Toronyba zárt világ

A gazdaságról szóló írássorozat utolsó nagyobb témája nem lehet más, mint a pénz. Hiszen volt már szó sok mindenről ebben a néhány hónapban - a gazdaságtan hibás modelljeitől a kiút keresésén keresztül a múlt tanulságainak kutatásáig -, de összegek és matematikai számítások alig-alig kerültek elő. Ez kétségtelenül furcsa lehetett azoknak, akik találkoztak már napjainkban valamilyen gazdaságtani érveléssel... Valójában a politikai-gazdasági hírek jelentős részében pontosan ilyesmiről van szó, tehát a mutatók, százalékok, statisztikák vagy a táblázatokba foglalt egyenletek hiánya bárkinek feltűnhetett. Megvan az oka, hogy miért hagytam a pénzt a vizsgálódások végére, és annak is hogy a modern szemlélet miért tartja olyan fontosnak. Ezen okok becsületes feltárásának érdekében azonban a történetet az elejéről kell elkezdeni.

Mi a pénz? Aljas kérdés, nem igaz? Gyanítom, hogy például a magyar lakosság túlnyomó többségét zavarba hozná, ha meghatározást kellene mondania. Ott van a kezünkben minden nap, a legalapvetőbb gazdasági tevékenységeinkhez is gyakran elengedhetetlennek tűnik, ennek ellenére mégsem ismerjük pontosan. Nem, még az igazán gazdagok sem tudják jobban, hogy honnan ered, és hová tart a kezükön átfolyó summa. Nem is foglalkozik a dologgal szinte senki. Pedig a pénzben nincs semmilyen misztikum, egy ember alkotta fogalomról beszélünk, amely teljesen hasonlatos a többi eszközünkhöz: vannak erényei és hibái, valamikor érdemes alkalmazni, valamikor nem. És hogy mi is ez az eszköz? A gazdasági értékek mérésére és újraelosztására szolgáló elvont egység.

Ebből az egyszerű meghatározásból rengeteg mindennapos tapasztalatainkkal ellenkező következtetést lehet levonni. Az első és legfontosabb ezek közül, hogy a pénz nem érték. Az értékeket közvetíti, azokat képviseli, de önmagában szinte semmire nem jó. Az érméket persze be lehet olvasztani, a bankjegyeket pedig eltüzelhetjük, de az ebből húzható haszon gyakorlatilag elhanyagolható. Apró papír- és fémdarabokról van szó melyekre számokat írtak, nincs bennük semmilyen különlegesség. Ezzel a ténnyel természetesen együtt jár az is, hogy a pénz a véges, anyagi világban egyáltalán nem az a szilárd sarokpont, amire bármilyen igazán komoly döntést alapozhatnánk.

A gazdasággal foglalkozó tankönyvek általában az első néhány oldalon eljutnak addig a tételig, hogy a pénz nélkülözhetetlen. Legtöbbször egy egyszerű példát használnak fel indoklásként, a sertéstenyésztő és a vízvezeték-szerelő példáját. Tegyük fel, hogy egy országban nem használnak pénzt! A sertéstelepen eltört egy vízcső, és a tenyésztő szívesen ajánlja fel egy jószágát a mesternek a javításért cserébe. Csakhogy ha a vízvezeték-szerelő zsidó vagy netán muszlim, akkor nem fogadja el az ilyen fizetséget, és egy meglepő dilemma bontakozik ki: nincs aki kijavítsa a hibát. Tegyük vissza a képletbe a pénzt! Csodák csodájára a probléma rögtön semmivé oszlik. A tenyésztő eladja a disznót valakinek a piacon, kifizeti a szerelőt, ő pedig vehet magának bárányhúst, ha arra fáj a foga. Következtetés: a vak is látja, hogy a pénz minden gazdaság alapja, mert nélküle nem működik semmi.

Teljesen egyértelmű a dolog, amíg nem gondolkozunk rajta kb. fél percig. A példa hátterében ugyanis ki nem mondott feltételezések egész halmaza húzódik meg. Ki írja elő például, hogy a tenyésztőnk képtelen legyen kijavítani egy csőtörést? Elég néhány évtizedet visszatekinteni az időben, és azt látjuk majd, hogy mindenki saját maga oldotta meg a háztartásban adódó gondokat. Ki írja elő, hogy a szerelő a piacra legyen utalva, mikor a vallásához illő ételeket keres? Ezerszer lerágott csont ezeken a hasábokon, hogy a veteményeskert és baromfiudvar legtöbbször még városi környezetben is minden további nélkül működőképes. És ki írja elő azt, hogy ha mégis kapcsolatba kerülnek, akkor az egyik fél csak disznót, a másik pedig csak vízszerelést ajánlhat fel? Ha gépekről lenne szó, akkor rendben van, azok képtelenek másra, mint a megtervezett termék és a programozott szolgáltatás előállítására. De szerencsére nem vagyunk gépek.

A példa egy dolgot fényesen megvilágít: a pénz használata elkerülhetetlen, ha egy modern elvek mentén kigondolt mesegazdaságban élünk. Vajon az egyes szakmák specializációja olyan méreteket öltött volna, hogy az ember egy dolgot termel és minden mást csak fogyaszt? Annyira nem vagyunk képesek megítélni az egyes áruk fontosságát, hogy egy mérőszámmá kell leegyszerűsíteni a döntést? Én nem hiszem, hogy itt tartunk, még akkor sem, ha látszólag erről szól a körülöttünk létező világ. Ez a kétely egyben remény is, mivel egy ilyen mesevilág tökéletes bizonyossággal - és kiút nélkül - bukásra lenne ítélve. Valójában minél közelebb kerülünk hozzá, annál veszélyesebb a helyzetünk.

