Csúcshatás

Az előző posztban a hőtan második főtételéről, a természet nyiláról írtam, és felvázoltam, hogy ez a törvény milyen fontossággal bír az életünkre nézve. Most arról lesz szó, hogy hatása közvetlenül milyen jelenségeken keresztül nyilvánul meg. Szerettem volna a Szent Máté-szigeti rénszarvasok történetére alapozva megírni ezt a bejegyzést, de látnom kellett, hogy valaki már megtette helyettem. Meglepetés volt számomra, de ami azt illeti, nagyon remélem, hogy talán több ilyen magyar nyelvű oldal, blog is van, ami elkerülte a figyelmemet. Nem konkurenciát kell látnunk egymásban, hanem ugyanannak a problémának többféle megvilágítását. Ezért is nyugodt szívvel javasolnám mindenkinek, hogy olvassa el a belinkelt posztot, így ugyanis jobban átláthatja a párhuzamokat. Az, hogy a helyzetet minél többen, minél többféleképp körüljárjuk, a teljes közösség érdekében létfontosságú. Így válik egyre rugalmasabbá a gondolkodásunk és maga a társadalmunk, ez készíti elő a szükséges tartalékokat a ránk váró nehéz időkben.

Mindazonáltal jómagam egy érzelmekkel kevésbé átfűtött bejegyzést terveztem, és nem hagyom magam kizökkenteni semmilyen hirtelen örömforrás által. Mivel a rénszarvasok igazán megrázó példáját kivették a kezemből, nem marad más hátra, mint hogy egy másik, kevésbé vérfagyasztó, mégis hozzánk modern emberekhez első látásra talán közelebb álló jelenséghez, a  pénzügyi buborékokhoz forduljak. Kíváncsi lennék, hazánkban hányan vannak tisztában azzal, közvetlenül mi váltotta ki a jelenleg is zajló gazdasági "válságot", azaz a nap mint nap észlelt gazdasági nehézségek régen látott mértékű együttállását. Nem a mélyebb tendenciákra gondolok, hanem a konkrét okra. Az okra, amit "senki nem látott előre", ahogyan azt a híradókban sokszor hallottuk. Természetesen tökéletesen látható volt már évekkel korábban is sokak számára, csupán ezek szemlátomást nem a megfelelő emberek voltak.

Miről van szó? Adott egy vagyontárgy, amit birtokolni lehet. Mindegy hogy konkrétan mi ez, lehet akár részvény, drágakő, kötvény, tulipánhagyma, lakás, pénzérme vagy földbirtok. Két dolog kell a buborék kialakulásához. Az első, hogy az emberek egy kezdetben kis csoportja elhiggye, az adott tárgy ára különösebb meghatározott indok nélkül tartósan emelkedni fog. A második pedig az, hogy ennek a hitnek el kell terjednie. Felhívom a figyelmet, hogy a "hit" szót nem véletlenül használom, ugyanis magából az állításból egyértelmű, hogy itt nem racionális döntésekről beszélünk, a homo oeconomicus meglehetősen gőgös modelljét tehát ezen a ponton sutba is dobhatjuk. Az adott tárgyra ez esetben nagy kereslet fog megmutatkozni, mivel később mindenki szeretné drágábban eladni, hiszen erről szól egy jó pénzügyi befektetés. A felhajtott kereslet miatt az árnövekedés hite önmagát teljesíti be. A buborékok jellemzője, hogy a résztvevők a kivett pénzeket visszaforgatják a választott tárgy birtoklásába, mert ez biztos haszonnak tűnik fel előttük. A hír elterjedése esetén az ár növekedése az új belépőknek köszönhetően folytatódik, ők fenntartják a magas keresletet, ami további áremelkedéshez vezet, és így tovább. A buborék felfújódik. A résztvevő kereskedők legtöbbször mesterségükben jól képzett, intelligens emberek, mégis egy rövid mondat eltakarja előlük az egész folyamat jellegét. Minden buborék mottója ez a mondat: "ez most valami új". Valami, amit senki nem ért teljes egészében, de látjuk, ezért igaz. Nevezhetik innovációnak, modern kereskedelmi, pénzügyi, gazdasági módszernek, tarthatják a tőzsde csodájának, valójában nem más, mint tömeges hisztéria, mánia, őrület. Ismétlem, a tárgy szinte bármi lehet, a minőségének a folyamathoz semmi köze.

