Záradék

A szemben ülő öreg cipész jókora hördüléssel riad fel a demecseri zökkenőnél. Vigácz bakfis kamaszkora óta járja már ezt a vasútvonalat, és jól ismeri az érzést, amit útitársa az imént átélhetett. Az embereknek gyakran fejükre potyogott a poggyászuk itt már korábban is. Volt aki elharapta a nyelvét, sőt, néhány éve egy mellette ülő kisfiú valamilyen rohamot kapott az ijedségtől, és orvost kellett keresni. Az öregnek sem lehet újdonság a dolog, egy pillanatra méltatlankodva Vigáczra mosolyog, majd ismét elszenderül. A nő arra gondol, talán el kellene fogadnia a cipész ajánlatát. Aztán lopva a odapillant nagy becsben tartott lezser lábbelijeire, és elhessegeti a gondolatot. Ott még azért nem tartunk.

Ő maga az idegességtől nem aludt egy percet sem egész éjjel, most pedig a kétségbeesés tartja ébren. Nyíregyházán kézhez kapta a megbeszélt táviratot, de az üzenet a várt megnyugvás helyett valamilyen leírhatatlan, torokszorító érzést szabadított rá. Nem tudja, illetve inkább nem akarja felidézni, hogyan jutott vissza a postától a vasútállomásra. Még szerencse, hogy előzőleg megvette a jegyét, így nyert néhány órányi halasztást, amíg nem kell eldöntenie, hogyan tovább. Ha akkor kellett volna kijelölni az utat, akkor ki tudja milyen vonatra száll...

Mindeddig abban a hitben élt, hogy az árulás haragot, bosszúvágyat szül, hogy megfeszíti az embert belülről mozgató rugókat. Ehhez képest most még csak csalódást sem érez. Nem tud haragudni Szalkaira vagy az ügyészekre, hiába ígértek neki védelmet alig két nappal korábban. Egy hónapja még a tenyeréből evett volna bármelyikük, de közben elveszett valami megfoghatatlan. Az elszivárgó pénz számít, a nyakába szakadó csőd vagy a megaláztatás kockázata? Nem, ezerszer is nem... Csak az eltűnt szikrára képes gondolni, a talizmánjára, a szerencséjére. Hiszen mit ér a feljelentés vagy a körözés? Birkózhatna akár a hatóság polipkarjaival is, épp elég kapcsolati tőkéje van. Most kamatozhatna rengeteg befektetése: bírók, parlamenti bizottságok és pénzügyi szakértők sütkéreztek a fényében évek óta. De még ha mindenki ellene fordul, akkor sincs minden veszve. Ott kavarog a fejében rengeteg értékes információ, rengeteg dátum, név és ár, amellyel kiadós rémületet tudna kelteni sok csinos budai villában és balatoni nyaralóban. Ha keresné, akadnának új szövetségesei is, talán még profittal jöhetne ki az egészből. Csak akarnia kellene. Most mégsem tud kitörni a zsibbadásból, képtelen megragadni a gyeplőt. Ugyan mit ér mindez, ha oda a szikra?

Élőhalott állapotából a felszállás után idős útitársa szakította ki, amikor felajánlotta, hogy megveszi a cipőjét. Az öreg szakmai szeme rögtön észrevette a neves esztergomi műhely munkáját. Remek minta lenne ez a tanítványainak, a várdai asszonyok pedig imádnák a pesti stílust. Valahonnan tudta, hogy a lány menekül. Képtelenség, mégis igaz. Először pénzt ajánlott, aztán papírokat, végül pedig "szabad utat" Lengyelországba. Vigácz alig jutott szóhoz a meghökkenéstől, meglepetésében gyakorlatilag csak a fejét rázta. Szerencsére ez is elég volt, ostromlója pedig néhány perc múlva már nyugodtan húzta a lóbőrt.

Lengyelország? Most már nevetnie kell a gondolatra... Egy hete még a lengyel államcsődre spekulált, most meg azon üzletel, hogy a ruhájáért cserébe becsempésszék oda...

Jön Gégény, le kell szállnia. Nem köszön el a szundító öregtől. Ha kell, akkor Kisvárdán úgyis könnyen megtalálja. De hátha nem kell... Egyedül kászálódik le a magas lépcsőfokokról a poggyászával, nem is száll le senki más. A kalauz két-három öregasszonyt tessékel fel a szerelvényre a peronról, ők talán vásárolni mennek a városba. Vigácz leteszi a táskáját, és megvárja, míg a vonat hangos zötyögéssel elindul. A zaj egyre távolodik, majd megszűntével üres csend telepszik a környékre. Néhány pillanat után hirtelen különböző neszek tűnnek elő a semmiből. A szellő suhogva simogatja a megállóhely platánfáit, a falu felől kalapácsütések érkeznek. Egy szarka telepszik meg a vasúti kerítésen. A nő sóhajt egy mélyet, és mivel jól esett, megteszi még egyszer. Utána az országút felé indul, görgőkkel ellátott táskáját maga után húzva.

Nem akarja kézben vinni a holmiját, mert újra megtapasztalná, milyen könnyű és milyen kevés, amit magával hozott. Két legkedvesebb alkalmi ruhája, pulóverek,  nadrágok, fehérnemű, egy másik pár cipő és néhány emlék. Fényképek, ékszerek, levelek... És szerződések. Ha valaki megkérdezné, miért is van itt - és lesz aki meg fogja tenni - akkor feketén fehéren meg tudja neki mutatni. A száraz jogi szöveg persze semmit nem mond el arról, mekkora munka fekszik ezekben a papírokban... Ott van köztük az első Pesten megkötött hitelzáradék-csereügylet - vagy ahogy Vigácz szerette hívni: Z-swap - saját aláírt példánya is, amelyet már két éve be lehetett volna zúzni. A kapcsolódó hitelt a marcali papírgyár időben kifizette a két budaörsi uzsorásnak, így a megállapodás már csak nosztalgikus értéket képvisel. Igen, úgy fel tudja idézni azt az üzletet, mintha tegnap lett volna. A következő sok tucatnyi, talán több száz hasonló ügy alig hagyott nyomot az emlékeiben.

Lassan poroszkál az út mentén. A vasúttól Nyírvasad felé igyekezve az embernek át kell vágnia szinte egész Gégényen, ami persze nem egy veszedelmesen hosszú séta, de az ablakokból kikukkantó és az országúton szembejövő szemek kíváncsi pillantását most szívesen elkerülné. Ezzel azonban nem lehet mit tenni. Máskor a bátyja elé jönne az egyik pónival vagy akár a kocsival, de most az állatok bérbe járnak, dolgozniuk kell az aratásnál. Ami azt illeti, jó ha egyáltalán a testvére el tud szabadulni. Marad a gyaloglás. Inthet ugyan valamelyik járműnek a mellette elhaladók közül, de akkor mosolyognia és csevegnie kell, ennél nehezebb mutatványt pedig jelenleg kitalálni is nehéz. Épp a karrierje romjain kellene zokognia, hogyan nevessen ilyenkor a szomszéd fuvaros otromba tréfáin?

A mosolya kellett a karrierjéhez is, soha nem áltatta magát ezzel kapcsolatban. A Z-swap ötlete visszanézve is eredeti és bravúros, egy férfinak csupán ezért hajbókoltak volna a hozzáértők. Mágus- vagy ördögnév lett volna a beceneve. Neki viszont szüksége volt a megfelelő megjelenésre a megfelelő helyen, és még így sem szívesen hallotta volna, minek is nevezik a háta mögött. Az első születésnapi estélyre, ahová meghívták, a saját kezével igazította meg a ruhája szabását, és a kalapjára is maga varrta a díszeket. Nem is volt mindez hiábavaló. Amikor a bál éjjelén hazaért, biztos volt benne, hogy bekerült a körbe, hogy megfogta az Isten lábát. Biztos volt benne utána még évekig. Most mégis elhajítják, mint a lerágott csontot.

A faluból kiérve rövidesen letér egy mellékútra. Itt egy kis akácliget következik, majd jókora szántóföldek veszik körül az utat. A jobbján a távolban mozgó alakokat vesz észre a rozsban, de képtelen megmondani, van-e közöttük ismerős. Balra néhány lépésre óriási sártenger terül el, ahol a belvíz átadta a helyét valamilyen terméketlen, csúszós és ragadós talajszerűségnek. Néhány éve már feladták ezt a részt a helyiek, és nem vetettek itt semmit. De mintha újra terjeszkedett volna, tavaly ez a két szilfa még nem pocsolyában állt... Hallgatta ő már ezt elégszer, a sógornője családjának is van itt földje. Mivel az út magasabban van néhány centivel, most száraz lábbal maga mögött hagyhatja az egészet. Már csak két erdősáv és otthon van.

Otthon? Mintha az olyan egyszerű lenne... Már az első Pesten töltött év után idegennek érezte itt magát. Hirtelen nem ismerte az út gödreit, a szél illatát, nem tudta a háztáji állatok nevét és családfáját. Hirtelen öregnek és göcsörtösnek tűnt a gesztenyefa, amit a születésekor ültettek, és az ebéd illata mintha egy regényből szivárgott volna elő. Ez az érzés telepedik rá most is, pedig kézzelfoghatóbb problémákon kellene töprengenie. Talán a sors akarta úgy, hogy júniusban elhalassza az utazást, és épp mostanra tűzze ki. Nincs más mód, ahogyan feltűnés nélkül megszökhetett volna. Talán hálát kellene rebegnie ezért valakinek... Cserébe viszont baktathat fel az utolsó homokhátra gyalog, mert a pónik elkezdték az aratást.

Még mindig  nehezére esik elhinni, hogy az alkalmazottai teljesen vakok maradtak a közelgő összeomlásra. Ez az utazás hónapok óta tervbe volt véve, találkozók és kinevezések ütemezése múlott rajta. Végül mégis mindegyikük állása, és nem kizárt hogy a személyes szabadságuk múlott a főnökük felszívódásán. Olyan pancser elemzőket és üzletkötőket szedett össze, hogy még csak nem is gyanakodtak, pedig már napok óta égett felettük a ház... A hatóságnak persze kényelmesebb így, Szalkai félig-meddig biztatta is a szökésre. Ezzel feladta a védekezés lehetőségét, minden bizonnyal az ő számlájára írnak majd mindent, amit csak lehet. A beosztottjai pedig versenyezhetnek azon, hogy ki tudja legszebben mondani, amit a politika hallani akar. Néhányukat persze - szokás szerint a legkevésbé érintetteket - le is csukják majd, csak hogy a propaganda szárnytól se érje szó a ház elejét.

Megáll a kapu előtt. Új, rövid szőrű kutya ugat a kerítés mögött, így nem akar egyedül besétálni. Aranyos jószágnak tűnik, de nincs már annyi ruhája, hogy bármilyen balesetet kockáztasson. Aztán előkerül Saci is. A vén szőrmók csak másodpercek után ismeri meg a látogatót, majd néhány üdvözlő nyüszítés után szalad is a konyhaablakhoz jelezni az otthoniaknak. Rövidesen nyílik az ajtó, és egy szikár, magas férfi lép ki rajta, kényelmetlennek tűnő szürke zakóban. Jelentőségteljes arcáról Vigácz nem sok biztatót olvas le, mégis mosolyogva üdvözli közeledő Dénes bátyját. Cserébe a kerítés fölött kap két száraz, szúrós puszit az arca két oldalára.

"Még nem ismered Ninát, igaz, Hannus? Fürge mint egy agár."

Vigácz megrázza a fejét, a férfi pedig beparancsolja a kutyákat a ketrecükbe. A szokásos szigorú rendet látva a nő hirtelen sajnálni kezdi, hogy nem nyálazza és sarazza össze a nadrágját egyik állat sem. Gyorsan erőt vesz magán, mielőtt a gondolatmenet folytatódna; most ezt nem engedheti meg magának. Ahogy besétálnak a régi téglaházba, a kínos tisztaság és a gondozott veteményes egyértelművé teszik, hogy nem változott errefelé semmi tavaly óta.

Odabent hárman fogadják: az anyja, a sógornője és Bori. Bori vér szerint második unokatestvére, ha minden igaz, de egész gyerekkorát az ő családjukban töltötte, így ezt alig tartják már számon. A lány vőlegénye biztosan kint dolgozik valahol, de nem baj, így még nyíltabban beszélhet majd mindenkivel. A három nőt gyakran hasonlította magában a római mondák párkáihoz, akik a sors fonalát fonják, de ilyenkor általában a fivére sorsára gondolt. Most úgy tűnik, hogy - bármennyire hihetetlen és megalázó is ez - a saját fonala is az ő kezükbe került...

Az üdvözlések és összeölelkezések után rögtön asztalhoz ülnek. Az ebéd csak a messziről hazatérő lány érkezésére várt, de a leves így is forró, a hús pedig frissen sült és puha. Vigácz anyjának időzítése mindig is káprázatos volt, tulajdonképpen remek bróker is válhatott volna belőle; igaz, még a gondolat is nevetséges az asszony értékrendjét és temperamentumát ismerve. Evés közben nem sok szó esik, csupán az egyetlen férfi dicséri az ételt többször is, amit anyja könnyed bólintásokkal nyugtáz. A betegsége előtt az ilyen bókokat soha nem hagyta szó nélkül, és mindig elmondta, hogy túl sós a leves, túl kemény a bab vagy hogy kozmás a főzelék. Bori ezzel szemben szélesen mosolyog, mikor Vigácz megdicséri a főétel után előkerülő cseresznyés lepényt. Hanna hálásabb a lány arcán tükröződő őszinte örömért, mint magáért a süteményért.

