Ami lenyűgöz, az elejt

Amikor egy sok összefüggő folyamatból álló rendszert vizsgál és kutat az ember, a megismerés igen nehézkes is lehet. A szokásos tanulási módszerünk leginkább egy leltárszerű felsorolás elmondásához hasonlít, melyben egyik tárgyat követi a másik, a részekből pedig végül összerakhatjuk az egész képet. Az eljárásnak viszont van egy komoly hátulütője, az, hogy minden rendszer több, mint elemeinek felsorolása. Bármilyen alapos is az ember, egy lineáris leírással nem lehet azt tökéletesen átlátni. Az egyes részfolyamatok párhuzamos lefutásuk során egymással is kölcsönhatásban vannak, némelyik lassabb, némelyik gyorsabb. Valamelyik visszacsatolást ad a rendszer bemenetére, valamelyik a külvilágot formálja. Van, amelyik nélkülözhetetlen, mások pótolhatók. Ha leírom, hogy a klímaváltozás kapcsolatban van a termőtalaj pusztulásával, és mindkettő hozzájárul a bolygónk biológiai sokszínűségének csökkenéséhez, azaz sok-sok állat- és növényfaj kipusztulásához, akkor ezeket az állításokat indokolnom kell. Az indoklás során azonban újabb összefüggésekre, néha általános elvekre derülhet fény. Ha tananyagszerűen le szeretném írni a mai helyzetünket, egyes fejezetek korábbiakra vezetnének vissza, más utalásokat csak később, hosszú kihagyás után tárgyalhatnék, az összefüggések így torzítva jelennének meg. Valójában rendszerként kezelem mindezt, tehát egy egésznek tekintem, ezt azonban egyszerre egyszerűen mégsem lehet kifejezni.

A világot gyermekként elsősorban nem ilyen módon térképezzük fel, hanem akár úgy hogy megfigyelünk egyes jelenségeket (például, hogy szüleink hogyan beszélnek, vagy hogy a nekünk felolvasott mesék szereplői hogyan viselkednek), akár a cselekvéssel egy időben, úgy hogy egy adott helyzetbe csöppenünk és döntéseket kell hoznunk (például az első nap az iskolában). Ez a két megközelítés közvetlenül képes arra, hogy összetett rendszerekkel ismertessen meg, az életre nevelnek. A lexikális tudással szemben ez nem az ember kiváltsága, pontosan így jön rá az oroszlánkölyök, hogyan kell elejtenie a zsákmányt, és így érti meg a zebracsikó, hogyan kell menekülnie a ragadozó elől. Egyes esetekben azonban a második lehetőség, tehát a kényszerűségbe vetett bizalom nem a legüdvözítőbb megoldás, főként ha saját magunk vagy szeretteink sorsa múlik egy ilyen helyzeten, és a meghozott döntésen. Kétségtelen, hogy mindannyian kerülünk ilyen helyzetbe életünk során, még jelen körülmények között is, de ez a tendencia várhatóan még erősödni fog, méghozzá drasztikusan. Nem tűnik hiábavalónak, hogy egyes döntésekre előkészületet tegyünk. Például valószínűleg legtöbben szembesülni fogunk a villamos energiaellátás akadozásával, kimaradásával vagy a munkánk elvesztésével. Ha ezekre az eshetőségekre saját hatáskörünkben előre felkészülünk, akkor a megfelelő időben más, esetleg még fontosabb problémára irányíthatjuk a figyelmünket és erőforrásainkat.

Az erre használható módszer a már említett megfigyelés és az utánzás. Jellemzően a természet megfigyelése, más civilizációk története alapján, valamint a saját múltunkból elő-előkerülő emlékek újraértelmezése során tehetünk szert ilyen ismeretekre. Erre teszek kísérletet ezekben a bejegyzésekben. A blog szerkezete erre nagyszerű keretet biztosít, mivel így nem is érzem magam zavarban, ha esetleg ugrásokat hajtok végre látszólag teljesen különálló témák között. A mélyben ugyanis mindegyik összefügg majd, és egy közös rendszert jellemeznek. A megértéshez az olvasáson túl a saját asszociációk végiggondolása, és a leírtak alkalmazása, új példák kitalálása is hozzátartozhat. Röviden mondva arról van szó, hogy ezeket az írásokat nem úgy kell olvasni, mint egy tankönyvet, hanem úgy, mint egy regényt.

Ennyi magyarázkodás után talán meglepő lehet, hogy a mai témának közvetlenül köze van a legutóbbi poszthoz, konkrétan annak utolsó bekezdéséhez. A mentegetőzés inkább arra vonatkozik, hogy a továbblépés irányát tetszőlegesen választottam a rengeteg lehetőség közül, melyeket így csak később fogok kifejteni. Az egész több a részek összegénél, ezért sok témát több szempontból is lehet jellemezni, ami számomra különösen érdekes kihívás.

Sokakban felmerülhet a gondolat, hogy a mai, minket körülvevő globális rendszer olyan lélegzetelállítóan hatalmas és bravúrosan szervezett, hogy nincs olyan esemény, amely komolyan árthatna neki. Egyszerűen nem képesek elfogadni egy ilyen forgatókönyvet. Számos példa van, ami megmutatja, mennyire téves ez a felfogás, ezek közül szeretnék most "csemegézni" egy őslénytani, egy pénzügyi és egy műszaki terület megemlítésével.

A földtörténet középidő több mint 150 millió évig tartó időszakában a dinoszauruszok voltak a Föld urai. Szinte nem volt olyan tápláléklánc vagy egyedi élőrendszer, amelyben nem szerepeltek. Galamb méretűtől több mint 100 tonnás tömegig léteztek képviselőik, növényevők mindenevők és ragadozók is. Tengeri, szárazföldi és repülő hüllők egyaránt kifejlődtek, és elterjedtek a bolygó egész lakható felszínén. A feltárt maradványaik elemzése máig folyik, az emberek fantáziáját izgatja ez az ismeretlen, a miénktől annyira különböző világ. A dinoszauruszok remekül alkalmazkodtak az akkori körülményekhez, nagyon sikeresek, általában véve szinte sérthetetlenek voltak évmilliókon keresztül. Azonban mikor a körülmények eltorzultak , az éghajlat és a légkör összetétele megváltozott (kb. 65 millió éve), akkor épp ezek a tulajdonságok jelentették a legnagyobb hátrányukat más élőlényekkel szemben. Az emlősök, így az emberiség ősei átvészelték ezt a változást, a dinoszauruszok nagy része azonban kihalt. Az evolúció történetében nem ez az egyetlen, csupán a legismertebb példája annak, hogy minden tekintetben fenséges élőlények maradnak alul az életért folytatott küzdelemben. Ez az élet természete, senki nincs biztonságban soha, de legkevésbé akkor, amikor nem látszik semmilyen veszély a láthatáron. Egy adott időszak uralkodó fajának ugyanis gyakran jellemzője, hogy függővé válik környezetének olyan jellemzőitől, amelyek hosszabb távon változásra hajlamosak.


A dinók példája nem a legszorosabban illeszkedik a miénkhez, mivel az ő végzetüket végső soron külső körülmények (valószínűleg aszteroida becsapódás és vulkáni tevékenység) okozták, de a "versenyelőnyök" ilyen jellegű megfordulásának gondolatához jobb, ha hozzászokunk. Ha az emberiség nem is, a jelenleg uralkodó civilizációs forma, és azon belül jó néhány részterület nagyszerű párhuzamba állítható velük. Nem tudtam ellenállni a kísértésnek, hogy a mai bankrendszert hozzájuk hasonlítsam, mert az is olyan feltételezéseken alapszik, melyek meg fognak dőlni, a különbség csupán annyi, hogy nem telnek el addig évmilliók. Magyarországon az oktatás finoman szólva gyalázatos, ha a pénzügyekre kerül a sor. Anélkül, hogy összeesküvőkre vadásznék, néha óhatatlanul felmerül bennem, hogy ez szándékos lehet. Bárki gyönyörűen leérettségizhet anélkül, hogy a leghalványabb fogalma lenne arról, mi a pénz, és hogyan hozzák létre. Ma csupán a pénzrendszer egy elemét fogom kiemelni, a részleges tartalék elvét, de lesz még szó erről az "iparágról" az itteni bejegyzések során, számtalan hasonló példát említhetnék innen. A részleges tartalék elve, melyet a fejlett világban mindenhol alkalmaznak is, azt jelenti, hogy a bank a betéteseinek pénzét saját maga befektetheti, és a betéteknek csak egy részét kell tartalékként magánál tartania. Ennek a tartaléknak a mértékét a központi bank szabályozza, jelenleg nálunk 2% a legkisebb megengedett arány. Ez pontosan annyit jelent, hogy a bankoknál nincs ott az a pénz, amit mi náluk tartunk. Ha a betétesek ilyen-olyan okból például a pénzük 10%-át egyszerre akarják kivenni a bankokból, akkor az egész magyar rendszert vagy központilag meg kell támogatni, vagy összeomlik. Az elv azon alapszik, hogy ennek az eseménynek normál körülmények közt kicsi a valószínűsége, mivel a betétesek egyszerre csak kis összegeket vonnak ki. Ennyi. Így viszont a bankok a kivett tőkével profitot termelhetnek, hitelt adhatnak, és akár nagyobb kamatot fizethetnek a betéteseiknek is. A rendszer több száz éve működik, a hatékony pénzügyi élet kulcsfontosságú része, és így a gazdasági növekedéshez nagyban hozzájárul. Általában ez kedvezőbb megoldás, mint ha teljes tartalék lenne előírva. Ha azonban például a gazdasági gondok miatt bizalmatlanság mutatkozik egy bankkal szemben, és a betétesek ki akarják vonni a pénzüket (bank run), akkor a bank órák, napok alatt padlóra kerülhet, rengeteg ilyen példát láthatott a világ például az 1929 utáni nagy gazdasági válságban, vagy más krízisek idején. Sőt, mindez az egész bankrendszerre is igaz, együtt sincsenek jobban felkészülve bármilyen problémára, egyszerűen ez a szabályozás. A mostani krízis során eddig sikerült megelőzni az ilyen jellegű események kialakulását, többek közt annak köszönhetően, hogy a legtöbb nagy pénzintézetet politikai okokból egyszerűen államilag nem hagyják elbukni, mivel méretük miatt ezzel rövid távon hatalmas kárt okoznának a gazdaságban (too-big-to-fail bankok). Így viszont ezek a bankok sokkal nagyobb kockázatokat és agresszivitást is megengedhetnek maguknak a piacon, ami által még erősebbé, és még sebezhetőbbé válnak, végső soron pedig a központi szerveket és az államot is maguk alá temethetik. Főként ha maga a növekedő gazdaság, mint alapvető feltétel hiúsul meg.

Hasonló folyamat játszódik le Görögországgal az elmúlt években. Magára hagyva már másfél éve csődbe ment volna, a folyamatos "segítségnek" köszönhetően viszont egyre nagyobb a veszély, hogy fél Európát is magával rántja. A banki dolgozók számára mindez, így a részleges tartalék elve is, természetes, mivel napról napra látják, hogy tényleg működik. Udvariatlanságnak tartják megemlíteni, hogy mindez csak tökéletes körülmények esetén igaz, bármilyen gikszer esetén pedig előtérbe kerül az egész szabályozás beteges érzékenysége és visszafordíthatatlan káosz következik be.

A dinoszauruszok példája ismert, a bankokat pedig viszonylag kevesen szeretik, így az előző néhány bekezdés túl nagy meglepetést nem okozhatott senkinek. A harmadik példa ennél fájdalmasabb lehet. Korábban írtam, hogy a kőolaj a legnagyobb koncentrációjú energiaforrásunk, tehát ha ebből hiány lép fel, akkor a természet nyila miatt csupán kisebb koncentrációjú forrásokkal tudjuk pótolni. A Nap energiájának különböző megjelenési formáit (napsugárzás, szél, szén, gáz, stb.) tekintve ez az elv teljesen igaz is. Azonban ha nem a Napból származó energiaforrásokat is figyelembe veszünk, akkor létezhetnek kivételek. Ilyen a geotermikus energia, tehát a Föld hője, amely például Izlandon vagy egyéb aktívan vulkanikus területen nagyon nagy koncentrációban is megjelenhet, viszont láthatóan csak a földfelszín szűk részére vonatkozik, és nem szállítható a kőolajhoz hasonló egyszerűséggel. Így legtöbb esetben más megújuló forrásokkal együtt kezelhető. A sors fintora egyébként, hogy ezek a kivételes területek éppen a vulkánok miatt nem számítanak a legkényelmesebb lakóhelyek közé, pedig energetikailag mennyországnak tekinthetők. A másik, és jelen esetben fontos példa a nukleáris energia, amely sokkal nagyobb koncentrációjú forrás, mint bármelyik másik, ami rendelkezésünkre áll, és jelenleg a villamosenergia termelésének igen jelentős részét adja. Nem egy emberrel találkoztam, akik szerint a jelenlegi gondjainkra épp ez jelenti majd a megoldást, azaz az atomerőművek építése. Ha jól emlékszem, egy sem volt köztük, aki tisztában volt vele, hogy a terve bizonyos szempontból mennyire hasonlít a dinoszauruszokhoz, igaz ebben a formában ezt nem is említettem nekik.

Az atomerőművek építése óriási munka, jellemzően 5-10 évig tart, és a befektetett energiát az erőmű csupán 15-20 éves működésével tudja megtéríteni. Minden egyes reaktor egy-egy mérnöki és fizikusi csúcsteljesítmény, speciális anyagok és eszközök egész gyűjteménye, ami elképesztően drága, mind pénzügyi, mind energetikai értelemben. Mindezt fosszilis forrásokból kellene fedeznünk, amit persze máshonnan, mindennapi életünkből kellene elvonni. Ugyanakkor az atomenergia nem szállítható a tüzelőanyagokhoz hasonlóan, egy atomerőmű csupán a villamos hálózattal együtt képes működni. A kőolaj számos funkciójára, főképp a közlekedésben, lehetetlen közvetlenül alkalmazni. Nem mellékes, hogy ráadásul az üzemanyagként szolgáló uránizotóp is fogytán van a Földön, és a pótlására kigondolt eljárások még gyerekcipőben járnak. A tavalyi japán katasztrófa azonban megmutatta, hogy mi a nukleáris erőművek igazi hátránya, amely megkerülhetetlen, ha egyéb erőforrások nélkül marad a hálózat. A fukushimai erőműben a földrengés nem közvetlenül okozott kárt, csupán annyi történt, hogy "lekapcsolta" azt a villamosenergia-rendszerről, míg a kialakul cunami az erőmű segédüzemű generátorait tette tönkre. A reaktorok kikapcsolásuk után is még hosszú ideig (hetekig, de a teljes biztonsághoz évekig!) hűtést igényelnek, amelyet így nem sikerült időben megoldani, ezért a felszabaduló óriási hő napok alatt romba döntötte az egész erőművet. A sugárzásoknak és főképp a kikerült radioaktív anyagoknak köszönhetően a csecsemőhalandóságban máris kimutatható növekedés állt be, és egy jókora terület emberi léptékkel nézve örökre lakhatatlanná vált. A támogató technológiák és infrastruktúra hiányában pontosan ez történik a nukleáris energiával. Lehetnek bármilyen biztonsági intézkedések, azok lényegében csak akkor segítenek, ha a háttérben a teljes energiarendszer segítsége rendelkezésre áll, amint e körülményben változás áll be, a biztonság rögtön törékennyé, instabillá válik. Az atomerőmű nem rugalmas technológia, szinte semmilyen értelemben. Valójában a jelenlegi alkalmazása is komoly akadályokba ütközik, ennek köszönhető, hogy évtizedek óta egyre kevesebb atomreaktor épül a világon. A legtöbb, amit vele kapcsolatban remélhetünk, hogy lesz lehetőségünk lokálisan kezelni ezeket a problémákat, és békében megszabadulni tőlük, hogy a következő évezredekben az emberiségnek ne kelljen halálzónákat kerülgetnie. Hasonló kockázatot jelentenek a termelésből kikerülő hulladékok is, melyeknek ráadásul semmilyen hasznuk nincsen senki számára, ezeknek a hatásaival gyerekeinknek kell majd együtt élniük...

Mi következik mindebből? Az, hogy a hatékonyság élvezete a rugalmasság biztosítása helyett hátránnyá fog válni. Rövidesen olyan körülmények közé kerülünk, mikor maguk a támogató rendszerek omlanak össze, mind a bankok, mind a reaktorok mögött. A drága tartalékok kiiktatásának köszönhetően, épp az emberiség legmodernebb eszközei kerülhetnek a legnagyobb veszélybe, és ezek lehetnek a másodlagos veszélyek legnagyobb forrásai is. Fontos, hogy meglássuk függésüket a változó körülményektől, mert mindkettő (és még sok más is) a dinoszauruszok sorsára van ítélve, azon gondolatokkal és mozgalmakkal együtt, amelyek ragaszkodnak hozzájuk. Ha tehát valamilyen lélegzetelállító csúcsteljesítménnyel vagy igézően tökéletesnek látszó megoldással találkozunk, azt is érdemes gyanakvással szemlélni. Valószínűleg sok területen épp a legesendőbb, legnevetségesebb, "fapados" megoldás jelenti majd a legjobb lehetőségünket. Ha ez a gondolat, vagy az írás címe meglepően romantikusnak tűnik, az nem véletlen. Az a jövő ugyanis, ami minden bizonnyal előttünk áll, kegyetlenségével és kiszámíthatatlanságával együtt meglepően romantikus.