lezajlott, egész végig nem akadt senki, aki a régi módszereket felelevenítette és gyakorolta volna.
A második lecke, ami szintén a reverzibilitás vizsgálatának gyümölcse, az ellenhatást képviselő tényezők szerepének megváltozása. Amikor az ipari civilizáció kifejlődött, és még nem érződtek az erőforráskorlátok hatásai, akkor is rengeteg tényező hátráltatta és lassította az előretörését; ezek lényegében mind ugyanarra az okra vezethetőek vissza, mint amiről az első bekezdés szólt, a rövid távú célok és hosszú távú kilátások konfliktusára. A maradiságról, a régi formákhoz és módszerekhez való ragaszkodásról beszélek. Akkoriban (és sokak számára még most is) ez a hozzáállás egyértelműen károsnak tűnt, mivel elvonta az erőforrásokat a haladástól, az újtól. Most arra szeretnék rámutatni, hogy ez a tétel nem feltétlenül igaz, még arra az időszakra sem, amelyben a tankönyvek szerint a "maradiak" és "fontolva haladók" már nevetség tárgyai voltak.
A ma közúton használt járművek túlnyomó része belső égésű motorral működik, a fékezést pedig a kerekekre szerelt fékpofák végzik. Minden egyes alkalommal, mikor rálépünk a fékpedálra, a pofák hozzápréselődnek a mozgó kerékhez, és a súrlódás segítségével lassítják azt. A motorban elégetett üzemanyag energiája mozgatja a kocsit, a mozgási energia pedig a fékezés során hővé alakul. Ez utóbbi átalakulás, a súrlódás, definíció szerint irreverzibilis, azaz megfordíthatatlan, a kerekeket melegítő hőt pedig már nem tudjuk hasznosítani. Az ipari forradalom élharcosai a maradiságot ilyen jelenségnek feltételezték, és szellemi utódaik ezt teszik ma is. Létezik azonban másfajta fékrendszer is. A villamos motorral hajtott járművek az elektromos hálózatról vagy akkumulátorról működnek, nem közvetlenül fosszilis üzemanyag elégetésével. A villamos motorokat több irányba is lehet forgatni, ehhez csupán a kapcsaira adott feszültségen kell módosítani. Ha menet közben megfordítjuk ezt a feszültséget, a motor fékezni fogja az autó mozgását, a fékezés energiája, tehát az autó mozgási energiájának egy része pedig visszaáramlik a hálózatba, vagy az akkumulátorba. Ezt az eljárást nevezzük visszatápláló fékezésnek, és szemlátomást megfordítható jellegű. Először, amikor a budapesti villamosvonalak közül néhányat felszereltek erre képes villanymotoros járművekkel, azt tapasztalták, hogy az egész vonal feleannyi energiát használt fel, mint korábban.
A hagyományok megőrzése, a régimódi gondolkodás véleményem szerint sok esetben ehhez a fékezési módszerhez hasonlóan működik. Például a hagyományos "konyhaművészet" (azaz a korábbi, szűkös lehetőségek és nehéz körülmények között kifejlődött ételek, valamint elkészítési és tartósítási módszereik összessége) nagy hasznunkra lehet amikor ugyanezek a körülmények visszatérnek. Az akusztikus, klasszikus hangszerek működni fognak és értékes zenét fognak közvetíteni akkor is, amikor a modern technika már esetleg nem áll rendelkezésre. A régi vidéki életforma, az önellátó tanya vagy falu - ha létezne ilyen - gyönyörű mintát szolgáltatna azok számára, akik mindezt az idők során lenézték és elhagyták. Az ősi harcművészetek, szerszámok, fegyverek, de még egyes szociális formák (céhek, kasztok, páholyok, stb.) is újra virágzásnak indulhatnak a jövőben, ezért mindazok, akiket ezeket bármilyen okból megőrizték, mindannyiunk érdekében dolgoztak. A maradiság nem volt felesleges, és nem volt hiábavaló, ráadásul pedig egy további hasonlóságot is mutat a visszatápláló fékezéssel. A villanymotor feszültségének megfordítása után a lassulás közben energiát táplálunk vissza az áramforrásunkba. Amikor a jármű megáll, ugyanezzel a beállítással el fog kezdeni gyorsulni az ellenkező irányba. Aki eddig régimódi volt, a hanyatlás idején az lesz az igazán jövőbe tekintő, korszerű gondolkodó. Ez csak az egyik olyan eset, amely a dolgok teljes "fejreállását" vetíti elénk, bár nem ez a legkevésbé érdekes... Szinte egy "utolsó pár, előre fuss" játék rajzolódik ki a szemünk láttára.
