Talán az imént leírt élmény ismétlődése sokaknál nem általános, talán az olvasó sem tapasztalt ilyet soha személyesen. Abban viszont biztos vagyok, hogy az emberi közösségek legtöbbje számára ez a folyamat nem jelent újdonságot. Nagyon sok nép indított már el előre láthatóan is nyilvánvalóan vesztes háborút. Nagyon sok család tűzött már ki eleve reménytelen célokat. Nagyon sok elbukott civilizáció saját maga alatt vágta fát (némelyik szinte szó szerint...). Mindez abból fakad, hogy bizonyos szempontból a legtöbb ember alig ismeri a világot, és minél nagyobbra tartja magát valaki, valószínűleg annál kevésbé. Logikus érveléssel persze meg tudjuk állapítani, hogy mi az, ami megtörténhetne; a modern oktatás elképesztő távlatokat nyit meg számunkra arról, hogy mi az, ami lehetséges. Az viszont, ami valóban megtörténik, legtöbbször teljes rejtély marad előttünk, ugyanúgy mint bármelyik középkori vagy ókori átlagember számára. Vagy még annál is inkább... Így fordulhat elő, hogy gyakran olyan célokért küzdünk, amelyek már azelőtt hamisak voltak, hogy egyáltalán megismertük volna őket.
Itt most egy példa kell, hogy következzen, és az a kellemetlen helyzet állt elő, hogy ez a példa saját magam leszek. Ez a blog ugyanis úgy élte meg néhány héttel ezelőtt a századik bejegyzését, hogy az utóbbi hónapokban alig leltem benne bármi örömet. Márpedig ha nekem nem tetszik a dolog, akkor az olvasás sem lehet egy leányálom... Az utóbbi időben egyre inkább arra a kérdésre összpontosítottam, hogy hogyan "tudjam le" a saját magam által "kiszabott" esszét, hogy hogyan ússzam meg a lehető legkevesebb erőfeszítéssel. Mondanom sem kell, hogy ennek a tartalom minősége is kárát látta, az pedig, hogy ennek tökéletesen tudatában voltam és vagyok, csak rontott a helyzeten. Lassacskán már azt láttam az egyetlen megoldásnak, ha felhígítom, majd megszüntetem az írásokat. Hiszen kinek van erre szüksége?
Igen, ha visszatérő olvasók számára ismerősnek tűnik ez a minta, az nem véletlen. Pontosan ugyanilyen az a dilemma, amely az emberiség jövőjéről való képalkotást gúzsba köti. A társadalom egyik - igen nagy - része meg van győződve arról, hogy ha igazán erőt veszünk magunkon, és tovább törtetünk az eddigi úton, akkor idővel minden előttünk tornyosuló probléma (a klímaváltozástól az abszurd vagyoni egyenlőtlenségekig) egy-egy huszárvágással megoldódik és eljön a földi mennyország. A többiek túlnyomó többsége ezzel szemben azt szajkózza, hogy az ember megérett az elkerülhetetlen pusztulásra, és hogy minden további tevékenység felesleges. Hogy mi a baj ezzel a két vélekedéssel? Az absztrakciók szintjén semmi. Tényleg megtörténhet, hogy egy fehér köpenyes tudós holnap reggel egy gombnyomással elindít egy gépet, és az nagy koncentrációjú, bőséges és olcsó energiával árasztja el a hitetlenkedő közvéleményt. Megtörténhet, hogy képesek leszünk olyan technológiai megoldásokat kitalálni, amelyek kisebb ipari infrastruktúrát igényelnek, és mégis megoldják a mai eszközeink funkcióit, vagy még azoknál is többet. Miért is ne? Ugyanígy az sem kizárt, hogy jövő héten kitör az atomháború, megjelenik egy gyógyíthatatlan vírusjárvány, vagy valamilyen ismeretlen ok, és tíz éven belül vége a világnak. Sem én, sem az USA elnöke, sem a római pápa, sem bármelyik kutatóintézet vezetője nem lennénk képesek megcáfolni.
Csakhogy egyáltalán nem az a kérdés, hogy mi az, ami megtörténhet. Most nem. A kérdés az, hogy mi játszódik le ténylegesen, valójában. A mennybemenetel és az apokalipszis valószínűség szempontjából egyaránt eltörpül ahhoz képest, ami az emberiség története során már számos alkalommal előfordult: a civilizációs hanyatláshoz képest.
Jómagam a blog vezetéséhez és struktúrájához legfőképpen egy amerikai blogról, az Archdruid Report-ról szereztem ötleteket. Mondhatnám úgy is, hogy az volt a minta számomra. Most nem szeretnék kritikát írni erről az oldalról, elég annyi, hogy máig rendszeres olvasója vagyok, és rendkívül nagyra becsülöm. Ez azonban egyáltalán nem jelenti azt, hogy az ottani témák mindegyikét, és az összefüggések teljes spektrumát és mélységét nekem is képviselnem kell ezen az oldalon. Illetve nem kellett volna, hogy ezt jelentse... Ennyi a titok, amelyet nem voltam hajlandó felismerni. Ugye milyen elkeserítően egyszerű? A gazdasági témákról megvan a véleményem, de korántsem én vagyok a megfelelő ember, hogy ezekről bárkinek is kimerítő továbbképzést tartson. Hasonló a helyzet a vallásokkal vagy éppen a modern irodalmi irányzatokkal. Főleg ha emiatt olyan dolgokra nem kerül sor, amelyet valóban eredeti módon tudnék képviselni. Amit esetleg pont én ismerek kicsivel jobban, mint az említett blog szerzője... Az imént emlegetett erőlködést jó részben az idézte elő, hogy nem arról írtam, amiről szerettem volna, hanem arról, amit előre elterveztem. Hatalmas tévedés volt.