Sajnos ezek a pillanatok nem tarthatnak örökké. Dénes egy-egy kupa remek vörösbort tölt mindegyiküknek, Vigácz tudja, hogy ez az ital is alkalmi fogás. Ekkor a ház nagyasszonya ragadja magához az irányítást, mégpedig azzal, hogy egy lassú pillantást vet az unokahúgára. Rögtön megértik mindannyian, hogy Bori most a saját szavaival, de az ő nevében beszél.

"Valami baj van, Hannus, igaz...? Veszítettél a mostani lengyel csődön? Kötvényekbe fektettél?" 

Mit lehet erre válaszolni? Többször próbált beszélni itthon a munkájáról, de soha nem tudott igazi hatást kifejteni a történeteivel. És milyen a világ, most érdeklődnek először, mikor már vége... Vesz egy mély lélegzetet.

"Kötvényeim nincsenek, de igen, baj van... Ezért küldtem a sürgönyt, hogy ne hívjatok miattam vendégeket vasárnapra. Néhány politikai húzásra nem számítottam, ezen sokat lehet bukni."

"Sokat?"

"Mindent."

A sógornője még a megszokottnál is visszahúzódóbb ma, fel sem néz az újabb szelet süteményről. Ezzel szemben az anyja és a bátyja szinte egyforma, éles tekintettel merednek rá, mintha mindketten a lelkébe látnának. Komoly erőfeszítéssel elfordítja a fejét, de Bori szomorú, elsápadó arca csak még mélyebb tőrdöfésként hat. Igen, erre lehetett számítani. És most hogyan tovább?

"Ezt mondtuk neked."

A bátyja szavai sem váratlanok, még akkor sem, ha a hang túlságosan diadalittas az alkalomhoz. Ez is az anyja gondolatának hangzik, bár Dénes is teljesen ugyanarra a ritmusra jár... De ami jogos, az jogos. Kénytelen a borra pillantani erőt keresve.

"Mi történt?"

"Beszéltem nektek az ötletemről, a Z-swap-ről. Talán emlékeztek... A lényeg az, hogy sok kötvényben van egy olyan záradék, ami megkönnyíti az adósság-átrendezést. Mondjuk a lengyel kötvényekben az volt, hogy ha a hitelezők négyötödével megegyezik a lengyel állam, akkor az átrendezés ellenére a kötvények még teljesített hitelnek minősülnek. Még úgy is, ha a maradék húsz százalék meg akarná kapni az eredetileg nekik járó pénzt... A Z-swap egy biztosítás arra az esetre, ha ez megtörténik."

"Pénzért cserébe megígéred a kötvényeseknek azt, amit elveszítettek a záradékkal."

"Igen. Ezt szereti a szabályozó hatóság is, mert megkönnyíti az adósság-átrendezést, valamivel kevesebb lehet a hirtelen sokkot jelentő csőd."

Szünetet kell tartania, mert észrevette, hogy a sógornője felpillantott. Bizonyára meghallotta a szavaiban rejtőző büszkeséget, és meg akart bizonyosodni.

"Ez volt mostanáig..."

"Akkor ezek szerint a lengyel ügyben volt egy ilyen átrendezés, és nem tudod kifizetni, amit ígértél?"

"Igen, nagyjából... De ennél rosszabb a helyzet... Tudjátok mi a CDS?"

Dénes széttárja tenyerét.

"Ez olyasmi mint a Z-swap, de régebbi dolog, még a Wall Street-en találták ki. Biztosítás egy adott hitel csődje ellen. Ha sokan vettek tőlem Z-swap-et valamilyen kötvényre, mondjuk a lengyel államkötvényre, akkor már tudtam, hogy ott gond van... Mikor a problémák kitudódtak, akkor elkezdtem CDS-t árulni."

A bátyja most hitetlenkedve, sőt, meghökkenve néz rá.

"Miért?"

"A záradék és a csőd kizárja egymást. Csak jól kell időzíteni, és kis számolgatással csak jól jöhetek ki." Le kell nyelnie a keserű pirulát, mégpedig nagyon gyorsan. "De most a lengyelek keresztbe tettek. Pasinszki bosszút akart állni azokon, akik nem tárgyaltak vele, ezért csak a megegyezésben részt vevők kapnak bármit is. 82 százalék adósságátrendezés, 18 százalék csőd."

Hallgatás. Végül ismét Dénes szólal meg.

"Akkor ezért volt a balhé Pozsonyban és Pesten. A rádió nem mondta be rendesen. Akik megalkudtak, a teljes pénzt kihúzták a többiek zsebéből."

"Igen... És én mindenkinek fizethetek."

"A barátaid? Nem segítenek?"

"Ilyenkor nincsenek barátok. Nem maradhattam ott... Nem is mehetek vissza." Próbál nem odafigyelni saját szavaira, mert az értelmüktől elcsuklana a hangja. "Tudom... Tudom, hogy Kéken és itt is bújtattok csempészeket."

"A rendőrök elől szöksz?"

"Igazából nem... Az államnak az eltűnésem megfelelne. De akiknek tartozom..."

Csend.

"Ehh... A kávés fiúk csak egy-két hetet töltenek itt egyszerre. És... Nézd... Bennük megbíznak az emberek..."

Ez már igen. Vigácznak kis híján könny szökik a szemébe. A csempészés vagy rablás esetleg belefér, de a bukott pénzügyi úttörőt nem bújtatja senki, mert nem érdemli meg. Erre nem gondolt, mikor elkezdte a szakmát.

Halk csilingelést hallatszik, anyjuk a kanalával ütögeti üres boroskupáját. Erőtlen, alig hallható suttogást présel ki ajkai közül.

"Nem engedünk közéjük, Hanna."

A gégegyulladás óta szinte csak tőmondatokat használ, azt is nagyon ritkán. A kezével int, hogy a lánya menjen oda hozzá. Vigácz feláll elgyengült lábaira és odasétál. Még egy intés, erre odatartja a fülét édesanyja szájához.

"Leknernének kell egy lány a szabóságba. Várdán. Egy okos, ügyes lány. Tud neked segíteni."

Vigácznak elszorul a torka, ahogy felegyenesedik. Az anyja tehát fel volt erre készülve. De most komolyan azt várja tőle, hogy újra beálljon varrólánynak? Harminc évesen, miután annyi mindenen keresztülment? Van ennek egyáltalán értelme...? Aztán megismétli magában: "tud nekem segíteni". Akkor valamit vár is cserébe... Egy szabóságba nemcsak kamasz csitrik kellenek. Kell hozzáértés, ötlet, kedvesség, ízlés és furfang. Bánni kell az ügyfelekkel, a versenytársakkal, a beszállítókkal, kezelni kell az anyagi döntéseket. Hannának gyerekkorától kezdve gyengéi a szép ruhák. Eszébe jut mit is mondott a cipész a pesti divatról és a várdai asszonyokról...

Ez nem lehet igaz. Most már nem bír magával, tényleg sírva fakad. Könnyein keresztül csókolgatja az anyját és az egész családját. Talán ők sem értik meg teljesen, hogyan lehet ennyire örülni egy apró szalmaszálnak, egy halvány szikrának a sötétségben.

Fekete Nap (3. rész)

Éjfélre járhat az idő. A hadnagy leveszi a lakatot a kerékpárjáról és olajozott mozdulattal felül a nyeregbe. Nincs a tagjaiban semmilyen fáradtság. A kapitányságon elfogyasztott brazil kávé megtette a hatását, egy csipetnyivel sem volt gyengébb, mint a híre. Most ez különösen jól jön. Nem tudja, hogy mit gondoljon a mai estéről. Órák óta bántja a hiúságát, hogy korábban Kiss nyomozó mennyire rá tudta szedni, pedig annál jobban kellene örülnie most, hogy sikerült beszerveznie. Hacsak nem csapja be megint... A bicikli első kereke minden elfordulásnál halkan nyikordul egyet, mert hozzáér a fékpofához. Záros meg akarta javítani, de még erre sem jutott ideje. Hónapokat adtak neki erre a munkára, de három hét puhatolózás után átmenet nélkül belezuhant a mély vízbe. Most már nincs mód visszakozni, így viszont - ha minden jól megy - egy hónap múlva már itt sem lesz. A kerékpár minden bizonnyal így marad, megjavíthatja a következő katonai összekötő, ha akarja...

Megígérték, hogy ezután egy időre hazamehet pihenni, és a hadnagy úgy érzi, meg is érdemelné, minél hamarabb. De milyen távolinak tűnik ez ma éjjel...

Gond nélkül odataláltak a Makár által megadott címhez, ahol egy régi bérházat találtak repedezett vakolattal. Kiszálltak és bekopogtak az utcára nyíló ajtón. Néhány másodperc múlva a felettük levő ablakban két puskacső jelent meg, amelyek egyenesen lefelé, a fejükre céloztak. Mielőtt felocsúdtak volna, négy ázsiai arcú verőlegény vette körbe őket, ezért hagyták magukat megmotozni és lefegyverezni.

"A szerződés szerint visszahoztuk az embereteket. Liu Kvannal akarunk beszélni."

Talán értették a kínaiak, talán nem. A kezüket mindenesetre hátrakötözték egy vékony madzaggal, olyan szorosan, hogy Záros ujjai hamar zsibbadni kezdtek. Leültették őket odabent az előszoba sarkában lévő cipősszekrényre. Itt aztán alkalom nyílt körülnézni egy kicsit. Tiszta, gondosan homokszínűre festett helyiségben voltak, ahol a számos ruhafogas mellett csupán két embernagyságú szobanövény és a cipőtároló alkotta a berendezést. A ház belseje felé nyíló ajtónyílást nehéz, sötétvörös függöny takarta el. A négy kínai mind öltönyben volt, méghozzá remek, személyre szabott szürke öltönyökben. Ez alatt viszont a legkülönfélébb színű és anyagú ingeket viselték. Feléjük a kötelező elővigyázatosságon kívül az érdeklődés legkisebb jelét sem mutatták, bár ez lehetett akár megjátszott közöny is. Megvárták, amíg az egyik puskacső és a hozzá tartozó társuk - halványzöld, feltűrt ingujjban - megérkezik az emeletről és kibújik a függöny mögül. Másodpercek múlva Lai is belépett a helyiségbe az utcáról. A többiek főhajtással és kézfogásokkal üdvözölték. Néhány köszöntő szó is elhangzott, amelyből a foglyok persze semmit nem értettek. Kiss úgy döntött, megszakítja az udvariaskodást, és Lai felé intézve megismételte az előbbi kijelentését. 

"Liu Kvannal akarunk beszélni."

Lai lassan odasétált eléjük, és a csuklóját tapogatva végigmérte őket.

"Miért engednénk ezt?"

"A társam katona. A hadsereg üzletet kínál nektek."

Visszagondolva sem tűnik fel semmilyen választási lehetőség. Záros könnyedén elhajt Szent László temploma előtt, ahonnan halk énekszó szűrődik ki így késő éjjel is. Valaki virraszt egy halottért, talán egészen hajnalig. Ő maga negyed órán belül a Tisztviselőtelepen lesz, rohanni felesleges lenne. De hogy ott mit talál majd, az egyáltalán nem mindegy. A triádtól kapott pisztolyt jobb híján egy hátizsákba tette a hangtompítóval együtt. Ott van mellette a kis csomag heroin is, egy másik jókora indok arra, hogy még ma lezárja ezt az ügyet. Veszélyes áru ez, nem hiányzik, hogy bárki kiszagolja. A szer miatti küzdelembe ezúttal belebukhat néhány miniszter vagy akár az egész kormány is... Maguknak akarták a bajt, a hadnagy nem sajnálja egy percig sem; de nem szívesen vesz részt ebben az egészben. A honvédségnek semmi dolga ilyesmivel.

Amikor odaér, rögtönöznie kell majd, de ez nem baj. A meglepetés ereje az ő oldalán áll. Szerencsére haza tudott ugrani a bérelt lakásába a felszereléséért. Örült annak is, hogy használhatja a saját biciklijét. Nem mintha annyira a szívéhez nőtt volna a rozoga járgány ezalatt a pár hét alatt, de legalább biztosan nem fogja senki megjegyezni, ha elhajt mellette. Ráadásul a többi ötezer ugyanilyen rozsdafogó között még a kitűnő memóriával megáldott tanúk sem ismernék fel. Ilyen apró dolgokból áll össze az élet vagy a halál, a siker vagy a bukás.

Lai Koe egészen meglepő módon reagált a nyomozó szavaira: leguggolt a foglyok elé és kibontotta Kiss cipőfűzőjét. Elhűlt arcukat látva a többi kínai felröhögött. Zárosnak csak ekkor tűnt fel, hogy a fentről érkező puskás ember egy kényelmes, zárt papucsot visel. Lai illemre tanítja a barbár magyarokat, remek vicc. Levette a cipőiket egymás után, és a szekrénybe helyezte. Kaptak még saját papucsot is a vendégeknek fenntartottak közül. Ezután a saját lábbelijét rúgta le a kis ember sokkal kisebb ceremóniával, és elővette a maga bejáratott papucsát. Néhány szóval eligazította a többieket, mire a puskás ember közelebb lépett a foglyokhoz, a négy öltönyös pedig elindult vissza az őrhelyére.

"Gyertek."

Átbújtak a piros függönyön, majd egy recsegő csigalépcső megmászása után homályosan megvilágított helyiségben találták magukat. Végig szőnyeg volt a talpuk alatt, egyebet viszont e néhány lépés ideje alatt nem lehetett kivenni a lakásból. Végül benyitottak egy apró hálószobába. Egy férfi - minden bizonnyal Liu Kvan - betegen, mellkasig betakarva feküdt keskeny ágyában. Forró teát szürcsölt, majd az arcára húzott egy orvosi papírmaszkot, melyet szemlátomást csak ideiglenesen engedett le. Halkan köhögött. Egy fiatal ázsiai nő vette át tőle a teát. A puskás ember és Lai továbbra is felügyelt a foglyokra, nehogy meglepetést okozzanak, de ha tízen állnak ott, a főnöküknek azzal sem segítettek volna a valódi veszéllyel szemben. Az ajkai színéből és a lihegéshez hasonló gyors légzésből Záros azonnal levonta a következtetést: idén korán kezdi munkáját a kékítő tüdőgyulladás. Az utcai erőszak és a minden gyógyszernek ellenálló kór ezúttal különösen zord telet vetít előre a városban. 

Odabent nyilvánvalóan mindent úgy rendeztek el, hogy a beteg kedélyállapotát feljavítsák. Az ágyat vakítóan zöld növények vették körül, sőt, egy ijedten toporgó sárgarigót is megpillantottak a kalitkájában. A nő nem egyszerű ápolóként volt jelen. Talán Liu lánya vagy unokahúga lehet, ezt nem kötötte az orrukra senki. Csinos, szabályos arca volt rendkívül világos bőrrel. Zárosnak önkéntelenül is az jutott eszébe, milyen sok ilyen lány mosolygott már rá a pult mögül Pest kifőzdéiben. A nő egyszerű otthoni ruházatot viselt, a nyakában pedig szintén ott lógott egy védőmaszk. Lai Koe mondott pár mondatot, ami minden bizonnyal Zárosék bemutatása lehetett, erre Liu hevenyészett bólogatással válaszolt. Végül a lány szólította meg őket, méghozzá kifogástalan magyar nyelven.

"Üdvözöllek titeket. A nevem Mei. Ha akartok mondani valamit Liu Kvannak, akkor mondjátok."

Ahogy korábban megegyeztek, továbbra is Kiss beszélt. Ő lesz a kapcsolat, jobb ha mindenki megszokja rögtön. 

"Két ügyünk is van. Az egyik hivatalos, a másik pedig üzlet. A hivatalossal kezdem."

Ezt követően átadta a rendőrkapitány üzenetét. A nő tolmácsolt Liunak, mintha az nem értette volna, váltottak is néhány szót a maguk nyelvén. Először úgy tűnt, hogy talán csak a láz miatt van erre szükség, de aztán világossá vált, hogy tanácskoznak. A közép-pesti rendőrség igazoltatni fog Zuglóban. Ennél finomabb hadüzenetet jelen helyzetben nehéz lett volna kitalálni. Egyik jelenlévőn sem látszott semmilyen meglepetés vagy ingerültség, mikor mindezt közölték. Mei válaszolt. 

"A szerződésünk minden pontját betartottuk, a rendőrök pedig mindegyiket megszegték. Beszélj a másik ügyről."

A másik ügy... Annak legalább van értelme is, még ha nem is látszik előre, hogy mennyi. Csak nyélbe kellene ütni végre. A Tisztviselőtelepen gondozott utcák és hangos kutyaugatás fogadják a hadnagyot. Igazi éjjeli kertvárosi hangulat. Itt még a faleveleket is lesöprik az úttestről, annyira ügyel valaki a rendre. Ez a valaki rövidesen nagyon meg fog döbbenni. Záros minden probléma nélkül megtalálja a kérdéses címet. Nagyjából százötven éves előkelően kinéző téglaépület fogadja hatalmas, festett ajtóval, és a hozzá tartozó garázzsal, mellette pedig - amennyire az utcai lámpa meg tudja mutatni - jókora udvar terül el. Az ajtó minden bizonnyal Wertheim-zárat rejt, nem először látja a típust... A magas acélkerítés mögött néhány sor szőlőtőke és egy német juhászkutya látszik csupán. A kerítés két méter magasan kihegyezett csúcsokban végződik.

Záros csak lassít, le sem száll a bicikliről. A helyzet gyors felmérése után - továbbra is megállás nélkül - körbejárja a háztömböt. Mindenhol kutyák fogadják, kiadós ugatókoncertet adva a lakóknak. Most átkozhatja magát, amiért egy pillanatra elhitte, hogy magától ölébe hullik a küldetés sikere. Kisst nem hagyhatja főni a saját levében, a heroint nem viheti haza még egyszer, a triádot nem várakoztathatja meg. Ki kell találnia valamit, méghozzá most rögtön.

Kiss a saját szavaival előadta a tervet. A triád segíteni fog információkat és dokumentumokat szerezni a fontosabb nagyvárosokból. München, Trieszt, Isztambul, és amihez hozzáférnek. A katonai hírszerzés cserébe busásan megfizeti minden költségüket, és alku tárgyává válik jó néhány korábban kitiltott vagy kiutasított rokon és üzlettárs országba engedése. Alátámasztásként megmutatták Záros hírszerzési igazolványát. 

Mindketten tudták, hogy erre nem lehet nemet mondani, méghozzá legfőképpen nem is a kimondott előnyök, hanem a kimondatlanok miatt. A hadsereggel való szövetkezés új távlatokat nyithat meg a triádnak, ellenpont lehet a magyar állam folyamatos fenyegetésével szemben. Döbbent, mély csend fogadta az ajánlatot. Néhány hosszú pillanat után Liu Kvan köhögése törte meg a hallgatást. A beteg állapota ellenére bizonyára élénken figyelt, mert ekkor egyértelműen Meire helyezte a tekintetét. Erre a nő elmosolyodott. Rövid, érthetetlen megbeszélés kezdődött, melybe még Lai Koe is beleszólt néhány mondat erejéig. Zárosnak kellemetlen érzése támadt. Ha valamin vitatkoznak, az nem jelent jót. Mei végül feléjük fordult. A szeme továbbra is mosolygott, de az ajkai közönyt mutattak. Ekkor mindenre emlékeztetett, csak egy pincérnőre nem.

"Ami nektek két ügy, az nekünk egy. Apáinkat ópiummal igázta le az ellenség, most pedig ugyanígy, heroinnal akarnak közénk férkőzni. Vissza kellett vágnunk, ahogyan a legjobban fáj... A zsebükön keresztül. A jakuza, akinek a testét megtaláltátok, ezért volt itt. Ezért is ölték meg." Egy pillanatnyi szünet következett, a beteg megköszörülte a torkát. "Liu Kvan sok japánt és indiait ismer a maláj munkatáborokból, ahová a pekingi férgek kormánya küldte. Tudtuk, hogy kihez kell fordulni. Tudjuk, hogy kihez kell fordulni információkért és papírokért is."

Záros remélte, hogy mindez igaz. Akkor itt a szolgálat számára egy igazi aranybánya lehet... Egyúttal azonban összeszorult a torka is, mert egyre biztosabbá vált, hogy a megegyezésre nem ebben az eldugott hálószobában kerül rá a pecsét. Társára pillantott, aki minden ízében megfeszült. A rendőrnek vissza kellett fognia magát, nehogy közbeszóljon, de volt annyi önuralma, hogy képes legyen rá.

"Tettekre van szükségünk, amelyek nem hazudhatnak, mint a szavaitok. Azután örömmel fogunk majd bele a közös üzletbe."

"És mit kell csinálnunk?"

"A mai gyilkosnak bűnhődnie kell, hogy a japánokat kiengeszteljük. Ez nektek is érdeketek."

Kiss először bizonytalanodott el a beszélgetés során, ilyesmiről ugyanis korábban nem volt szó. A hadnagyra pillantott, akinek a fejében gyorsan cikáztak a gondolatok. A balkáni kapcsolatok a legfontosabbak közül valók... Ráadásul aligha lesz második esély bármire is. Ha most csődöt mondanak, akkor soha nem lesz az egészből semmi. Eljött az idő, meg kellett szólalnia neki is. Utána pedig be is kell váltania a szavát, akármennyire ellenkezik is minden porcikája.

"Rendben."

Az egyik udvaron tornyosuló farakás hirtelen ötletet ad. Cselédbejárat! A hadnagy azonnal teker vissza a házhoz. Valami nincs itt rendben. Télen undorítóan hideg lehet egy ekkora régi hodályban, és szinte biztos, hogy nem a háziak fűtenek. Az inasnak be kell mennie éjjel is, nem bajlódhat mindig a bonyolult zárral, a nagy ajtókkal. Hűvös őszi levegő vágódik Záros arcába, ahogy gurul a töredezett betonjárdán. Már távolról látja, hogy szerencséje van. A garázs kapujának jobb oldali szárnyába valóban vágtak egy kisebb, félig-meddig rejtett ajtót. Ez nem lehet belülről elreteszelve. Talán még a kutya sem lesz útban...

Felhúz egy vékony szövetkesztyűt. Az álkulcs pillanatok alatt végez a kis zárral, Záros fürgén bebújik, behúzza maga után a biciklit, majd az ajtószárnyat is. Eddig okos, máris bent van, feltűnés nélkül. Mindenekelőtt harisnyát húz a fejére, utána előveszi a zseblámpáját és körülnéz. A garázsban különböző szerszámok és gépészeti felszerelés van felhalmozva. Akad némi festék és faanyag is, talán egy felújítás maradéka. Egy macska bújik elő a sarokba támasztott létra mögül, szemei sárgán világítanak. A jobb oldali falon két ajtó, mindkettő zárva. Ismét villan az álkulcs, és ismét sikeresen. Az egyik átjáró a hátsó udvarba vezet, a másik egy apró fülkébe, kazánnal.

Záros gondolatban gúnyosan megdicséri saját eszét. Tényleg van cselédbejárat és fűtőfülke. A lakásba viszont csak az udvaron keresztül juthat be. Az udvaron legalább egy őrkutya, talán több. Alighanem harcra képzett állatok. Jobban belegondolva az sem túl valószínű, hogy az udvar felőli zár könnyebben feltörhető lenne, mint az utca felőli, az esetleges riasztóról nem is beszélve.

A zseblámpa fénycsóvája közben megtalálja a villanykapcsolót. Itt még a cseléd sem gyertyafénynél dolgozik. A kis fülkében derékig áll felhalmozva sok nyalábnyi akác. Most szinte nyárias az idő, de múlt héten volt egy kis hajnali fagy. Talán itt már befűtöttek? Gyufa és gyújtós is biztosan akad valahol. A kazán mellett a falon egy viszonylag széles, de csak néhány centi magas fémlapka, ezt félrehúzva lőrésszerű nyílás tűnik elő a falban. A háziak itt mondhatják meg, milyen meleget akarnak. Nagyon praktikus. Záros az ujja hegyével éppen eléri a túlsó oldali fémlapot, nagy nehezen sikerül is elcsúsztatni. Odaát teljes sötétség uralkodik. Egy pillanatra bevilágít a zseblámpával, és egy hasonlóan szűk helyiséget pillant meg. Egy lépcsőforduló, talán a pince felé vezet...

Valamilyen módon mindenképp kockáztatnia kell. Néhány lépéssel körbejárja a garázst, megnéz mindent újra, és visszatér a kazánhoz. Ez egy jó hely. Innen még visszafordulhat, van menekülési út. Beljebb menni az udvarra, besurranni a házba, túl sok... Rögtönözni egy dolog, megőrülni meg egy másik. Azt sem tudja, hányan alszanak bent, hogy egyáltalán alszanak-e... Ismét bevilágít a lépcsőházba. Szemben falra függesztett serpenyők és edények látszanak, de szinte semmi mást nem lehet kivenni a kis lapos lyukon keresztül. Egy trükk ötlete kísérti a hadnagyot. Mély levegőt vesz... Ha ez nem sikerül, akkor jó betörő módjára elmenekül. Itt és most más esélye nincs a merényletre. Kellemetlen bevallani, de egyszerűbb feladatra számított.

Felesleges húzni az időt. Előveszi a pisztolyt, és összeszereli a hangtompítóval. Ezen a résen keresztül legfeljebb egy lövése lesz. Még egy sóhajtás... Aztán felvesz egy vastagabb hasáb fát, és próbaképpen bedobja a kazánba. Hangos fémes dübörgés veri fel az éjszaka csöndjét. Akár még működhet is, ezt hallaniuk kell mindenhol a házban. Valaki csak felébred rá. Most már nincs helye vívódásnak: egy jókora rántással a kazánra borít egy ölnyi fát a szabályos rakás tetejéről. Még hangosabb zaj az eredmény. Ezt egy kétbalkezes betörő is leverhette így. Megkockáztat még egy rántást néhány másodperccel később, majd hátranyúl és lekapcsolja a villanyt. Eloltja az elemlámpát is. Vagy jön valaki, vagy marad a visszavonulás.

Csend. Záros egész közel lép a nyíláshoz. A fegyver csövét betámasztja a "lőrés" sarkába, így várakozik. A saját légzése zavarja a hallgatózásban, úgyhogy kénytelen visszatartani. Aztán rádöbben, mekkora ostobaság ez, és ismét mélyet sóhajt. Ismét győzködi magát, hogy ennél többet csak egy bolond kockáztatna meg. Talán reggel a taxiba szállás előtt oda tud férni... Egy pancser betörés nem a világ. Kényszeríti magát, hogy ellazítsa az állát, mielőtt az izmai görcsöt kapnának.

Lépések zaja, majd egy pillanat múlva hirtelen vakító villanyfény érkezik a fal másik oldaláról. A hadnagy szeme éppen hozzászokott a sötétséghez, a káprázattól most keserűvé válik a szája íze. Egy lépcső, kettő, három... Akárki is legyen ez, mindjárt itt lesz. Hat, hét, nyolc... Legnagyobb meglepetésére párbeszédet hall. A várva várt ismerős férfihang egy jóval halkabb, nyugodt szopránnal vitatkozik.

"Ez a barom is vénségére hülyül meg."

"Ne bántsd, Sanyi... Tudod, hogy mennyire szeret minket."

Egy hatalmas váll jelenik meg a képben, kockás pizsamát visel.

"Na persze, csak éppen... Mi a franc..."

Egy pillanat sem telik el és alig néhány centire a nyílástól egy jókora fej tűnik elő, árnyékot vetve Zárosra. Az arcvonásokat a sötétben miatt lehetetlen felismerni. De nem is szükséges. Záros megcélozza a pontot, ahol a fej bal szemét sejti, és elsüti a fegyvert. Természetellenes kattanás hallatszik, majd Közép-Pest rendőrkapitányának holtteste hangos robajjal a falnak borul. A hadnagy nem tétlenkedik, hanem egy szempillantás alatt előveszi a heroint és a papírjából mind a húsz dekát a nyílásba sodorja. A fehér port aztán a fegyver segítségével átkaparja a túloldalra. Közben kiabálást, rémült sikoltást és menekülést hall a másik oldalról. Villámgyorsan bedobja a zseblámpát a táskájába; a pisztolyt otthagyja kazán tetején. Kiront a garázsba. Amikor kitárja az ajtót, a macska rögtön kisuhan a szabadba. Igen, neki bicikli nélkül könnyebb. Az utcán sehol senki. Záros a bejáratot nyitva hagyva tétovázás nélkül tekerni kezd a legközelebbi forgalmasabb út felé, közben pedig leveszi a fejéről a harisnyát és elhajítja. A tempó erős, de száguldani tilos. Mire a házban bárki vonalat kap a rendőrségre, ő már Kőbányán lesz.

Talán egy hónap múlva tényleg pihenhet.

Fekete Nap (2. rész)

Alighogy megkezdődött a rendőrkapitány által kiadott esti kocsikázás, máris egy megállóra kerül sor. Kiss nyomozó ragaszkodik hozzá, hogy az utolsó cseppig feltankolják a rendőrségi garázsból kivett jó öreg Skodát. Hiszen ki tudja, szükség lesz-e rá? Ráadásul ma még a kincstár kifizeti, a holnap meg soha nem biztos... Alighanem saját türelmetlenségét próbálja lehűteni az érvekkel, Záros ugyanis nem mutja jelét semmilyen ellenkezésnek. Egyébként tudja már ő is, hogy a helyi rendőröknek régóta sajátos kedvezmények járnak a Kőbányai úti gázkút tulajától (és viszont), a jó kapcsolatot pedig mindkét fél igyekszik fenntartani. A rossz nyelvek szerint a kapitányság éppen a kút közelsége miatt költözött ide néhány évvel korábban; ez a környék az egyetlen, ahol ha folyamatosan alakítani nem is, de legalább biztosan követni tudják az utcai eseményeket.

Kiss kiugrik a volán mögül és fürgén megkezdi az intézkedést a tankolással és fizetéssel kapcsolatban, míg a hadnagy a foglyot tartja szemmel. Alapvetően ez talán az utolsó helyek és időpontok egyike, ahol egy mongoloid szemű és ép eszű ember ki akarna szállni bármilyen autóból, mégis vigyázni kell a szöktetés eshetőségére. Ilyen helyzetben ráadásul a járókelők szinte mindannyian gyanús alakok, és nem csupán azért, mert sötétedés után a halvány lámpafény kiszámíthatatlan árnyékokat vet. A Kőbányai út e szakaszán a közvilágítás a gázkút oldalára esik, de ha az ember elindul a belváros felé, húsz-huszonöt lépés után jókora homályban sétál majd, mert a lámpasor hamar átkerül a széles aszfaltborítás ellenkező oldalára. Abból az irányból akár meg is lephetné őket valaki.

Záros nem bánja, hogy rá maradt az őrködés, Kiss képességeivel és őszinteségével kapcsolatban ugyanis továbbra is bőven akadnak kételyei. Hátával az autó oldalának támaszkodik és lassan járatja a tekintetét az út és a járdák között. Egyik sem felemelő látvány, de a teljes néptelenség megnyugtató. Lait induláskor hozzábilincselték az üléséhez, hogy gyakorlatilag mozdulni se tudjon. Korábban a fogdában nagyjából ötször átkutatták minden ruhadarabját rejtett fegyvereket keresve. Még a fogpiszkálókat is elkobozták. A délelőtti gyilkosság gyanúsítottja a kényelmetlenségek ellenére ugyanolyan szenvtelenül hallgat az autóban, mint korábban a kihallgatás során tette. 

Talán sosem derül ki, mi történt pontosan abban a kifőzdében, a következményei azonban már nem is kérdésesek. Reggel még úgy tűnt, hogy egy újabb sivár munkanap következik a pesti közigazgatás mókuskerekében, most pedig hadüzenetet visznek. A triád tagjait nem lehet csak úgy igazoltatni és előállítani, talán már holnap is lesz ebből kényes probléma... Másrészt viszont a találkozás alkalmával adódhat alkalom előrébb vinni a saját küldetését. Csak előbb ezt a rendőrt sikerüljön kezelni valahogy... Lai teljesen közönyösnek látszik az ilyesfajta sorskérdésekre nézve, lehet hogy számára ezek az átlagos hétköznapok.

Kiss kilép a gázkút üzlethelyiségének ajtaján, és visszatér az autóhoz. Egy lekváros fánkot nyom Záros kezébe.

"Ingyen volt, jó étvágyat."

Ő maga egy citromos süteményt majszol teljes erőből. Az állkapcsai mintha betont őrölnének, pedig a tészta még puha és meleg. Mikor végez, leveri a ruhájáról az odahullott morzsát és porcukrot. Aztán hirtelen egy kérdést intéz a hadnagyhoz, mintha csak az időjárásról emlékezne meg.

"Láttad már ezt a Liu Kvant?"

"Nem."

"Sejtettem. Jól be vagyunk osztva akkor, mert én sem."

Záros nyugodtan lenyeli a falatot, mielőtt megszólalna.

"Odamegyünk, beszélünk, hazajövünk. Ha egy szenilis öregasszony van a címen, akkor vele."

"Aha, faszán hangzik... Csak ezt te sem hiszed el."

"Mi történhet még?"

"Hülye kérdés. Mi nem történhet? Ne nézz már madárnak..." Rövid szünetet tart. "Ha már belerángattál ebbe."

A hadnagy nem válaszol. Lassan elsétál a gázkút szemeteséig és beledobja a fánk papírzacskóját. Amikor visszajön, szó nélkül beül az anyósülésre. Kisvártatva Kiss is beszáll, és beindítja a motort. Kihajtanak az üres úttestre és elindulnak Kőbánya felé. Néhány percig egy szó sem hangzik el, így a zötyögés még hosszabbnak tűnik. Azt már a tankolás előtt megbeszélték, hogy nem fognak kerülőutakon poroszkálni, teljesen felesleges lenne. Élessarok, Örs, Bosnyák tér, aztán nyílegyenesen Újpalotára, kis szerencsével egy órán belül ott vannak. A kocsit ellenőrizték, teljesen rendben van, tehát csak akkor lehet gond, ha csinálnak saját maguknak. Kiss a nagyobb kátyúk kikerülésekor magában szitkozódik, de nem taposhat bele a gázba. Közben szinte teljesen besötétedett, a levegő is egyre hűvösebb a derült ég alatt.