Sajnos a villanymotorok működésének megfordíthatóságával való párhuzam itt megszakad, igaz, ennek nem az emberi alkalmazkodóképesség, hanem a technika a vesztese. A villamos autók és vonatok energiájának forrása ugyanis nem az akkumulátor, vagy az energiahálózat, ezek csak energiatárolóként, illetve elosztói infrastruktúraként szolgálnak. Az energia forrásai jórészt a kőolaj, földgáz és kőszén, amelyeket az erőműveink működése emészt fel, ezt mindig tartsuk szem előtt. Az energiaválságra ezért egyszerűen nem megoldás a villamos autók elterjedése, bármennyire is népszerű gondolat. A körülményekhez való idomulás képessége azonban nem igényel további külső erőforrást, ez a jelenség teljes egészében a sajátunk, ez mindannyiunk életének elidegeníthetetlen, lényeges része.
A korábban belinkelt bejegyzéshez az elmúlt héten érkezett egy hozzászólás, amelyet különösen érdekesnek találtam. Egyrészt a hőtan megcáfolására egy klasszikus és klasszikusan rossz példát hozott fel, melyet valójában kicsit vártam is, hogy ez előbb-utóbb elő fog kerülni, ezt a válaszomban meg is próbáltam megmagyarázni. Körülbelül a szöveg felétől kezdve azonban egy apokaliptikus látomásról olvashatunk, pontosan abból a fajtából, amelyekről már szintén volt szó. Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar szembekerülök egy olyan elmélettel, ami komolyan az ember testből való kilépését hirdeti, legjobb tudomásom szerint Nyugaton, főként Amerikában ez a hit sokkal népszerűbb, mint nálunk. Ami miatt most felhozom ezt a megjegyzést, az mégsem ez a két fő gondolat, hanem a végén elejtett frázis, mely szerint "nyugi minden rendben van nem fogunk visszamenni a földekre parasztkodni". Nem hiszem, hogy ennél plasztikusabban ki lehetne fejezni a megvetést minden iránt, ami hagyományosan és fenntarthatóan működött. Ez volt az egyik indokom, hogy a régi életmód őrzőinek és ápolóinak is szenteljek egy bejegyzést, de valószínűleg enélkül is hamarosan rátértem volna. Becsüljünk meg minden tudást, amire a szüleink, nagyszüleink emlékeznek a régi világból, mert ha igazán válságba kerülünk, akkor nem a különböző high-tech kütyük, a nagyvállalatoknál vállalt zsíros állások, és még csak nem is egy-két bőröndnyi pénz segít majd rajtunk, hanem ha tudunk saját magunk számára ételről, melegről gondoskodni, például a régi módokon, amelyek számtalanszor beváltak már. Nem beszélve e gőg káros hatásairól, mert ez őseink, tágabb értelemben vett családunk tagjainak megvetésével végeredményben saját emberi mivoltunkat teszi kevesebbé.
Mielőtt valaki téves következtetésre jutna, ki szeretném emelni, nem azt mondom, hogy megfordult az idő kereke, és mostantól a múltba utazunk. Mint írtam, valójában nincsenek megfordítható folyamatok. De ami azt illeti az emberiség tudásának tárházához minden civilizáció csupán részben járult hozzá, és gyakran nem azok a technológiák vagy szellemi teljesítmények jelentették a valódi gyarapodást, amire a kortársak gondoltak volna. Annyit állítok, hogy az előttünk álló jövő hasonló lesz a történelmi múlthoz, és aki ezzel számol, az előnybe kerül másokkal szemben. A mai "maradiakat" talán megvetik vagy kinevetik, de most az idő már nekik dolgozik. Ez az a helyzet, amelyben Mahatma Gandhi mondása igazán érvényes: "először semmibe vesznek, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, végül győzöl". Talán nem véletlen az sem, hogy a filozófus mindezt a hanyatló birodalmi politika elleni mozgalmára értette...
A folyamatos, mindennapi munka, és a hagyományos megközelítések tisztelete és elsajátítása egyaránt fontosnak ígérkezik. Ki kell emelnem, ez a mindennapi tevékenység nem biztos, hogy nagy dolog kell, hogy legyen. Talán aki ezeket a sorokat olvassa, azt gondolja: "jó, itt van ez a srác, aki maga osztja be az idejét, olyan sületlenségeket csinál amit akar, de én nem érek rá már semmire. Olyan kimerült vagyok minden este, hogy alig állok a lábamon." Mégis neki is azt kell mondanom, nem elég olvasni, nem elég gondolkodni, tenni, gyakorolni kell. Kiindulásnak elég ha fűszernövényeket ültet az ember egy cserépbe, és ápolja az ablakban, vagy ha az esti tévézés helyett hetente két alkalommal köt valamit a két kezével. Elég lehet ha néhány ételt megtanul főzni, vagy csak sétával tölti azt a néhány percet, amit a dugóban úgyis végigállna. Ezeknek a dolgoknak nem lesz mestere az ember néhány hét alatt, de az alapok elsajátítása után már a saját kreativitása és rangsorolása alapján fejlődhet tovább. Az első lépések azok, amelyek a leginkább meghatározzák az egész tevékenységünket, de utána számos teljesen egyéni irányba mehetünk, amelyben sok esetben önmagunk számára is örömet találunk. Ez az emberi létezés ősi módja. Az építkezés mindig izzadságos és fárasztó mulatság, de egyben igazán szép feladat is, különösen ha olyan bizonytalan és ködbe vesző alapanyagok állnak rendelkezésünkre, mint többek közt a múltból örökölt emlékek és hagyományok. Aki belátja az érvek jogosságát, annak kötelező belekóstolnia legalább annyira, hogy hídfőt építhessen a szellemi beidegződések folyóján és illatos csapdák örvényén túl, a fenntarthatóbb életmód oldalán.
Vegyünk két országot, amelyek ilyen-olyan okokból sokkal több kőolajat fogyasztanak, mint amennyit saját maguk megtermelnek (ez ma szinte az összes ipari államra igaz). Ha ezt az állapotot fenn akarják tartani csökkenő készletek mellett is, akkor az olajexportáló országok politikáját új módokon, agresszívabb diplomáciai nyomással, fegyveres fenyegetéssel kell befolyásolniuk, e műveletek során pedig egymással is szembekerülhetnek. Pontosan ez történik most Iránban, Irakban, a Perzsa-öböl menti államokban, Nigériában, Venezuelában, Líbiában, a Dél-Kínai-tengeren, és még ki tudja hány helyen. Ha a feszültségek elég magas szintre növekednek - ami csupán idő kérdése -, akkor háború lesz maguk az ipari államok között is. Akkor pedig elképesztő mennyiségű erőforrás vész majd kárba, mondom ezt úgy, hogy a jelenlegi "kis" konfliktusok is hihetetlenül drágák.
De nem csak országokról lehet szó. Ha egy család nem hajlandó elfogadni a kisebb jövedelmét, hanem hiteleket vesz fel a korábbi életmódjának fenntartására, akkor a rövid távú előnyökért később még nagyobb áldozatot kell hozniuk. Ilyenkor ugyanis, ha a felvett pénzt befektetés helyett felélik az adósok, vajmi kevés esélyük van a hitelt visszafizetni, és könnyen adósságspirálba kerülhetnek, ahonnan csak esetleg a lakásuk vagy egyéb vagyontárgyuk nélkül tudnak kikeveredni. A lényeg mindkét példában szemlátomást ugyanaz: ahhoz hogy hosszú távon sikeresek legyünk a civilizáció hanyatlásának idején, és hogy minél többet meg tudjunk őrizni annak vívmányaiból, fokozatos, sok lépésből álló munkával kell tevékenykednünk minden egyes napon. Ez az első lecke, ami a megfordíthatóság elvéből következik. A hőtan szépsége, hogy mindenre igaz, és mindenre vonatkozik is, amit csak a szemünk meglát, ezért erre a kérdésre is. Ha egyensúlyt akarunk látni magunk körül, nem felfordulást, erőszakot és káoszt, akkor a megelőző gondolkodásmód és az óvatosság az, ami segíthet. Ki kell "simítani" a hanyatlás folyamatában rejlő nagy bukkanókat és részleges összeomlásokat, amennyire csak tőlünk telik. A végeredmény ugyan mindenképp hasonló lesz, mégis van vesztenivalónk. A rómaiak által elhagyott Britanniában kőkori technikával készítették az edényeket, pedig mikor a hódítók odaérkeztek, virágzó bronzkori kultúrákat találtak. Ennek közvetlen oka, hogy a rómaiak ideje alatt bőven jutott a szigetre a birodalom más részein készült olcsó, jó minőségű edényekből, mikor pedig a hanyatlás lezajlott, egész végig nem akadt senki, aki a régi módszereket felelevenítette és gyakorolta volna.
A második lecke, ami szintén a reverzibilitás vizsgálatának gyümölcse, az ellenhatást képviselő tényezők szerepének megváltozása. Amikor az ipari civilizáció kifejlődött, és még nem érződtek az erőforráskorlátok hatásai, akkor is rengeteg tényező hátráltatta és lassította az előretörését; ezek lényegében mind ugyanarra az okra vezethetőek vissza, mint amiről az első bekezdés szólt, a rövid távú célok és hosszú távú kilátások konfliktusára. A maradiságról, a régi formákhoz és módszerekhez való ragaszkodásról beszélek. Akkoriban (és sokak számára még most is) ez a hozzáállás egyértelműen károsnak tűnt, mivel elvonta az erőforrásokat a haladástól, az újtól. Most arra szeretnék rámutatni, hogy ez a tétel nem feltétlenül igaz, még arra az időszakra sem, amelyben a tankönyvek szerint a "maradiak" és "fontolva haladók" már nevetség tárgyai voltak.
A ma közúton használt járművek túlnyomó része belső égésű motorral működik, a fékezést pedig a kerekekre szerelt fékpofák végzik. Minden egyes alkalommal, mikor rálépünk a fékpedálra, a pofák hozzápréselődnek a mozgó kerékhez, és a súrlódás segítségével lassítják azt. A motorban elégetett üzemanyag energiája mozgatja a kocsit, a mozgási energia pedig a fékezés során hővé alakul. Ez utóbbi átalakulás, a súrlódás, definíció szerint irreverzibilis, azaz megfordíthatatlan, a kerekeket melegítő hőt pedig már nem tudjuk hasznosítani. Az ipari forradalom élharcosai a maradiságot ilyen jelenségnek feltételezték, és szellemi utódaik ezt teszik ma is. Létezik azonban másfajta fékrendszer is. A villamos motorral hajtott járművek az elektromos hálózatról vagy akkumulátorról működnek, nem közvetlenül fosszilis üzemanyag elégetésével. A villamos motorokat több irányba is lehet forgatni, ehhez csupán a kapcsaira adott feszültségen kell módosítani. Ha menet közben megfordítjuk ezt a feszültséget, a motor fékezni fogja az autó mozgását, a fékezés energiája, tehát az autó mozgási energiájának egy része pedig visszaáramlik a hálózatba, vagy az akkumulátorba. Ezt az eljárást nevezzük visszatápláló fékezésnek, és szemlátomást megfordítható jellegű. Először, amikor a budapesti villamosvonalak közül néhányat felszereltek erre képes villanymotoros járművekkel, azt tapasztalták, hogy az egész vonal feleannyi energiát használt fel, mint korábban.
A hagyományok megőrzése, a régimódi gondolkodás véleményem szerint sok esetben ehhez a fékezési módszerhez hasonlóan működik. Például a hagyományos "konyhaművészet" (azaz a korábbi, szűkös lehetőségek és nehéz körülmények között kifejlődött ételek, valamint elkészítési és tartósítási módszereik összessége) nagy hasznunkra lehet amikor ugyanezek a körülmények visszatérnek. Az akusztikus, klasszikus hangszerek működni fognak és értékes zenét fognak közvetíteni akkor is, amikor a modern technika már esetleg nem áll rendelkezésre. A régi vidéki életforma, az önellátó tanya vagy falu - ha létezne ilyen - gyönyörű mintát szolgáltatna azok számára, akik mindezt az idők során lenézték és elhagyták. Az ősi harcművészetek, szerszámok, fegyverek, de még egyes szociális formák (céhek, kasztok, páholyok, stb.) is újra virágzásnak indulhatnak a jövőben, ezért mindazok, akiket ezeket bármilyen okból megőrizték, mindannyiunk érdekében dolgoztak. A maradiság nem volt felesleges, és nem volt hiábavaló, ráadásul pedig egy további hasonlóságot is mutat a visszatápláló fékezéssel. A villanymotor feszültségének megfordítása után a lassulás közben energiát táplálunk vissza az áramforrásunkba. Amikor a jármű megáll, ugyanezzel a beállítással el fog kezdeni gyorsulni az ellenkező irányba. Aki eddig régimódi volt, a hanyatlás idején az lesz az igazán jövőbe tekintő, korszerű gondolkodó. Ez csak az egyik olyan eset, amely a dolgok teljes "fejreállását" vetíti elénk, bár nem ez a legkevésbé érdekes... Szinte egy "utolsó pár, előre fuss" játék rajzolódik ki a szemünk láttára.
Sajnos a villanymotorok működésének megfordíthatóságával való párhuzam itt megszakad, igaz, ennek nem az emberi alkalmazkodóképesség, hanem a technika a vesztese. A villamos autók és vonatok energiájának forrása ugyanis nem az akkumulátor, vagy az energiahálózat, ezek csak energiatárolóként, illetve elosztói infrastruktúraként szolgálnak. Az energia forrásai jórészt a kőolaj, földgáz és kőszén, amelyeket az erőműveink működése emészt fel, ezt mindig tartsuk szem előtt. Az energiaválságra ezért egyszerűen nem megoldás a villamos autók elterjedése, bármennyire is népszerű gondolat. A körülményekhez való idomulás képessége azonban nem igényel további külső erőforrást, ez a jelenség teljes egészében a sajátunk, ez mindannyiunk életének elidegeníthetetlen, lényeges része.
A korábban belinkelt bejegyzéshez az elmúlt héten érkezett egy hozzászólás, amelyet különösen érdekesnek találtam. Egyrészt a hőtan megcáfolására egy klasszikus és klasszikusan rossz példát hozott fel, melyet valójában kicsit vártam is, hogy ez előbb-utóbb elő fog kerülni, ezt a válaszomban meg is próbáltam megmagyarázni. Körülbelül a szöveg felétől kezdve azonban egy apokaliptikus látomásról olvashatunk, pontosan abból a fajtából, amelyekről már szintén volt szó. Bevallom, nem számítottam rá, hogy ilyen hamar szembekerülök egy olyan elmélettel, ami komolyan az ember testből való kilépését hirdeti, legjobb tudomásom szerint Nyugaton, főként Amerikában ez a hit sokkal népszerűbb, mint nálunk. Ami miatt most felhozom ezt a megjegyzést, az mégsem ez a két fő gondolat, hanem a végén elejtett frázis, mely szerint "nyugi minden rendben van nem fogunk visszamenni a földekre parasztkodni". Nem hiszem, hogy ennél plasztikusabban ki lehetne fejezni a megvetést minden iránt, ami hagyományosan és fenntarthatóan működött. Ez volt az egyik indokom, hogy a régi életmód őrzőinek és ápolóinak is szenteljek egy bejegyzést, de valószínűleg enélkül is hamarosan rátértem volna. Becsüljünk meg minden tudást, amire a szüleink, nagyszüleink emlékeznek a régi világból, mert ha igazán válságba kerülünk, akkor nem a különböző high-tech kütyük, a nagyvállalatoknál vállalt zsíros állások, és még csak nem is egy-két bőröndnyi pénz segít majd rajtunk, hanem ha tudunk saját magunk számára ételről, melegről gondoskodni, például a régi módokon, amelyek számtalanszor beváltak már. Nem beszélve e gőg káros hatásairól, mert ez őseink, tágabb értelemben vett családunk tagjainak megvetésével végeredményben saját emberi mivoltunkat teszi kevesebbé.
Mielőtt valaki téves következtetésre jutna, ki szeretném emelni, nem azt mondom, hogy megfordult az idő kereke, és mostantól a múltba utazunk. Mint írtam, valójában nincsenek megfordítható folyamatok. De ami azt illeti az emberiség tudásának tárházához minden civilizáció csupán részben járult hozzá, és gyakran nem azok a technológiák vagy szellemi teljesítmények jelentették a valódi gyarapodást, amire a kortársak gondoltak volna. Annyit állítok, hogy az előttünk álló jövő hasonló lesz a történelmi múlthoz, és aki ezzel számol, az előnybe kerül másokkal szemben. A mai "maradiakat" talán megvetik vagy kinevetik, de most az idő már nekik dolgozik. Ez az a helyzet, amelyben Mahatma Gandhi mondása igazán érvényes: "először semmibe vesznek, aztán kinevetnek, aztán harcolnak ellened, végül győzöl". Talán nem véletlen az sem, hogy a filozófus mindezt a hanyatló birodalmi politika elleni mozgalmára értette...
A folyamatos, mindennapi munka, és a hagyományos megközelítések tisztelete és elsajátítása egyaránt fontosnak ígérkezik. Ki kell emelnem, ez a mindennapi tevékenység nem biztos, hogy nagy dolog kell, hogy legyen. Talán aki ezeket a sorokat olvassa, azt gondolja: "jó, itt van ez a srác, aki maga osztja be az idejét, olyan sületlenségeket csinál amit akar, de én nem érek rá már semmire. Olyan kimerült vagyok minden este, hogy alig állok a lábamon." Mégis neki is azt kell mondanom, nem elég olvasni, nem elég gondolkodni, tenni, gyakorolni kell. Kiindulásnak elég ha fűszernövényeket ültet az ember egy cserépbe, és ápolja az ablakban, vagy ha az esti tévézés helyett hetente két alkalommal köt valamit a két kezével. Elég lehet ha néhány ételt megtanul főzni, vagy csak sétával tölti azt a néhány percet, amit a dugóban úgyis végigállna. Ezeknek a dolgoknak nem lesz mestere az ember néhány hét alatt, de az alapok elsajátítása után már a saját kreativitása és rangsorolása alapján fejlődhet tovább. Az első lépések azok, amelyek a leginkább meghatározzák az egész tevékenységünket, de utána számos teljesen egyéni irányba mehetünk, amelyben sok esetben önmagunk számára is örömet találunk. Ez az emberi létezés ősi módja. Az építkezés mindig izzadságos és fárasztó mulatság, de egyben igazán szép feladat is, különösen ha olyan bizonytalan és ködbe vesző alapanyagok állnak rendelkezésünkre, mint többek közt a múltból örökölt emlékek és hagyományok. Aki belátja az érvek jogosságát, annak kötelező belekóstolnia legalább annyira, hogy hídfőt építhessen a szellemi beidegződések folyóján és illatos csapdák örvényén túl, a fenntarthatóbb életmód oldalán.
9 megjegyzés:
Szia Ádám!
Most már értem, miért hagytad ki az előző posztban a közlekedési eszközök közül az elektromos autókat (vasút és hajózás volt említve).
De nem lehet, hogy a napenergia hasznosításban eljutunk oda, hogy napelemmel gépkocsikat hajtsunk?
Vagy nem képzelhető el, hogy előrukkol a tudomány valamilyen alternatív üzemanyaggal, amivel eljuthatunk mondjuk a tengerpartig?
Tudom, hogy a CNG, LPG vagy a biodízel és a bioetanol sem jelent megoldást, de esetleg valami jobb nem lehet még a "kalapban"?
Üdv!
Szia doxaki!
Annyit írnék a (nem nekem címzett) kérdésedre, hogy ha feltesszük, a tudomány mindig újabb és újabb vívmányokkal jön elő, és a végén sikerül egyetlen atommáglyában, vagy valami hasonlóban elégetni az összes rendelkezésünkre álló anyagot, és a fejlődés szent nevében egyre gyorsabban felhasználni a kinyert energiát, akkor szerinted mit teszünk utána?
A józan módon megfogalmazott kérdésedből feltételezem, hogy az Ádám által emlegetett hőtani törvényekkel tisztában vagy, és elfogadod őket, így hát logikusan kitalálhatod, hogy abban a pillanatban, amikor az utolsó patront is ellőttük (a világunk rendezettségét a lehető leges- legteljesebb mértékben kihasználtuk), akkor már nincs tovább.
Így aztán kitalálod bizonyosan azt is, hogy személy szerint a konzervatív, maradi ősemberek csoportjába tartozom, akik azt az elvet vallják: Lassan járj, tovább érsz (élsz)! , aminek alapjai a fenti írásban is körvonalazódnak.
Ezzel össze, nem vetem el a nagyon izgalmas, érdekes és kényelmes civilizációt, a magas szintű fejlettségével, vívmányaival, de szerintem érdemes lenne belegondolni, hogy talán más módon kellene felhasználnunk a tudásunkat, és az energiát, amit elérhetünk...
Szerény véleményem szerint nagyobb fejlesztés kitalálni, hogy ne kelljen azt a sok járművet hajtani, mint megoldani ezeknek a hajtását a jövőbeli körülmények között.
Üdv!
Szia Ádám!
Már elolvastam az összes bejegyzésedet, és gondoltam írok egy kis hozzászólást, hogy lásd, én is figyellek!
Most éppen arról: a jól megfogalmazott írásaidon túl tetszik, ahogyan az említett hozzászólásra válaszoltál. Valóban klasszikus ellenérv, de talán mintha burkoltan már írtál volna ennek hibás voltáról...
Viszont a második részletben is van valami, bár lehet, hogy a megfogalmazás valóban kissé sértő eleinkre nézve.
Hosszasan írkálhatnék, miért gondolom, az élet nem csak az anyagban létezik, de erről talán máskor. Viszont az biztos, hogy a Névtelen illető sikeresen el fog utazni ebből a világból, ilyen hozzáállással, a várható változások nyomán...
A hit meg teljesen mindegy, mivel -érzésem szerint - ezen napló keretei között nem azzal a kérdésel foglalkozunk, hogy miért van ez a világ úgy, ahogy; hanem azzal, hogyan fogjuk (anyagba zárt) emberi mivoltunkat megőrizni, amikor beáll a törés (vagy lassú hanyatlás a Te megfogalmazásodban), és hogy ez miért áll be. Eddig a hozzászóláshoz való hozzászóláshoz való hozzászólás:)
Most pedig arról, hogy kissé optimistának látlak. Nem, nem hiszem, hogy becsapódik az X bolygó, vagy ikonográfiai tisztaságában megjelenik az Antikrisztus. Bár elég nyitott vagyok, hogy sokmindent elképzeljek....de azért maradjunk annál, amit biztosan tudunk.
Valahol felhoztad, hogy a Római Birodalom is sok-sok évig hanyatlott, míg visszatért/eljött a sötétség kora Európában. De ugye azt is tudjuk, magasabb lóról nagyobbat lehet esni.
Márpedig akkor a "hatalmas" problémát jelentő vizigótok voltak vagy 100 ezren. Azám! A korabeli mozgási sebességgel, érintetlen területek (életterek, fülkék) 10000 hektáraival, termékeny földdel, szennyezetlen vizekkel, stb. Mégis viszonylag gyorsan bedöntötték, sok más néppel együtt, Róma falait/birodalmát.
Ma pedig mi van? Ha nem lenne N-műtrágya gyártás, már rég nem tudnánk etetni a sok népet. (Mi, mezőgazdász-parasssztok :P) Mindeközben a felszíni vizeinket elszennyeztük, erdeinket feléltük, és egyáltalán, szó szerint dugig van velünk a bolygó.
