Hatás és ellenhatás

A legutóbbi bejegyzés megírása után szinte rögtön hiányérzet fogott el, egy olyan hangulat, mintha nem mondtam volna el mindent, amit akartam. Általában egy írás közzététele után egy-két nap öntelt semmittevés szokott következni nálam e téren, most viszont kénytelen voltam kicsit újragondolni a mondanivalómat, és felkutatni, mi is az, ami mindenképp a megfogalmazott állítások mellé kívánkozik. Ekkor tűnt fel az is, hogy maga a cím - amelyen talán a legtöbbet szoktam töprengeni - ezúttal elég áthallásosra sikerült. "A föld meghódítja az embert". Ezt könnyen lehet úgy értelmezni, mint egy érzelgős, semmibe révedő pillanatban megfogalmazott sóhajt. Pedig a célom egyáltalán nem ez volt, még akkor sem, ha saját költözésem kapcsán  - ahogy azt írtam is - találkoztam hasonló pillanatokkal. A szentimentalizmusnak egyébként szerintem nem vagyok kitüntetett művelője... Amit a cím közölni akart, az egy sokkal földhözragadtabb jelentés, mégpedig az, hogy nemcsak az ember igázza le és alakítja át a lakóhelyét, hanem mindez fordított irányban is mindig megtörténik. Valahogy úgy működik a folyamat, mint Newton harmadik törvénye a mozgásról: ha egy test erővel hat egy másik testre, akkor a másik test egy ugyanolyan nagyságú, de ellentétes irányú ellenerővel hat rá vissza. Tehát amikor valaki egy nehéz aktatáskát cipel, egy idő után belefájdul a válla az erőfeszítésbe. Ha egy autó betonfalnak rohan, akkor talán felismerhetetlenül összetörik, de - hiába kevésbé látványos - az építményben is keletkezik kár. Ez egy olyan törvény, melynek szellemét egy percre sem lenne szabad elfelejtenünk: bármit is teszünk, mindennek van következménye ránk nézve. Mindennek. Semmi sincs ingyen.

Helyesebb lett volna talán az "A föld hódítja meg az embert" címet adni, finom különbségeket finoman is képes visszaadni a magyar nyelv... Így visszatekintve valószínűleg ezt is elvetném, de ez már történelem. Végeredményben illik is a cím az íráshoz, mert azt is teljes összefoglalónak szántam, ehhez képest pedig bőven akadnak hozzá lehetséges kiegészítések.

A következő ilyen inger sokkal váratlanabb irányból érkezett, mint saját tökéletlenségem imént leírt újabb felismerése. Ahogy arra már az egész oldal indításakor említettem, sokféle módon, és viszonylag hosszú ideje nyújt számomra inspirációt John Michael Greer The Archdruid Report című blogja. Egy odavetett pillantás után fény derülhet rá, és nem is titok, hogy A természet nyila szinte egész szerkezetét szenvtelenül róla másoltam, csupán átültettem egy nekem tetsző külalakba. A heti egy bejegyzés, a nagyobb témák alapos, elhúzódó kibontása és alkalomadtán maga a tartalom is rímel az ott olvasottakkal. (Bár éppen az utóbbi jelenleg kevésbé igaz, mert a politikai ideológiák módszeres megismerése és kritikája egy attól a blogtól viszonylag eltérő témát jelent.) Ebből talán már egyértelmű, hogy bizonyos mértékig mintának tekintem Greer világképét. Ezért is különösen furcsán éreztem magam, mikor múlt héten két nappal az én gondolataim után szinte ugyanazokat a következtetéseket olvastam az ő tollából is.

Tulajdonképpen persze nem túl nagy csoda ez az egybeesés, hiszen Izrael gázai kalandja - ami azóta szerencsésen elcsendesedett - akkor szinte kínálta magát valamilyen elemzésre. Érdekes viszont, hogy mennyire különböző úton jutottunk el ugyanoda, hiszen míg én ideológiákat cáfoló és végeredményben a hívőket kiábrándító példákat kerestem, addig Greer az USA világbirodalmának várható összecsuklását taglalja immár hónapok óta. Mindkét múlt heti gondolatmenetben fontos szerepet kaptak a közel-keleti földrajzi körülmények, a szomszédos államok helyzete, a nagyhatalmi viszonyok, sőt, ugyanúgy megjelentek párhuzamként a középkori keresztes államok is. Megállapítást nyert, hogy Izrael a mai állapotában nem lesz képes sokáig fennmaradni, mert a nyugati kapcsolatainak, elsősorban pedig Amerikának a várható bukásával szükségszerűen védtelenné válik más nagyhatalmi érdekekkel szemben. Kínának például semmilyen érdeke nem fűződik ahhoz, hogy a nyersanyagban gazdag arab és lakosságukból fakadóan igen komoly súllyal bíró muszlim  országokkal szembeforduljon a zsidó állam miatt, sőt... De ugyanez igaz a többi feltörekvő világpolitikai szereplőre is.

Egy dolgot talán nem hangsúlyoztam eléggé, mégpedig azt, hogy Izrael sorsának az ilyen irányú előrejelzése nem abból következik, hogy én személy szerint nem szeretem őket, vagy nem tartom nagyra. Ha valaki rákérdez, nem tagadom le, hogy melyik oldallal szimpatizálok inkább ebben a konfliktusban, a leírt érvek viszont ettől teljesen függetlenek. Nem azt fejtettem ki, hogy Izrael a bűneiért fog meglakolni, hogy erkölcsi jóvátétel következik, csupán azt, hogy egy kulcsfontosságú kérdésben - az USÁ-hoz való sokáig előnyös kötődés megszilárdításában - teljesen elszámították magukat, és ennek az egyenes következményeit egyszerűen nem lehet elkerülni. Bármilyen kellemetlenül is hangzik, azért szerintem minden józan embertársunk tisztában van vele, hogy a háborúkat nem azok nyerik meg, akiknek igaza van, akik erkölcsösebbek. Már csak azért sem, mert - ahogy ez a Közel-Keleten a Napnál is világosabban megmutatkozik - a két oldal erkölcsei között mérföldes eltérések is lehetnek. Sokkal inkább azok lesznek a győztesek a küzdelemben, akik a lehetőségeiket könyörtelenül kihasználják, például akkor harcolnak és olyan ellenfelek ellen, amikor és akiket biztosan el tudnak söpörni. Izrael és Gáza esete első pillantásra talán pont ilyen döntésnek tűnik, a helyzet viszont az, hogy valamivel hosszabb távon a palesztinok győzelméhez szerintem kevés kétség fér. Talán volt idő, amikor meg lehetett volna egyezni velük, de akkor Izrael teljes fölénye ezt nem tette szükségessé. Most pedig már nincs miből alkudni.

Mindennek tényleg nincsen semmi más oka, mint a helyi domborzat, az éghajlati viszonyok, a nyersanyagkincs és az elhelyezkedés a világtérképen. Egyszerű, beépített feltételek. Idegen szóval ezt az összefüggésrendszert geopolitikának hívjuk, bár bevallom, a magyar sajtóban nem sokszor találkozom a kifejezéssel. Talán sokan azt hisszük itt Európában, hogy ez egy elavult megközelítés, és már megszabadultunk ezektől a láncoktól, de ez óriási tévedés. Ha csak végignézem azt, hogy a földgáz, melynek elégetése az internetelérésemet, a számítógépemet, és a világítást működteti, milyen útvonalon érkezik Oroszországból, akkor már belefutok számos geopolitikai konfliktusba. Ahogy Goethe mondta: "Senki sem tengődik reménytelenebb rabságba taszítva, mint aki tévesen azt hiszi magáról, hogy szabad." Ismét csak nem kapunk ingyen semmit, és ugyebár ez messze nem csak Izraelre vonatkozik...

Ennyi példa azonban szerintem nem elég, hiszen itt mindennapi életünk néhány alapvető feltételezéséről van szó. Például arról, hogy aki más nyelven beszél, az külföldi. Arról, hogy az államok döntései csupán a nemzet üdvét keresik. Hogy fejünk felett eleve el van rendelve, melyik nemzethez, államhoz tartozunk. Egyik sem magától értetődően hamis állítás a szemünkben, nem könnyű tőlük megszabadulni. Korábban egy másik ideológia, a liberalizmus kapcsán részletesen szóltam a különböző kulturális, etnikai, vallási közösségek, népek együttélésének problémáiról. A nacionalizmus egy új dimenziót hoz be ebbe a kérdésbe, mégpedig azt a gondolatot, hogy minden csoportnak saját állam, saját ország jár. Ez az elképzelés - legalábbis becsületesen, tehát valóban elvszerűen nézve - a gyakorlatban abszolút megvalósíthatatlannak bizonyul, ennek ellenére még mindig népszerű. Pedig egyáltalán nem kell messzire tekintenünk ha szemünket bántó ellentmondásokat keresünk.

Tekintsünk most el a nemzetállamok nyilvánvaló "fekete bárányaitól", mint például Spanyolország! (Rájuk talán visszatérek, ha tényleg meggyűlik a bajuk a katalánokkal...) Nézzünk inkább egy százszor elbeszélt sikersztorit, a német egység történetét! Itt nem az NSZK-NDK egyesülésre célzok, hanem a több mint egy évszázaddal korábbi, nemzeti érzéstől fűtött államalapításra. Németország ugyanis tulajdonképpen csak 1870 óta szerepel a térképeken, korábbi formájában sokkal inkább volt nevezhető számos, egymással is rivalizáló kisebb monarchia laza koalíciójának. Német ajkú népek igen nagy területen élnek, és a folyókban, hegyekben és völgyekben bővelkedő - tehát minden lehetséges módon erősen tagolt - vidéket, ahol nagy részük lakik, nehéz egy központ irányítása alá vonni. Már a méretek is okozhattak problémát, hiszen például Bécsből igen nehéz időről időre erőszakkal megfegyelmezni a Rajna-vidék kikötővárosait. Ugyanakkor a két régió között akár olyan komoly érdekellentétek is felmerülhetnek, ami ezt szükségessé tenné, hiszen egyaránt kedvező a pozíciójuk egy-egy erős, gazdag állam létrehozására. Ami azt illeti, ebből kifolyólag az egy-egy völgyből vagy városból álló miniországok mellett léteztek is ilyen nagyobb területű, stabil német államok, mint például Szászország, Türingia, vagy Bajorország, a központi irányítást viszont tulajdonképpen egyikük sem tudta kisajátítani. Amelyikük a legközelebb került ehhez a modern időket megelőző évszázadokban, az faramuci módon ma nem is tekinthető németnek. A déli, jól védhető hegyvidék és a Duna itt elkeskenyedő völgye Ausztriát igencsak erős pozícióba helyezte, a Bécsi-medence nyílása kelet felé pedig számunkra is igencsak ismerős lehetőségeket, erőforrásokat és szövetségeket kínált nekik.

Meg is érkeztünk a kérdéshez: az osztrákok vajon nem ugyanolyan németek, mint akiket ma annak hívunk? Vagy a német nyelvű svájciak, akik szintén a hegyek védelmében egy bezárkózó, különc utat járnak? Vagy akár a hollandok? Mindegyikük nyelve eltér ugyan az irodalmi némettől, a hochdeutsch-tól, de azt egyébként is mesterségesen, központilag hozták létre a rengeteg különféle variáns kiegyenlítésére, ugyanis a korábbi megosztottság egyfajta tájnyelvi kavalkáddal is együtt járt. Az említett régiók lakói azért nem lettek a német nemzet részei, mert a megfelelő időszakban különféle okokból nem lehetett kikezdeni a saját államiságukat. Ausztria nagyhatalom volt, Svájcot aránytalanul nehéz elfoglalni értékeihez képest, Németalföld pedig - szintén földrajzi adottságoknak köszönhetően - a tengeri kereskedelemből és gyarmatosításból addigra meggazdagodott, és ha nem is katonai hatalommá, de komoly nemzetközi tényezővé vált. Utóbbi állítás igazsága tisztán megmutatkozott, amikor az első világháborúban Belgium megtámadása miatt Nagy-Britannia hadat üzent Németországnak. Ahogy akkoriban sokan nem túl nagy tisztelettel nevezték, egy rongydarab miatt ugrottak egymásnak, az egyensúly viszont pont azon a fikarcnyi területen múlott. A német "egység" épp annyira mutatja a nacionalizmus kudarcát, mint a sikerét. Felhívja a figyelmet arra, hogy a földrajzi korlátokat még a 19. században, a száguldó ideológiai haladás időszakában sem lehetett elhanyagolni. A jövőben véleményem szerint még ennél is kevésbé lesz ez lehetséges.

Nézzük a dolgot az ellentétes irányból. Láttuk, hogy egy nép nem mindig tud egy állam mögé állni. Ugyanakkor más esetben képes több nép ugyanerre? Nagyon is! Nem kisebb világpolitikai szereplő szolgáltat erre demonstrációt, mint az Egyesült Államok. Az ország földrajzi lehetőségei kezdetben gigantikusak volt, igaz, ma sem panaszkodhatnak. Majdnem mindent ennek köszönhetnek, különös tekintettel a kőolajlelőhelyeikre... Az atlanti parttól elindulva, az Appalache-hegység mögött széles, termékeny síkságot találunk, amely jelenleg is az egyik legnagyobb gabonatermelő a világon. A vidék ráadásul vízi utakkal sűrűn be van hálózva, így a kapcsolat a kikötővárosokkal és a világ többi részével még energiaszegény időkben is biztosítva van. Még nyugatabbra nyersanyagokban gazdag hegységek állnak, majd a másik óceán, egészen addig pedig szintén játszi könnyedséggel juthattak el a jenkik. A terjeszkedésben legfőbb támaszuk az újonnan érkezett bevándorlók hűsége volt annak idején, függetlenül a származásuktól. Szeretik is úgy nevezni magukat, hogy "nemzet nép nélkül", noha valójában éppen hogy igen sok nép tette le ott a névjegyét. Olaszok, írek, lengyelek, magyarok, kínaiak, japánok, afrikaiak, skandinávok, németek, egyik közösséget sem lehet figyelmen kívül hagyni. A sikeres, modern ország prototípusaként számon tartott USA tehát mint nemzetállam egyszerűen értelmezhetetlen. A kölcsönös megfeleltetés népek és országok között több irányból is cáfolható, mégpedig olyan példákkal, amelyeket nem lehet a szőnyeg alá söpörni.

Azt hiszem, most már valamivel teljesebb képet sikerült alkotni az államok mibenlétéről és a nacionalizmus e téren tapasztalható kétségességéről. Nem állíthatom, hogy könnyen vettem volna ezt az akadályt, de annál édesebb lesz most a pihenés. Ezért is meg kell ugyanis dolgozni. Legközelebb egy olyan téma kerül majd terítékre, amely felületesen ma is szóba került, és akarva-akaratlanul tulajdonképpen már többször is beharangoztam: a birodalmak és a nacionalizmus kapcsolata.