Régi megfigyelés, hogy az egyes civilizációk a fejlődésük során egyre elvontabb eszközöket alkalmaznak. Általában mindegyikük egy "sötét", nyílt erőszakkal és a legalapvetőbb  emberi szükségletekért való harccal átitatott társadalomból indul ki, amely az előző igazán fejlett kultúra megsemmisülése után maradt hátra. A fejlődés során aztán a közösség egyre finomabb kormányzási, törvényi, gazdasági eszközöket fejleszt ki.

A mükénéi civilizáció összeomlása után, Drakón idejében például a görögök egyes konkrét tettekre írtak elő egyszerű büntetéseket. "Ha kiszúrod valaki szemét, kitoljuk a tiedet is" vagy "ha tyúkot lopsz, levágjuk a kezed." Igazából Drakón neve épp azzal fonódott össze, hogy a legtöbb bűntettre rögtön halálbüntetést írt elő... A legenda szerint egyszer megkérdezték, hogy kisebb és nagyobb vétkekért hogyan járhat ugyanaz a büntetés, ő pedig azt válaszolta, hogy a súlyosabb bűnökhöz nem talált rosszabbat a halálnál... Talán rémisztőnek tűnik egy ilyen korszak, de Drakón Athénja vetette meg az antik civilizáció alapját. Néhány száz évvel később pedig ugyanez a mediterrán kultúra szülte meg a római jogot, amelynek manapság is sok csodálója van a rendszerbe foglalt elvei, az arányossága és általános jellege miatt.

Ugyanígy fordulhat elő az is, hogy az az Európa, amely 700-900 éve könyörtelen vallási hadjáratokat folytatott a Közel-Keleten, ma még a politikailag inkorrekt kifejezések használatától is irtózik. A valódi, kézzelfogható konfliktusok helyett elvont ideológiai vitákat teremtünk. Ha egy problémát nem tudunk megoldani, megtiltjuk mindenkinek, hogy beszéljen róla.

Ahogy erről szó volt, a pénz is egy absztrakció, egy eszköz, amely kiváltotta a cserekereskedelmet, illetve a hűbéri ajándékok és kötelességek rendszerét. Önmagában ez persze nem baj. Egy határon túl azonban a véres, izzadságos valóságtól való eltávolodás megbosszulja magát. A római jog összes cikkelye sem tudta például megakadályozni, hogy a császári trónról sokszor kicsinyes árulások és a leplezetlen, könyörtelen hatalomvágy döntsenek, nem egy esetben pszichopatákat juttatva döntési pozícióba. A mai politikai korrektség sem szünteti meg a társadalmon belüli feszültségeket, sőt, ezek időről időre egyre erősebben törnek felszínre (pl. Párizs, London...). E tétel alól pedig a pénz sem kivétel. Ma a legnagyobb jegybankok - élen most vezetőváltáson átesett amerikai FED-del - gyakorlatilag pénznyomtatással próbálják megoldani a gazdasági problémákat. Ezzel két dolgot érnek el. Az egyik, hogy becsapjuk magunkat. A másik, hogy a valódi feladatokkal nem törődik senki.

Képzeljünk el tíz közgazdászt tíz aktatáskával, amelyekben egy-egymillió dollár kapott helyet. Gazdag emberek. Ugyanez a kép hogyan néz ki egy lakatlan szigeten? Ugye mindjárt nem is olyan értékesek azok a táskák... Ezt a játékot játssza az egész emberiség is, jóval nagyobb léptékben. Miközben a talpunk alól fogynak a fosszilis erőforrások, miközben a környezetünk pusztulásának egyre durvább következményei kerülnek elő, mi csak pénzzel játszadozunk. Összeadunk, kivonunk, szorzunk és osztunk, és ha ügyesek vagyunk, akkor kijön, hogy minden rendben. Csakhogy a számok egyre kevésbé jelentenek bármit is.

Aki további szemléltetést szeretne az imént leírt absztrakciós folyamatról, az gondoljon arra, miként váltják le a készpénzt a bankszámlák és  hitelkártyák! Lassan talán megszokjuk a kényelmet, hogy nem kell számolgatni az aprót fizetésnél. Cserébe az egész gazdasági és műszaki rendszernek még inkább ki leszünk szolgáltatva. Ha kell, megsarcolják a számlánkat. Ha kell, limitet vezetnek be a kártyánkra. Nem lenne módunk megakadályozni. Ha bármilyen hiba miatt nem férünk hozzá a rendszerhez, elveszítjük minden megtakarításunkat. A véghezvitt vásárlásainkat ugyanakkor "odafent" bárki megpróbálhatja kikeresni, kielemezni. Semmi nem maradhat titok.

Mindenki csak magának húzhatja meg a határt, de óva intek mindenkit attól, hogy álomvilágban éljen, mert gyakran keserű az ébredés. A hitelkártya használata talán még nem fejtett ki igazán drasztikus hatást, maga a pénz viszont életünk minden szegmensében főszerepet játszik. Jómagam igyekszem meglátni a sok szemfényvesztés mögötti igazi értékeket, a pénz pedig még az anyagi javak közé sem kerülhet be. A következő alkalommal szeretnék egy konkrétabb leírást adni a pénz működéséről. Annak fényében talán néhány mai kijelentésem is mélyebb értelmet nyer.