Csak egy kérdés: Voltál már éhes 2 napig, s amikor végre étel került a kezedbe, lehetett veled beszélgetni Platón ideáiról?
A kettőt össze tudod kapcsolni. Ha nincs olaj, nem megy a traktor, ha nincs földgáz nem megy a műtrágyagyár.
3 hónapra elegendő élelmiszer-tartalék van világszinten nézve a dolgot...
A kérdés: ki tudja kihúzni, amíg elvonul a vihar?
A válasz, hogy hogyan: ennek a bejegyzésednek is ez volt a témája többek közt, és más írásaidban is ott vannak a válasz részei.
Köszönöm, hogy vezeted ezt a naplót!
Üdv!
Sziasztok!
Először is köszönöm a hozzászólásokat!
doxaki!
Az autók kérdése az egyik szembeötlőbb, mivel a benzinhez vagy gázolajhoz hasonló energiakoncentrációjú üzemanyag egyszerűen nem létezik a Földön, ráadásul ami viszont rendelkezésre áll, azt sem lehet ilyen könnyen tárolni, szállítani és elosztani. Ez egy kettős kihívás, az utóbbi részét ki lehetne cselezni akkumulátoros, vagy hidrogénes meghajtással, de ez meg a hálózatra terhelne mindent, és szinte ugyanott vagyunk.
A napenergia hasznosítása már a koncentrációnál elbukik, a "napautók" ebből következően drága játékszerek. A napfényen pedig nem tudunk javítani, így érkezik fentről. Elismerendő műszaki teljesítmény és komoly bátorság például ezekkel a kütyükkel versenyezni, de autónak alig nevezhetők, törékenyek, kényelmetlenek, egy kis tömegű embert jó, ha elvisznek, és felhős az ég, vagy oldalszél esetén már nem igazán lehet velük kezdeni semmit. Nem mellékesen a napelem gyártásához is nem kevés energia kell...
Valójában az autó az egyik kulcstechnológiánk a mai életmódunkhoz, és ma is az egyik legnagyobb műszaki kihívás. Nagyon mélyen kihasználja a támogató rendszereit. Nem tartom valószínűnek, hogy megmarad, de persze nem látom a jövőt.
István!
Fontos dolgot fogalmaztál meg az energiával kapcsolatban, azt a "megoldást" a válságra, amit minden bizonnyal alkalmazni fogunk: kevesebbet fogunk fogyasztani. A kérdés az, ki hogyan lesz képes ezt feldolgozni. Ami a vallást illeti, van kapcsolódási pont a témával, bár egyelőre nem ezen a vonalon haladok.
Nem tartom magam kifejezett optimistának, az általam gondolt jövőbe nagyon sok minden belefér. Ha - ahogy írod - nem lenne műtrágyagyártás, a hozamok becslések szerint a felére-negyedére esnének vissza. De semmi okunk azt hinni, hogy jövőre, vagy 10 év múlva nem lesz műtrágya. Kevesebb lesz, drágább lesz, ezért az étel egyre nagyobb részét kell majd más forrásból fedezni, és életünk egyre nagyobb részét teszi majd ki a munka a betevő falatért. A többség számára bőven van még szegénységi fokozat az éhség előtt, akárhogy nézem. Az általános éhínség is elképzelhető, de itthon valószínűleg mégsem akkora veszély, mint szerencsétlenebb sorsú országokban.
Platónról pedig jóllakottan is csak elég rövid diskurzusra vagyok képes. :)
A megjegyzéseket elküldését átállítottam, hogy új oldalon jelenjen meg. Így talán praktikusabb, főleg ha hosszan ír az ember.
Nos a tudomány alapveto tézise a következo : " Az univerzum a semmibol jött létre , mindenféle okozat nélkül , egy pillanat alatt " A Vallások ugyanezt mondják azzal a kivétellel hogy ok nem hagyják magyarázat nélkül és igaz nem mint magyarázat hanem mint misztérium az eredeti okozatot T.I. az istent beteszik ebbe az egyenletbe de valójában ezzel csak tovább komplexifikálják annak az alapveto kérdés megválaszolásának lehetőségét hogy hogyan lehet a semmibol valami ami valójában az entrópia elmélet örök igazságának a végérvényes ultimátuma .Ok. Ezzel végérvényesen megdöntöttem az entrópia avagy a hőtan állandó és minden esetben minden folyamatra kiható érvényességének tézisét . Hadd utaljak egy másik ellenpéldájára entrópia elméletnek a biológiai rendszereknél egyértelmuen újra megismétlődő jelenség az egyed halandó a faj halhatatlan egyértelműen entrópiát tagadó tény Namost ha az univerzum tud jönni a semmibol és a fizikai valóság testesülése után még produkál egy ugyanilyen ellentétes irányú folyamatot mármint a biológiai rendszereket amelyek szintén entrópiaellnesek (szóval már nem csak egy hanem ketto a jelenlegi fizika állításaival szembeni kézzelfogható példánk van )akkor miért akadunk meg itt és állítjuk hogy ez volt emberek innen nincs tovább vagy menjünk vissza a múltba ..Megmondom ! : Földhözragadtság és kishituség. Ittvan ez az univerzum galaxisokkal eszméletlen távolságokkal anyaggal energiával és ez egy egyszeri esemény lenne mert innen minden entropikusan lejár . És miért akarja a földhözragadt elme ezt hinni ? Elmondom Azért mert a kis főemlosi berögződésből ki nem lépni akaró megrekedt elme nem veszi észre (pedig elég tudományos bizonyíték van rá )hogy a biologiai feljodése véget ért és ezzel ugyanúgy végetér a jelenlegi fizikai valóság és jelen körülményeinek aggálya . Ahogy mondtam nem fogunk visszamenni parasztkodni bármennyire is romantikus meg szép aranyos meg állítólag egy fenntartható életmód volt ( Hadd súgjam meg nem volt az sohasem - a Mezőgazdaság megzavaráson alapszik természet folyamatainak a megzavarása már maga a kisméretű háztáji mezőgazdaság is ha valamiféle fenntartható szintre vissza akarnánk menni a gyüjtögető halászó vadászó kis csoportokba való életmódig kell visszamenni na és mi van akkor amikor egyszer majd felrobban a Nap és magába kebelezi a földet hogy fogjuk a fenntarthatóságot meg a folyamatosságot biztosítani akkor csillagközi űrhajózás nélkül ) Szóval kérem ne nosztalgiázzunk nem megyünk vissza parasztkodni én legalábbis semmiképpen de az az érzésem hogy senki se vágyik vissza egy szubsztinens farmergazdálkodási létezésbe ami maga sem fentartható miután idáig feljődtünk . Apokaliptikus vizió ?! Pontosan ez a vissza a múltba egy fényes példája valamiféle kétségbeesett próbálkozás időhúzásra aminek a végkimenetele amúgy is egy hatalmas zűrzavar meg egy valamiféle esetleget egyensúlyállapot után és egy degradált létszint elviselése jutalmául egy kozmikus szintű apokalipszis de semmi más . Az emberi faj vagy így vagy úgy menni fog valahova mert az elméjével túllépte a biológiai rendszerekkel való összeférhetőségének kereteit . És az aki a hőtan tanával próbál emmellett érvelni nem veszi figyelembe annak korlátait
Szia!
Mindenkinek megvan a joga, hogy elvesse a tudományt. Ésszerű alapon viszont nem fogja, mert a racionalitás épp a tudomány alapja.
Az élővilág nem jó ellenpélda a hőtanra, de van némi értelme. Ennek, hogy a "faj halhatatlan", ennek nincs értelme, gondolom hallottál már pár kihalt fajról... A biológiai fejlődés szintén nem akadt el, az új vírusok, egyéb mutáns kórokozók, egysejtűek rövid távon is bizonyítják ezt. A konkrét állításaiddal legjobb tudásom szerint objektív módon tévedsz, a hitedben legfeljebb te magad fogsz csalatkozni.
Nyilvánvalóan nem én foglak meggyőzni, amit szerettél volna, azt már kétszer is elmondhattad. Biztosan megvannak a megfelelő portálok, ahol ilyen jellegű vitára van lehetőséged, ez nem az. Ha valódi ellenérved van, azt továbbra is szívesen látom.
Üdv!
Rendszeresen olvasom a természet nyila blogot és örülök annak, hogy hétről hétre felvet átgondolásra nagyon is érdemes témákat. Most viszont segítséget szeretnék kérni, hátha valaki az itteniek közül tudja a választ a kérdésemre. Nemrég valahol olvasgattam egy másik blogot, ahol a hanyatló civilizációs folyamatokra való felkészüléshez adtak hasznos tanácsokat. Az egyik ilyen tanács az volt, hogy előre a lakókörnyezetünkhöz közel eső szabad területekre érdemes telepíteni vadon is könnyen megélő növényeket, és példaként is felsoroltak néhányat, hogy melyek lehetnének ezek a növények. Konkrétan emlékszem a kökényre és talán a csicsókát is említették. Sajnos nem mentettem a blogot és már nem tudom, hogy hogyan találhatnám meg újra, pedig szívesen olvasgatnám további hasznos ötletekért. Szeretnék érdeklődni, hogy valakinek esetleg van-e tippje, hogy melyik blogba futhattam bele korábban?
Szia!
Sajnos nem tudom a választ, pedig engem is érdekelne. Angol nyelven elég széles irodalom van a neten, de ez pont olyan dolog, amely nagyon függ a helyi viszonyoktól, ezért nem lehet közvetlenül magyarra átültetni.
Megjegyzés küldése