Miközben igyekeztem nem odafigyelni a külvilágra, mégis kénytelen voltam észrevenni, hogy azok a bejegyzések sikerültek a legjobban, amelyek spontán gondolatokból eredtek. Sokkal igazibb és teljesebb mondanivaló születik, ha az író természetes pályát követ. Épp ezért mostantól igyekszem majd ilyen jellegű posztokat közzétenni, természetesen a fő témák megtartása mellett. Nem tervezek több hónapos kirándulásokat semelyik agonizáló ipari alrendszer bugyraiba, nem akarok adatokat és leírásokat adni, mert ezek egyébként sem mondanak túl sokat. Inkább egy szó szerinti másik világról fogok írni, arról, amit én látok. Talán még az egyet nem értő olvasó is megjegyez néhány történetet ebből a világból, amelyek hasznára válnak a saját univerzumában.
A teljes spontaneitás persze legalább olyan nagy kihívás, mint egy kitűzött vonalat követni, ennek megfelelően kitaláltam magamnak egy erős, de nem túl nehéz mankót. A "küldetésben" egy több ezer éves kínai könyv lesz a segítségemre, a legendás bölcs, Loa Ce műve: a Tao Te King. A könyvnek rengeteg fordítása és értelmezése született a spiritualizmus területétől a filozófián keresztül a pszichológiáig (és tovább), de viszonylag kevesen helyezték abba a pozícióba, mely mindezt lefedi: a könyv minden további nélkül tekinthető a való világról szóló rendszerelméleti tankönyvnek. Pontosan arról szól tehát, amit az imént említettem, a folyamatok teljességének megismeréséről. Arról, hogy az egyes tetteknek, beavatkozásoknak, döntéseknek milyen következményei vannak életünk során. Nem a kibúvókról, alkukról és kivételekről, hanem a legfontosabb, megkerülhetetlen törvényekről.
Azt tervezem, hogy minden bejegyzésben sor kerül egy újabb fejezet közzétételére is, méghozzá a saját értelmezésemben. Egyáltalán nem tudok kínaiul, viszont az interneten megtalálható számos magyar és angol fordításból kiindulva igazán szép kihívásnak tartom egy új változat létrehozását. Nem én leszek az első a műfajban, és nem is az utolsó. Ha valóban működni fog a dolog, azzal nemcsak azt segíthetném elő, hogy a gondolatok valamivel nagyobb teret kapjanak, hanem azt is kihangsúlyozhatnám, hogy a tanítás, a Tao Te King, a rendszerelmélet nem halott téma, sőt, nagyon is él. A tartalma nincs ridegen kőbe vésve, bárki a saját képére formálhatja.
Az első dolog persze nem lehet más, mint hogy címet adjak a könyvnek. Ehhez némi bátorság szükségeltetik, hiszen a fordítások rámutatnak, hogy mind a "tao", mind a "te" egy-egy egész fogalomcsoportot jelöl (a "king" is, de azt viszonylag becsületes dolog elintézni a "könyv" szócskával). A fejezetek során ez nem jelent majd komoly problémát, mert alkalom nyílik több értelmezés kifejtésére is. A címben viszont választanunk kell... A Tao Te King alapvetően két központi motívum körül bonyolódik, igaz, ezek nem egyenrangúak. Az első téma nem más, mint a világ működésén való elmélkedés. A világ működése a "tao". Ezt leggyakrabban útként (avagy Útként) szokás lefordítani, de ugyanilyen helyes lenne ha például folyamatot vagy módszert írnánk. Én is egy másik megközelítést válaszottam, a "tao" számomra történet lesz, ugyanis meghatározza, hogyan történnek a dolgok a múltban, a jelenben és a jövőben. Ennyi persze egy becsületes könyvcímnek nem lenne elég, hiszen útja, folyamata, módszere és története bárminek lehet. Épp ezért jelenik meg a "te", amely pontosan megmutatja, milyen útról van is szó valójában. Legegyszerűbben az egészséggel, az épséggel és a teljességgel lehet összefüggésbe hozni, magyarul például Weöres Sándornál erényként jelenik meg. Ha történetről beszélünk, akkor a döntés már jóval egyszerűbb, a Tao Te King nem lesz más, mint Az igaz történet könyve.
Ígérem, ehhez hasonló fejtegetésekbe nem gyakran fogok bocsátkozni, sőt, igyekszem majd a szövegről is lehámozni a ráülepedett misztikum nélkülözhető részét, ami valószínűleg leginkább az eltelt évszázadoknak és a kulturális különbségeknek köszönhető. A kezdő fejezet a dolgok természetéből fakadóan az egyik legismertebb szakasz, amely - remélem az eddigiek után nem meglepő - kapcsolatban is áll az ösvénnyel, amelyre a blogot irányítani szeretném. Bízom benne, hogy ezen az ösvényen sokaknak megéri majd sétálgatni.
Egy leírt történet sem válik valóra
Nem lehet elbeszélni, mi esett meg
A teljesség elvész szavakba szorítva
s csak listáját kapjuk a részleteknek
Önkéntelenül felfénylik az igazság
Tudva és akarva okok látszanak
A két út ugyanaz, habár pályájuk más
Ahol összefutnak, ámulat fakad.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése