A világ mint egy halom liszt

Az elmúlt néhány évben - mióta az ipari civilizáció alapvető válsága konkrétan foglalkoztat - igencsak belém ivódott az a vélekedés, hogy az ember történetek útján gondolkodik. Ez a mondat persze furcsán hangozhat, hiszen a két dolog - a hanyatlás és az elménk működése - látszólag semmilyen közvetlen kapcsolatot sem mutat. Pedig ha kicsit komolyabban vesszük a kérdést, akkor rögtön kiderül, hogy a válság valódi oka bőven visszanyúlik ilyen mélységekbe is. Arra gondolok például, hogy mennyire szeretünk ragaszkodni a fejünkben élő, megszokott történetekhez. Például mióta az egyre drágább benzin nehézségeket okoz az autóiparban, azóta megpróbáljuk valamivel helyettesíteni. Van szó etanolról, hidrogénről, napelemekről, akkumulátorokról, és ki tudja még milyen egzotikus ötletekről. Egyik sem hasonlítható a benzinhez vagy a gázolajhoz, nyilvánvaló nehézségekbe ütközik a bevezetésük, mégsem tudunk napirendre térni efölött. Az autónak maradnia kell! Sajnos ez a hozzáállás kudarcot vetít előre.

Visszatérve a tárgyhoz, tényleg, mintha minden értelmes gondolatunk mögött egy történet állna. Vegyük például ezt a mondatot: "A fű zöld." Erről a legtöbbünknek egy piknik jut eszünkbe, egy focimeccs, a fotoszintézis folyamata, netán az a pillanat, mikor az újonnan feltelepített Windows alapértelmezett háttere megjelenik (utóbbi esetben mondjuk talán érdemes enne kimozdulni egy kicsit a szabadba). Lehetetlennek tűnik ezek nélkül felidézni a zöld füvet, mert azt egész életünkben ily módon tapasztaljuk meg.

Ugyanakkor ha elvontabb dolgok kerülnek szóba, akkor sem sokkal különbözik a helyzet. "A normál zenei A hang frekvenciája 440 Hz." A zenészek elméjében ez a mondat is felidézhet ezer élményt: a különböző korábban használt hangvillák kinézetét, esetleg hamisan megszólaló dalok és darabok egész sorát is. Mások számára viszont nem feltétlenül mond sokat. Ahhoz, hogy értelmet nyerjen, utána kell nézni, mi is ez az A hang és hogy mi köze van bármilyen frekvenciához. Hamar kiderül ilyenkor, hogy a fülünk által érzékelt hangok a légköri gázok rezgéseit fordítják le az agyunk nyelvére. Ezeknek a rezgéseknek persze van egy frekvenciája, amely a normál zenei A hang esetében éppen 440 Hz. Máris egy történetbe futottunk... Persze ha valaki továbbmegy, akkor tovább bonyolódik a helyzet. Mennyi 440 HZ? 440 db teljes rezgés másodpercenként. Egy másodperc? Definíció szerint az alapállapotú cézium-133 atom két hiperfinom energiaszintje közötti átmenetnek megfelelő sugárzás 9 192 631 770 periódusának időtartama. (Nem vicc, tényleg ez a másodperc meghatározása...) Ebben a pillanatban az eredeti kijelentésünk hirtelen egyrészt gyorsan remegő levegőt vetít elénk, másrészt meg egy fémizotóp által kibocsátott még nagyobb rezgésszámú sugárzást, amelyeknek a kapcsolatát a fülünkkel képesek vagyunk érzékelni. Hmm, rögtön nem is hangzik olyan rosszul...

Valójában persze nincs ebben az egészben semmilyen titok, egyszerűen arról van szó, hogy minden valamire való gondolatunk különböző jelenségek összekapcsolásáról szól. Minden értelmes mondatban van legalább alany és állítmány, minden történetnek van eleje és vége. Ennek megfelelően minden érv, emlék vagy ötlet szükségszerűen egy-egy önálló rendszert jelent, amelyben elhatárolható elemek kölcsönhatásával kell számolnunk. Minden tudatos pillanatunkban rendszereket építünk tehát, a timbuktui tevehajcsár és a Wall Street-i bankár egyaránt.

Ezek a rendszerek nem tökéletesek. Sem a tevehajcsáré, sem a bankáré, sem az orosz elnöké, sem az enyém. Mindössze azt képviselik ugyanis, hogy az adott személy hogyan csempész értelmet az érzékszervei által küldött információhalmazba. Igaz a kijelentés, hogy "a fű zöld"? Első pillantásra igen. Később aztán felmerülhet néhány kínos kérdés. Mindig zöld a fű? Mindegyik fű zöld? A fű minden része zöld? Mindenki zöldnek látja a füvet? Mire az ember kibogozza csak ezt a négy kérdést, valami ilyesmihez jut: "A nyári napsütésben, egészséges színlátással rendelkező megfigyelő számára a mérsékelt övben élő pázsitfajok szára és levele zöld színben jelenik meg." Csak hát ez már valami egészen mást jelent, és esetleg nem is erre voltunk kíváncsiak...

Hiába a szigorú fizikai háttér, a zenei A hang frekvenciája ugyanilyen vitatható következményekre vezet. Legkönnyebben talán ott tudjuk mindezt megfogni, hogy ez a normál zenei A hang nem is létezik. Ez egy mesterséges fogalom, amellyel a természetben - a valóságban - gyakorlatilag lehetetlen összefutni. A valóságban ugyanis minden hang több különböző frekvenciájú rezgés együtteséből áll össze. Ezért tudjuk látatlanban megkülönböztetni, hogy egy dallamot fuvolán vagy hegedűn játszanak el, esetleg eléneklik: különbözik a hang színe. A tiszta A egy színtelen hang lenne, egy gépi sípolás, de tökéletesen még gépek sem állíthatják elő. Mit érünk hát vele, ha olyasmiről beszélünk ami nem is létezik?

Az egyes rendszerek, az egyes történetek vagy gondolatok mind belemarkolnak az érzékelt valóságba és egy-egy sajátos formába öntik azt. Aki próbált már kézzel felvenni egy marék lisztet, az el tudja képzelni, hogyan történik mindez: egy kevés mindig kiszökik az ujjaink között, egy kevés pedig rátapad a kézfejünkre. Azzal is gond van, amit megkaparintunk, és azzal, amit otthagyunk. Az elsőre a fű nyújtott példát, ebben a példában túl nagyot mondtunk, nem is voltunk vele tisztában, hogy miről beszélünk. A második hibát - ezúttal a "külső" világgal való konfliktust - a 440 Hz esete világította meg: megjelent egy teljesen konkrét fogalom, amely viszont gyakorlatilag nem létezhet. Azt hiszem, általánosságban is elmondható: ha nagyot akarunk mondani, nagyobb eséllyel sülünk bele az állításainkba, ha viszont biztosra megyünk, és elveszünk a részletekben, az senkit nem fog érdekelni.

Hogy miért is van szükség itt és most erre az okfejtésre? Például mert az autó csak egy közlekedési eszköz, és nem éri meg, hogy fontosabb dolgokat feláldozzunk érte. Erre - és sok más dologra - csak akkor jöhetünk rá, ha megpróbáljuk néha távolabbról, egy nagyobb rendszerbe helyezve megvizsgálni a felvetődő kérdéseket. Előfordulhat, hogy ki kell bújnunk a saját bőrünkből, ha eredményeket akarunk elérni egy vitában, és könnyen lehet hogy saját bizonytalanságaink tudatosítása segítségünkre lesz az előttünk álló években. Minden történet hasznos lehet, még az ostobaságok is, sőt... Megfelelő irányból nézve talán azok a legfontosabbak.

Egy történet mindig hiányos,
A haszna mégis feneketlen
Tőle kapja minden a helyét
és az összes együtt sem elég
hogy elfogyjon vagy beteljen.

A kifent él tőle csorbul
Oldja a csomót, a zárat
Szűri a fény káprázatát
S ha kavargó por járja át,
a homálynak is formát ad.

Honnan ered a történet,
és mi lehet, amiről szól?
Válaszra ember nem talál,
az is történet lenne már,
egy csepp az ősforrásból.

(Lao Ce: Az igaz történet könyve, 4. fejezet)

Nincsenek megjegyzések: