Képzeljük el a Föld leggazdagabb országának leggazdagabb városát! Több mint másfél millió lakos, virágzó kultúra és világviszonylatban is jelentős gazdasági teljesítmény jellemzi. Az itt előállított termékek különleges presztízzsel bírnak és szimbólumai az egész ország, a mögöttes ideológia és társadalmi rendszer sikerének. A gyárak minden korábbinál gyorsabban és jobb minőségben termelnek, a dolgozók pedig jó fizetéshez jutnak, amelyből a közeli szolgáltatásokon keresztül mindenki részesedik. Építészeti mesterművek emelkednek és a bátor, művészi kísérletezésre is jut forrás. Ez a város a megvalósulóban lévő, de továbbra is lenyűgöző lehetőségeket sejtető álmok hazája.
Most nézzünk rá ugyanerre a helyre 60 évvel később! Az ábrándok rémálommá változtak... A fennkölt célokat és kihívásokat a helyiek régen elfelejtették, mára sokuknak a puszta hétköznapi túlélés hajszolása teszi ki az idő nagy részét. Az egykori hírnév és tisztelet maró gúnyba fordult, az egykor szellemi táplálékot nyújtó közösségi élet helyét pedig átvette a közbiztonság szinte teljes hiánya és a szétkorhadó mesterséges környezettel való birkózás. A soha meg nem javított vandál károkozás, az elhagyott utcákban potyogó vakolat és a régi időkből származó - és hatását évtizedekig kifejtő - szennyezőanyagok keretbe foglalják az egész élményt. Nem készül itt már semmi. Aki csak teheti, a lehető legmesszebbre próbál menekülni, a település lélekszáma ennek megfelelően drasztikusan - több mint egymillió fővel - csökkent, ami csak erősít minden pusztító tendenciát. A siker emblémája kínos porfészekké vált, az ország valódi nagyságában pedig jó néhányan most kezdenek el kételkedni.
Talán valaki megmutatja - vagy megírja - majd azt a modern regényt, ami igazán meg tudja ragadni az ilyen folyamatok emberi oldalát. Két bekezdés csak kóstolónak lehet elég. Az viszont az olvasóknak remélem feltűnt, hogy a fenti történet nem az én képzeletem szüleménye saját, innen-onnan összekapart gondolataim megtámogatására. Nem, ez tényszerű leírás volt egy valós helyről, amely az ötvenes évektől napjainkig a romlás teljes pályáját bejárta. Úgy hívják: Detroit.
Detroit pénzügyi csődje néhány pillanatra fényt vetett több olyan problémára, melyek sokkal szélesebb körben fellelhetőek, ha nem is ennyire egyértelmű formában. Hozzáteszem, ami kívülről eltéveszthetetlen, belülről eleve nem biztos hogy az... Fogadni mernék, hogy az amerikai "Rust Belt", tehát a közelítőleg a régi ipari központok lakosságának jó része természetesnek veszi a mostani helyzetet. A fiataloktól ez ugyebár egyáltalán nem meglepő, az idősebbek pedig nem szeretik kínozni magukat az emlékezéssel. Ismerős dolog ez, nem kell érte messzire menni. Nógrádról, Borsodról vagy éppen Szabolcsról sem mindig ugyanaz jutott az emberek eszébe, mint most.
Hogy mégis mi a történelem ezen apró szeletének tanulsága? Világos mint a Nap: az hogy semmi nem tart örökké. Ráadásul ami erre nem is törekszik, az gyakran tényleg gyorsan véget ér. Detroit a nagyszerű földrajzi adottságokra és az ipar - főként az autóipar - mohóságára épült. Mondanom sem kell, az utóbbiba szeretnék belekötni, mert a fékezhetetlen éhség és gyorsítás nemcsak az elkerülhetetlen kudarcot jelenti, hanem hosszan tartó, akár maradandó károkat is okozhat. A Földön nem létezhet végtelen növekedés, ez egy korlátos környezet, amelyben mindig mindennek ára van. Ha bármit - tényleg bármit - megkaparintunk, akkor azzal megfosztunk tőle valakit mást. Talán ez a "valaki" egy személy, talán egy növényfaj vagy egy tengeráramlat, de végül minden tett visszahat oda, ahol a nekünk fontos dolgok rejtőznek.
A "vakációm" előtti hetekben körüljárt témától, a modern csúcstechnika gazdasági jelentőségétől kicsit ezzel messzire kanyarodtam (belevágva egyébként a következő jelentős területbe), de úgy gondolom, szükség van arra, hogy a blog alcímében szereplő hanyatlás képe a lehető legtisztább legyen. Nem csupán azért foglalkoztam itt a harmadik világ országainak példájával, mert ezek a jelenlegi világrend beépített buktatóinak hatását "élvezik", bár ez is igaz. Legalább ilyen lényeges volt az a megfontolás is, hogy a jövőben sok tekintetben hasonulni fogunk ezekhez az országokhoz. Detroit mellbevágó szemléltetés e gondolathoz.
A példa remélhetőleg rámutat arra is, hogy a hanyatlás nem választás kérdése, hanem szerves része mindannak, ami körülöttünk zajlik. Beleolvastam néhány angol nyelvű vitába, amelyben a résztvevők Detroit vezetésének pártkötődésével magyarázták az egész folyamatot. Szemlátomást maguk sem hitték már ebben a bűnbakhajszolásban. Hatvan hosszú év alatt nem lehet mindig rossz döntést hozni, nem létezik, hogy egy teljes közösség csupán néhány személy - vagy akár egy szűk elit réteg - miatt zátonyra fusson. Ehhez a kudarchoz az összes lakos, minden leírt szó és minden legyártott autó hozzájárult. Senki nem mondott ellent, mert a dolgok normális menetét nem akarta megbontani. A dolgok normális menete pedig ide vezet.
Ha úgy tetszik: a csőd oka nem néhány rossz vezetési döntés, hanem az egész vállalkozás alapvető hibája. A modern iparnak pontosan ez a sorsa, amikor kiaknázza és kimeríti a természet erőforrásait, például a könnyen hozzáférhető tüzelőanyagokat, a tiszta ivóvízkészletet, vagy az éghajlat stabilitását. Detroit persze - jelképes mivolta ellenére - csak egy szűk földrajzi környezet, az általános helyzet ennél azért bonyolultabb. A teljes ipari civilizáció minden bizonnyal több évszázad alatt gördül le ugyanezen a bukkanós lejtőn, mert egészként sokkal több tartalékkal bír.
Melyek ezek a tartalékok, melyek a teljes rendszert valamivel tartósabbá teszik? Például az, hogy a Föld bolygóról - hacsak nem feltétel nélküli sci-fi hívők vagyunk - nem lehet elköltözni. A "menekülés" egyetlen opciója a halál... Ezt az utat jóval kevesebben - a teljes lakossághoz képest elenyészően kevesen - választják önként. Minden valószínűség szerint az egészségügyi ellátás, a politikai stabilitás, illetve az államközi béke is megbomlik, tehát számolnunk kell rengeteg gyásszal. Fel kell készülnünk rá. Néhány évtized azonban nem vet véget a világnak.
A válságok élét tompítja az is, hogy a földrajzi körülmények változása miatt egy-egy térség sokkal tovább ellen tud állni a pusztulásnak, mint más helyek. Ha jólétünk a nemzetközi turizmusból ered, akkor több okunk van aggódni, mint ha a helyi mezőgazdaságból élünk. Az USA olajipara addig él, amíg maga a birodalom, a Közel-Keleten viszont még hosszú jövője lehet a bányászatnak. Az afrikai Száhel régió elsivatagosodása milliók túlélését érinti napjainkban is, az Egyenlítőtől délre viszont ezek a folyamatok jóval visszafogottabbak.
Hasonló hatást fejt ki az ipari kutatás és oktatás által felhalmozott tudás. Hiába a tárgyi feltételek pusztulása, az emberi hagyományok ennél lassabban engednek. Abszurd a feltételezés, hogy egy-két emberöltővel a mai állapot után írástudatlan kannibál hordák járják majd a vadonná vált világot. A mai kultúra hívei mindent megtesznek majd a fenntartásáért, ez vitathatatlan. Idővel mégis el fognak tűnni a mesterséges intelligencia vívmányai, érdektelenné válik majd a kvantumfizika, és az elektronikus zene is legjobb esetben régészeti leletté silányodik. Épp abban az ütemben, ahogyan az utolsó, jelképes funkciójuk is feleslegessé válik.
Egy város csődje tehát nem a világ, a lényeg azonban közös: a hanyatlás ténye helyett a módját tudjuk befolyásolni. Esetleg kiindulhatunk abból is, hogy okosabbak vagyunk Detroitnál, a szovjeteknél, a kínai császároknál, a rómaiaknál, a majáknál és az egyiptomiaknál, be sem fejezve a sort... Nem kell, hogy minden válság váratlanul érjen bennünket. Az a kérdés, hogy az ipari civilizáció csillaga végül leszáll-e, nem napjaink problémája, ez már az első gőzmozdony üzembe állásával és sikerével bőven eldőlt. Mint egy bankhitel: ha már felvettük, akkor azt valakinek ki kell fizetnie... Ma azt kellene kitalálni, hogy hogyan változtassunk. A normális út ugyanis lefelé vezet.
-----
Tudatában vagyok, hogy a szünet sajnos hosszabbra húzódott, mint kihirdettem, ezúton kérek elnézést azoktól, akik esetleg bosszúsak voltak emiatt. Technikai gondok, illetve sajnos a hanyagságom szólt közbe. A bejegyzések mostantól a korábbi ütemben folytatódnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése