A munka öröme

Van egy döbbenetesen egyszerű megfogalmazása annak, amiről hónapok óta regélek e blog hasábjain. Ez a megfogalmazás önmagában rámutat arra, hogy milyen mélységű változtatásokra van szüksége a mai társadalomnak. Így szól: a jelen gazdasági problémáit nem a kudarcaink, hanem a sikereink okozzák. Igen, elérkeztünk arra a pontra, ahol a régi út téglafalba ütközik. Most a megszokott reflexek csődöt mondanak, a legkárosabb reakció lenne vakon beletaposni a gázpedálba.

Ebben a témában valójában nagyon furcsán veszi ki magát ez az autós hasonlat... De ha már felhoztam, akkor tovább is lehet vinni. Az autó - ahogy az bizonyos mértékig Detroit múlt heti példáján is megmutatkozott - önmagában megtestesíti az ipari civilizáció számos kulcsfontosságú jellemzőjét. A nagy sebességű közlekedés és közúti szállítmányozás korábban elképzelhetetlen távlatokat jelent, szó szerint véve és képletesen egyaránt. Hogy egy távoli példát említsek, ma már valóban elég egy egészen apró szakterületet művelni a megélhetésünkhöz, mert könnyen eljuthatunk olyan helyekre, ahol pont arra van szükség. De a földrajzi mozgékonysággal például a társadalmi mobilitás is együtt jár: senki sincs olyan mértékben bezárva  a saját faluja, a saját utcája és családja körébe, mint az autó előtt. Mindez nekünk természetesnek tűnik, de egyáltalán nincs kőbe vésve.

Ez azonban nem minden. Mindannyian tudjuk, hogy az üzemanyag fosszilis energiahordozókból származik, ezért az autóipar hatalmas kihívásoknak néz elébe. Ezzel kapcsolatban sokan reménykednek abban, hogy ha a fejlesztéseket megfelelő irányba fordítjuk, akkor ez a tényező kiiktatható. Villamos vagy hidrogénes hajtás, energiatakarékos motorok, és még sorolhatnánk a további kísérleteket. Ha ezek bejönnek - gondolhatjuk - akkor nem lesz itt semmi gond. A csúcstechnika majd segít, ez a dolga.

Csakhogy az üzemanyag csupán egy az autó számtalan függősége közül. Hiszen szüksége van megfelelő minőségű utakra, szüksége van a működő benzinkutak hálózatára, szüksége van az egész gyártási és javítási intézményrendszerre. Ezek mindegyike alá van vetve ugyanazoknak a válságjelenségeknek, mint a 95-ös oktánszámú benzin... Segítenének rajtuk az imént említett technológiák? Egyáltalán nem, sőt, éppen ellenkezőleg. Ezek a műszaki megoldások újabb függőségeket jelentenek, például a villamos hálózat is nélkülözhetetlenné válhatna a működéshez, netán olyan hidrogéngyárak és tárolási módszerek kellenének, amelyek még nem is léteznek. Ez az út nem vezet sehova. Elmúlt az az idő, amikor az ilyen beidegződések garantálták a sikert.

Kis léptékben, rövid időre talán beválhat, ha néhányan megtartják ezt a mintát. Könnyen lehet, hogy látunk majd hidrogénautókat, amikor a lakosság többsége egyáltalán nem tud majd gépkocsit venni, és lehet hogy látunk majd olyan háborúkat, amelyeknek legfontosabb csatái informatikai eszközökkel dőlnek el. A teljes társadalom viszont nem haladhat tovább ebbe az irányba. A függetlenség, a maradandóság és a mértékletesség felé kell fordulnunk. A konkrét  példánk esetében ez valószínűleg az autó fokozatos eltűnését jelenti majd. Ez a gép egy bizonyos szempontból különleges korszak, az olcsó, bőséges energia korszakának szülötte, anélkül aligha létezhet.

Igen ám, de mit kezdünk, ha már nincs gépkocsi a fenekünk alatt? Így néznek ki a jövő igazi kérdései... Rengeteg dologban egyre inkább saját magunkra és minket közvetlenül körülvevő helyi közösségre leszünk utalva. Sokkal többet kell majd dolgoznunk azért, hogy a mai értékrend szerint jóval szegényesebb körülményeinket fenn tudjuk tartani... Bár ha belegondolok, sokan már ma is a bőrükön érzik ezt a folyamatot.

A legfontosabb teendőnk ugyanakkor nem az önsajnálat, hanem az értékrendünk átalakítása. Lehet ugyanis olyan életmódot követni, amelyben az anyagi gazdagság nem elsődleges szempont. Valójában a klasszikus vallások mindegyike egy-egy ilyen életmódot képvisel, évezredes múltjuk pedig bármilyen hitetlenkedőnek elegendő bizonyítékot kell, hogy nyújtson. A gazdaság szempontjából nézve mindez az emberi munka szerepének átértékelését is magában foglalja. A modern szemlélet szerint a munka csupán szükséges rossz, ami útjába áll a boldogságot nyújtó fogyasztásnak. Épp ezért igyekszünk is kiküszöbölni, ahol csak lehet.

Volt már arról szó, hogy a legnagyobb fogyasztás megcélzása nem  magától értetődő. Egyáltalán nem szükségszerű, hogy csak itt kereshetjük a boldogságot. Ehhez kapcsolódóan az eszközök is megváltoznak, az úgy nevezett csúcstechnika helyét könnyen használható, egyszerű, független módszerek, a gépek helyét szerszámok veszik át. A keletkező űrt pedig emberi tudással és munkával kell kipótolni. Ha élhető világot szeretnénk, akkor az ilyen munka nem lehet lélektelen robot, de nem is kell annak lennie. A változatos, kihívást jelentő feladatok felfrissítik az ember elméjét és egészségét, és a gyakorlása során elnyert készségek - kézügyesség, izomerő, koncentráció, kreativitás - is erősítik egymást. Az ősi népi művészet és mozgáskultúra például egyáltalán nem alábbvaló annál, amit új és forradalmi dolognak gondolunk. Semmi sem írja le ezt jobban J. C. Kumarappa indiai filozófus következő mondatainál:

"Ha a munka természetét megfelelően értékeljük és ezt a gyakorlatba is átvisszük, a munka ugyanúgy fog viszonyulni a magasabb képességekhez, mint az eledel a fizikai testhez. Táplálja és megjeleníti a felsőbb embert, és arra serkenti, hogy képességei legjavát nyújtsa. Szabad akaratát a megfelelő irányba tereli, és a benne lévő állati erőket egyre újabb csatornákba vezeti. Kiváló hátteret nyújt ahhoz, hogy az ember megmutathassa a maga értékrendjét és kifejleszthesse a személyiségét."

Bizonyára lesz, aki a leírtak alapján azt gondolja majd, hogy naiv vagyok. Pedig ez az átalakulás olyan folyamatokhoz kötődik, amelyeket egyelőre viszonylag kevesen vagyunk hajlandóan egyáltalán tudomásul venni. Mint mindennek, a hanyatlásnak is legalább két oldala van. A sikereink üldöznek minket, ez igaz, ezzel egy időben viszont ami ma kudarc, holnap talán életünk alapja lehet. Személyesen rajtunk múlik, hogy mit veszünk észre és mi ér meglepetésként. Legközelebb megpróbálok egy lépéssel közelebb kerülni ahhoz, hogy hogyan is nézhet ki ez a gyakorlatban.

2 megjegyzés:

Unknown írta...


Szervusz Ádám!

http://www.worldometers.info/hu/
Nem tudom ismered-e ezt az oldalt?És azt sem,mennyire valósak az itt található adatok.De feltételezem,hogy többé- kevésbé azok.Itt- paradox módon-világszinten,élőben szembesülhetünk a természeti értékek,emberi életek pusztulásáról,a világ hanyatlásáról.Teljesen egyetértek veled:sürgős paradigma váltás kell(ene).Várom további élvezetes írásaidat!

Üdv,
Zsolt

Sleisz Ádám írta...

Szia, Zsolt!

Köszönöm a linket, nem találkoztam még vele. Igen, az ilyen adatokra is szükség van, hogy megragadják az emberek figyelmét legalább néhány percre. A honlap referenciái alapján a pontossággal sem lehet gond. Egy másik küldetés értelmezni a számokat. :)