Az érme oldalai

Maga a világunk közönyös,
nincs dolog, mi kibillenti;
ugyanígy él hát a bölcs,
s nem hergeli fel senki.

A végletek közötti tér
mint a kovács fújtatója,
tartalma felsorolva gyér
mégsem merül ki haszna.

Minél inkább kiaknázzák,
annál szebb lángot szít,
a beszéd szüli a homályt,
a csönd megerősít.

(Lao Ce: Az igaz történet könyve, 5. fejezet)

A természet nyila első néhány bejegyzése után az egyik akkori olvasóm személyesen a következő megjegyzést tette: "Ez mind szép és jó, amit írsz, de szerintem rövidesen unalmassá fog válni." Bár nem feltétlenül volt hízelgő ez a megfigyelés, lényegében azért mégsem tudnék vele vitatkozni, megragadja ugyanis a blog alapját nyújtó elképzelést: azt, hogy ha ezer irányból nézve is, de mindig ugyanarról a témáról próbálok szólni. Az illető ennek megfelelően tudtommal már régen nem követi a bejegyzéseket, számomra viszont mégsem vált unalmassá a dolog. Sőt. Valójában éppen akkor voltam a legelégedetlenebb a megjelenő posztokkal, mikor konkrét, önálló témákat céloztam meg, például a közgazdaságtan egyes elméleteit érintve.

Első közelítésben az írások attól tűnnének érdekesebbnek, ha mindig másról szólnának, hiszen így a legkönnyebb új információt átadni. Ezen a héten a nemzetközi politikáról, két hét múlva a vasúti közlekedésről, aztán pedig az ókori görög orvosi gyakorlatról. Csakhogy ez a kép szerintem csalóka.

Aki egy különleges témáról szeretne ismereteket szerezni, annak manapság szinte korlátlan lehetőségei vannak. Leírások, kezelési útmutatók, menetrendek és receptek felfoghatatlan kavalkádja vesz minket körül. Manapság - az internetnek köszönhetően - legtöbbször még az ágyból sem kell felkelnünk, hogy a kérdéseinkre választ nyerjünk. Mindez lexikális tudást kínál, amely közvetlenül felhasználható. Ugyanakkor akárhogy is nézem, egy lexikon, egy enciklopédia olvasgatása csak ideiglenesen lehet izgalmas. A felhalmozott információk a megfelelő összefüggések nélkül egyre szárazabbnak tűnnek, sőt, az ily módon megszerzett tudást igen könnyű elfelejteni is. Természetesen ostobaság lenne azt állítani, hogy lexikális tudásra nincs szükség. A kizárólag erre való törekvés viszont semmiképp nem elégséges sem a szórakoztató tanuláshoz, sem a saját életünkben előkerülő problémák megoldásához. Ami azt illeti, az ipari civilizáció sem a hiányzó ismeretek miatt hanyatlik, sokkal inkább azok suta, torz, mohó felhasználása miatt.

Ez a blog ennek megfelelően a tényszerű újdonságok helyett az összefüggések megtalálását akarja ösztönözni. Ez a kaland összeköti a nemzetközi politikát, a vasúti közlekedést, az ókori görög orvoslást, sőt, még a világóceán áramlatait is. Bármilyen elemekből épül fel ugyanis egy rendszer, a mozgató elvek, a kölcsönhatások legtöbbször nagyon hasonlóak. Így aztán az ember ott találja magát, hogy nem üldöz semmilyen célt, mégis mindenben talál valamilyen újdonságot, hogy tulajdonképpen nem beszél semmiről, mégis kimeríthetetlen témákat boncolgat. Bízom benne, hogy ennek a hangulatnak egy része átszűrődik az olvasókhoz is.

A mai világunk szempontjából ezek a gondolatok alapvető jelentőségűek, mert az egész ipari rendszer a szélesebb összefüggések elhallgatására épül. A szemlehunyás nem csak a klímaváltozást vagy a fosszilis tüzelőanyagok kimerülését érinti. Bármit is teszünk, azzal reakciókat váltunk ki a környezetünkből. Ha például egy vállalkozó hirtelen nagy vagyonra tesz szert, és ezzel nyilvánosan büszkélkedik, rövidesen irigyekkel és rosszakarókkal lesz körülvéve. Azért történik mindez, mert a társadalom aljas és tehetségtelen? Vagy azért mert vagyont szerezni csak becstelen úton lehet? Végeláthatatlan vitába torkollna, ha ezekre a kérdésekre akarnánk választ találni. Egész mást diktál a rendszerben való gondolkodás: azt hogy a gazdagoknak - ha nem akarnak ellenszenvessé válni - nem lenne szabad "felvágni" a vagyonukkal. Ez ugyanis provokál másokat. Minden tettnek ára van, és minden döntésnek következménye.