A folyamatot a legritkább esetben (gyakorlatilag soha sem) szakítják meg olyan módon, hogy mindenki megelégszik azzal, amije van, és szépen hazamegy. Ami azt illeti, az egyének kilépése is viszonylag ritka, hiszen még ha tudatában is van valaki, hogy mindez nem tart örökké, akkor is borzasztó nehéz meglátni, pontosan meddig tart. (A modern fizika egyik atyja, Sir Isaac Newton megpróbálkozott  azzal, hogy korának egy  hasonló hisztériájából haszont szerezzen, és ő sem volt képes időben kiszállni, jelentős veszteséget szenvedett.) A fordulópont általában annak köszönhető, hogy nincs több újonnan beszálló kereskedő, tehát aki valaha elhitte a "csodát", az már mind részt vesz benne. A kereslet ekkor lecsökken a kínálathoz képest, vele pedig az ár is csökkenni kezd; a "kiábrándulás" időszaka következik, melyben egyre többen adják el az adott vagyontárgyat, hogy örökre megszabaduljanak tőle. A buborékok nagy része időben szimmetrikus, tehát jellemzően az összeomlás sem egyik napról a másikra szokott megtörténni. Időbe telik, míg mindenki felfogja, hogy semmilyen újdonságot nem élt át, belátja, hogy micsoda szemfényvesztés is volt az egész, és hogy nincs visszaút.

Kívülről nézve a teljes kép egyértelmű, minden részlet a helyén van, csupán az egész jelenség érthetetlen és egyben kissé mulatságos. A veszélye azonban legtöbbször épp abban rejlik, hogy belülről definíció szerint nem veheti észre senki. Márpedig a résztevők manapság gyakran irányító pozíciót töltenek be a gazdaságban, sokszor a politikára is befolyást gyakorolnak. Ezen a ponton vissza is térhetünk mostani gazdasági lavina elindításához.

Amíg elvben vizsgáljuk a buborékokat, addig a kívülállók biztonsága garantáltnak tűnik, csupán a résztvevők által befektetett pénz veszhet el. Egyes esetekben ez a valóságban is igaz, de az élet ennél bonyolultabb dolgokra is képes, ami ebben az esetben nem válik a javunkra. A következő ábra az amerikai ingatlanpiac átlagos árainak alakulását (1890 és 2010 között), és az ott a 2000-es években kialakult gigantikus ingatlanbuborékot mutatja (eredeti méretben itt található).

Ez a jobb oldali buborék az, amelyik "meghúzta a ravaszt" 2006-2007-ben, onnantól kezdve pedig nem sikerült kilábalnunk a gazdasági nehézségekből. Hogyan okozott ez problémát? Elsőként azt kell figyelembe venni, milyen rengeteg szereplő kellett ehhez az óriási ártüskéhez, ehhez érdemes megjegyezni, hogy a tőle balra látható két korábbi hullám is egy-egy buborékot jelöl, melyek  saját idejükben szintén fájdalmas következményekkel jártak. A befektetők szinte mindegyike tehát veszteséggel zárt, ez pedig a gazdaság nem elhanyagolható része. Még nagyobb a kár, ha azokat a lehetőségeket is figyelembe vesszük, amelyekre a befektetők ez idő alatt nem költöttek. Ez már a társadalom többi tagja számára is óriási tétel lehet, hiszen így munkahelyektől, valódi gazdasági tevékenységtől fosztotta meg őket a buborék.

De nem csak erről van szó. Egy másik nyilvánvaló hatás az építőiparra vonatkozik, amely a növekvő keresletben a mennyország földi megtestesülését látja, a kiábrándulás időszakában pedig mély agóniába süllyed. Egy ilyen fontos iparág esetén ennek már általános hatásai is vannak. Sok országban, így Kínában is párhuzamosan zajlott le egy-egy ingatlanbuborék felfújódása és kidurranása, kínai méretekben látványos ez igazán. A jelenség elképesztő szellemvárosokat hagy hátra, ezeket az épületeket az emelkedő árak és széles kereslet időszakában kezdték el felhúzni, de mint kiderült, soha, senki, semmire nem fogja őket használni, és minden csepp energia, amit az építésükre fordítottak, pocsékba ment. Amerikában is számos félbehagyott építkezés és döglődő építőipari vállalat viseli a hisztéria nyomait. Kevésbé látványos, de talán még károsabb hatás, melyet az amerikai buborék a bankrendszerre gyakorolt. Az ingatlanokra ugyanis  ez idő alatt a tulajdonosok rengetegen jelzáloghitelt vettek fel, akár többet is, természetesen jóval az ingatlanok valós értékén felül. Ezek a hitelek pedig a "kipukkanás" után annak rendje és módja szerint elkezdtek bedőlni Amerika-szerte, óriási káoszt okozva egyes intézményeknél. Az átláthatatlan összefonódások miatt csődök csődöket követtek, a lavina pedig hamar nemzetközivé dagadt. Innen ered közvetlenül a mai pénzügyi válság, melynek egyebek mellett számos kormány is köszönheti bukását.

Nézzünk az ábrára még egyszer! Lehetett előre látni? A válasz az, hogy pontosan csak az nem látta, aki nem akarta, mert elvakította a profit lehetősége, más szóval a kapzsiság. Különösen azok részére jelent ez durva kritikát, akiknek feladata lenne a gazdaságot ismerni, és ezen a területen dolgoznak. Nem kell rosszhiszeműséget feltételeznünk ezekről az emberekről, mert csupán a jelenlegi mainstream gazdaságtudomány által kijárt úton haladtak, amely az egész jelenséget képtelen kezelni. Ezzel együtt az utólagos ködösítés és mentegetőzés a sajtóban túlmegy egy pofátlansági határon. A jelenség - a szakma szabályozása híján - politikai célokra is könnyen alkalmazható, melyet az USA kormánya minden valószínűség szerint ki is használ.

A spekulatív buborékok és a Szent Máté-szigeti rénszarvascsorda története egy és ugyanaz, mindkettő olyan folyamatot ír le, amely felemészti az erőforrást, amelyből táplálkozik. A szarvasok szaporodása során az élelemül szolgáló zuzmót fogyasztották el, a buborékok pedig az újonnan belépő hívők táborának kimerüléséig működnek. Az általam most felfedezett blogbejegyzés az emberiséget a szarvasokhoz hasonlítja, és párhuzamot von. Ez sokakban felébresztheti a gőgöt, hogy mi nem vagyunk állatok, az ember többet ér ennél. Azt hiszem, az imént elég szemléletes és modern példát mutattam rá, hogy ez a felháborodás abszolút jogtalan. A párhuzamot pedig, nincs mese, nekem is elő kell vennem. Egyrészt az ember nem különb a rénszarvasnál, másrészt az ipari civilizáció egésze nem különb a spekulatív buborékoknál. Az ipari civilizáció története, ahogyan azt a korábbi bejegyzésekben is említettem, a fosszilis energiahordozók felhasználásának története, az elmúlt három évszázadban emelkedett a csillaga, ennek megállapításához nem kell történészi diploma. De ez nem jelenti azt, hogy örökké emelkedni is fog. Az alapját képező nagy koncentrációjú fosszilis energia véges mennyiségben áll rendelkezésre, és ezt a folyamat visszafordíthatatlanul felemészti. Amikor az bányászott energiaforrások korlátai nyilvánvalóvá válnak, akkor a civilizáció hanyatlása következik. Ez az, amivel ma szembesülünk.

Hogyan zajlik le a hanyatlás? Mikor a rénszarvasok elfogyasztották a szigetükön található összes zuzmót, a viharos tél egy egyszeri katasztrófa formájában végzett velük. A mi helyzetünk ennél valamivel szerencsésebb, valószínűleg inkább a buborékok kidurranásához hasonló időszimmetria jellemzi majd a civilizációnkat. Ennek fő oka az, hogy az emberiség jóval nagyobb rugalmasságot mutat (még jelenlegi formájában is), mint egy rénszarvascsorda egy kis hideg szigeten. Ugyanakkor a válasz az erőforrások jellegéből is adódik.

A bányászatban régóta ismert, hogy az egyes bányák kitermelésének időbeli változása egy haranghoz hasonlítható görbét követ. Először megtalálják a lelőhelyet, és kitermelik a könnyen hozzáférhető nyersanyagot, általában ez a mennyiség kicsiny részét jelenti. A további bányászathoz különböző technológiákat kell kiépíteni (esetleg kifejleszteni), több munkást bérelni, tárnákat ásni, vizet pumpálni (stb.), hogy növeljék a hozamot. Ugyanakkor természetesen továbbra is mindig a legkönnyebben elérhető részt termeli ki a bánya, és folyamatosan halad a mélyebb, nehezen megközelíthető rétegek, elviselhetetlenebb, veszélyesebb körülmények és állandó technológiai problémák felé. Egy pont után az erőfeszítések ellenére csökkenni kezd a bánya hozama, ez a hozamcsúcs pontja. A termelés nem áll le, mivel továbbra is hasznot hoz, azonban a még nem kibányászott nyersanyagot egyre nehezebben felszínre hozni. Végül pedig a nyersanyag egy részét ott is kell hagyni, mivel a kibányászása nem gazdaságos. Rengeteg érc lehet az évtizedekkel ezelőtt bezárt magyar bányákban is, de az olyan, mintha nem is létezne, nincs értelme vele foglalkozni. Minden bánya így működik, felfut a kitermelés, aztán lecsökken, és egyre több energiabefektetést igényel egységnyi nyersanyagra nézve.

A számunkra most érdekes energiahordozók esetében is érvényes mindkét megállapítás, mint az számtalan olajkút példája is bizonyítja. Egy olajtermelő térségre, sőt, az egész világra összegezve a tendenciák ugyanazok maradnak, tehát a földi kőolajhozam ugyanilyen harang alakú görbét követ. A rossz hír az, hogy ennek csúcspontját (peak oil) nagy valószínűség szerint már elhagytuk, de mindenképp a közelében vagyunk. Az olaj mind közül a legnagyobb koncentrációjú fosszilis energiaforrás, ráadásul nagyon könnyen kezelhető és szállítható, a hőtan második főtétele szerint pedig pótolhatatlan. A peak oil időszaka lehet az, mikor az ipari civilizáció hanyatlása megindul, tehát a nagy "buborék" kidurran. A gáz és szén hozamának tetőzése ezután felgyorsul majd, mert a hiányt az emberek egy része ezekkel próbálja majd meg pótolni. A ma élő lakosságból minden bizonnyal jó páran megélik majd a teljes fosszilis kitermelés hozamcsúcsát, persze a hírekből nem biztos, hogy fognak erről értesülni. Mivel azonban a csúcs másik oldala a tapasztalatok alapján hasonló meredekségű, mint a felfutás volt, nem kell a rénszarvasokhoz hasonló azonnali kihalás víziójával álmodnunk éjjel. Ami ránk vár, az ennél kevésbé drámai, de sok értelemben kényelmetlenebb és kegyetlenebb: a kiábrándulás és hanyatlás hosszú, nemzedékeken átívelő korszaka.

Ez az a pont, ahol megint csak sokaknak a nyelvén lehet a tiltakozás: "ez nem lehet igaz", "ez most máshogy fog működni", "erre az esetre nem vonatkozik mindez". A mi civilizációnk nem bukhat meg, mint az összes többi? "Nem, mert ez valami új, különbözik a többitől!" Igen, pontosan ez minden buborék mottója. Jobb, ha előbb kiábrándulunk belőle, mint ha teljes egészében magával ránt bennünket.