Ha egy cipő kiválasztásánál csak az erényeit vesszük figyelembe - például erős az anyaga és szép a fazonja -, akkor nagyon megbánhatjuk a vásárlást. A legdivatosabb cipő is képes fájdalmasan feltörni a lábat, ha rossz méretet választunk, például erre is tekintettel kell lennünk. Ehhez hasonlóan képesek vagyunk mérlegelni a többi döntésünket is, ha a csábító előnyök mellé tudatosan megkeressük a kényelmetlen, visszataszító hátrányokat is. A körülöttünk lévő világ rendszerében minden folyamatnak megvan a helye, mindegyik a megfelelő pontokon illeszkedik ezer másik társához. Aki kastélyt építtet magának egy szegény faluban, az alkalmat és egyben indokot kínál a betörésekre. Aki kutyákat és biztonsági szolgálatot szerződtet, arra hamarosan maffiafőnökként tekintenek majd a szomszédai. A dolgok egymásba ágyazottsága pontosan annyit jelent, hogy nincs atombiztos választás, hogy minden érmének több oldala van.

Éppen ezért minden világmegváltó ötlet, minden tökéletesnek tűnő feladatmegoldás, minden hibátlan pillanat mögött meg kell húzódnia a gyanúnak: valahol ott van egy rejtett hiányosság, valahol valami nem stimmel. Amikor két vitázó partner teljesen és minden pontban tagadják egymás állításait, akkor különösen figyelni kell, mert az a vita soha nem vezet majd sehová. A végletek logikailag lefedhetik az egész univerzumot is, mégsem hordoznak magukban semmilyen gyakorlati értelmet. Gondoljunk például saját magunkra! Jó vagy rossz embert látunk a tükörben? Kínos emlékek felhánytorgatásához, és bűntudat gerjesztéséhez vezet, ha őszintén vizsgáljuk meg a kérdést, hiszen mindnyájan tettünk már olyat, amire nem lehetünk büszkék. Egyértelmű, végleges határozatot hozni viszont aligha lehet bárkiről. Az ember nem jó vagy rossz, ez a két fogalom egyszerűen nem ragadja meg a valóságot. Logikai érvelés szerint tökéletesek is lehetnek, igazi értelmük ennek ellenére nincs.

A következő felmerülő kérdés az, hogy ha semmi sem tökéletes, sem a fogalmaink, sem a választási lehetőségeink, akkor mi alapján kell döntenünk a holnapi ebédről, a gyermekünk nevéről, vagy az országgyűlési választásokról. A válasz egyszerű, mégis néha kínzó dilemmákhoz vezet: a fennálló helyzetnek, a körülményeknek megfelelően kell döntenünk. Nem spórolhatjuk meg a mérlegelést, nem menekülhetünk meg a gondolkodástól. Ami húsz éve ígéretes vállalkozás lett volna, az ma talán semmire nem jut, és egy állatfaj, ami a dinoszauruszok idején csupán könnyű préda lett volna, ma talán meghódítja a világot. Másrészt viszont a korábbi hasonló szituációk tanulsággal szolgálhatnak, akinek bedőlt az előző hitele, azt talán nehezebb az új konstrukciók előnyeiről meggyőzni...

A csalódásból így lesz kellemes meglepetés, mikor rájövünk, hogy ez a módszer működik: a világ ugyanis nem az emberi elképzelésekhez, az ideológiai ellentétekhez és erkölcsi, logikai, jogi kirakós játékokhoz igazodik, hanem a saját kegyetlen összefüggéseit követi. Egy helyes párhuzam, egy közmondás vagy mese sikerre vihet ott, ahol lexikonok egész könyvtárával sem jutnánk semmire. Aki nem akar életével kudarcot vallani, az nem harcol a "szélmalmokkal", mint don Quijote, hanem felhasználja őket. Az ilyen ember a mezőgazdasági termelést a klímaváltozáshoz igazítja, az energiafelhasználását a megdráguló erőforrásokhoz, a társaságban elejtett szavait pedig a társaság összetételéhez és hangulatához. Az igazodás egy gyönyörű magyar szó, hiszen amikor alkalmazkodunk a világhoz, akkor válunk igazzá, valódivá. Minden más csupán hamis, ideiglenes és múlandó illúzió lehet, amelyekből már éppen eléggé el vagyunk látva.