Meglepetésükre a hallgatást Lai töri meg. Ugyanazt a két szót ejti ki, melyeket egyszer már hallottak tőle.

"Vigyetek haza."

A nyomozó alaposan lelassít, majd egy pillanatra hátrafordul. Képtelen kivenni a foglyuk arcát a sötét utastérben, a belső lámpa pedig kiégett. A menekülttáborba egy ügyeletes járőr vinné ki Lait, de ezt a kínai nem tudja.

"Miért vinnénk?"

"Szerzek pénzt nektek. Kávét. Rumot. Lányt."

Kiss sebességet vált, bőgeti kicsit a motort. Gyorsulás közben, már nagyobb tempónál belezökkennek egy jókora pocsolyába, még az utasok fogsora is összekoccan. Kiss ezúttal fennhangon szitkozódik, majd egy kérdést vet hátra a kínainak.

"Miért nem gombát ígérsz?"

"Mennyi kell?"

"Kell a francnak."

Felkanyarodnak a Fehér útra. A fejük felett egy tehervonat zakatol át a vasúti hídon, és éppen fékezni kezd. A zaj miatt beszélgetés megszakad, ki kell várniuk, amíg egy fülsüketítő visítással a szerelvény megáll. A hadnagy régi jó ismerője a tehervonatoknak, de most nem ér rá nosztalgiázni. Kiss feltűnően gördülékenyen kezeli ezt a kis párbeszédet, úgy tűnik, hogy most pótolja be, amit a kihallgatáson elmulasztott. Némi odafigyeléssel talán az ő ügyének is csurran-cseppen valamilyen információ. A nyomozó most nem türelmetlenkedik, de az utazósebességük komótos elérése után rögtön tovább üti a vasat.

"Inkább beszéljünk arról, miért tetted el láb alól azt a szerencsétlen szigetlakót." 

"Nem én tettem."

"Aha... Figyelj! Mi a bánatot keres egy japán egy ilyen helyen? Megszerette a kajátokat Szumátrán a fogolytáborban...? Vagy a koszt?"

Nem érkezik válasz.

"Szerinted tollas a hátam...? Jó. Semmibe nem kerül kirakni a büszke seggedet valamelyik kolerás utcában. Biztos népszerű leszel."

A Fehér úton fel kell kapcsolni az autó reflektorát, de a biztonság kedvéért most a szirénát is feltekerik. Senkinek sem hiányzik, hogy pár afgán vagy kenyai megállítsa őket. Nem nagy kockázat, de százból egyszer túlpörög valamelyik ostoba suhanc, most pedig ez végzetes lehetne Lai számára. Parázsló pontok jelzik, ahol az út mentén dohányzik valaki. Három csoport mellett is elhaladnak, de mindegyik hagy helyet az úton a kocsinak, sőt, még a fegyvereiket is a ruháikba rejtik, ami máskor nem szokás errefelé. Egyenesen elhaladnak a menekültszálló bejárata előtt. A fal mentén ma éjjel is több tucatnyian próbálnak pokrócba csavarva nyugovóra térni, pedig a hajnal hűvösnek ígérkezik a szabad ég alatt. Állítólag valamilyen vétség miatt dobják ki ezeket éjjelre, de pontosan nem akarja tudni senki... A szirénázásra alig néz fel bárki közülük. Lassítás nélkül maguk mögött hagyják a tábor kapuját, és továbbzötyögnek észak felé.

"Találkoztunk."

Zárosnak kell egy pillanat, mire fel tudja venni a beszélgetés fonalát. Lai Koe nyilvánvalóan készségesebbé vált.

"Mindjárt más. És miért kellett leszúrni?"

"Nem én szúrtam le."

"Ehh... A kutyát nem érdekli... Válaszolj a kérdésre."

"Tessék?"

"Miről beszéltetek?"

Alig hallhatóan Lai megköszörüli a torkát. Záros kis híján hátranéz a kínaira, de visszafogja magát. Még ha látná is az arcát rendesen, akkor sem árulna el semmit. Maga a hallgatás ennél sokatmondóbb. A triád ezer üzletet is bonyolít Zuglóban, és legtöbbször ügyet sem vetnek a törvényekre. Ez nem titok. De egyik sem érne meg egy akkora balhét, ami kilátásban van. Itt valami nagyobbról van szó. Márpedig ha ez a helyzet, az ő ügyének sem mellékes. Egy próbát legalább megér.

"Honnan jött ez az ember, Lai? Egyikünk sem ismeri. Marseille? Nizza? Hamburg?"

A legnagyobb nyugati japán negyedeket tippelte, hátha legalább az irányt eltalálja. Egy odesszai vagy moszkvai kapcsolatban első pillantásra megint csak nem lenne semmi különös. Kiss felé fordítja a fejét egy pillanatra, majd ismét az útra szegezi a tekintetét. Közeledik a villogó színes fényeknek és fűszeres füstszagnak az a gombolyaga, amit Örs vezér terének hívnak. A kérdés célba talál, bár nem egészen úgy, ahogy bármelyikük is várta. Néhány másodperc után a következő válasz hangzik el:

"Szelonik."

Szaloniki? A nyomozó csettint kettőt a nyelvével. Záros mélyen beszippantja a kellemesen hűvös esti levegőt, valamint az egzotikus ételek és füstölők illatának első foszlányait. Ezután felesleges firtatni, miről volt szó a kis találkozón a kifőzdében. Olcsó görög-macedón heroin. Ez bizony átrajzolná Pest térképét...

Az Örsön gyorsan áthajtanak, a kezdődő éjszakai életre is alig vetnek néhány pillantást. A lebujokból dübörgő elektronikus zene viszont nem hagyja magát lerázni, még jó ideig a fülükben cseng Lajos király útján is. Errefelé már előnyösebb levenni a villogót és elhallgattatni a szirénát. Záros és Kiss maguk is részt vettek egy alapos razziában másfél-két hete, és szereztek néhány tucat rosszakarót a korábbiak mellé. Ennek fényében most egyikük sem igazán bánja, ha hamar maguk mögött tudják hagyni a környéket. 

A kocsiforgalom Zuglóban is elenyésző, de néhány autó azért már elsuhan mellettük az úton. A járdán poroszkáló sötét alakok szinte mindannyian az ellenkező irányba tartanak, vonzza őket a zene és a fény, mint dögszag a legyeket. A világosabb sarkokon lányok őgyelegnek, a kezeikből nem hiányozhat a cigaretta. Az egyik kereszteződésben kénytelenek szinte állóra lassítani, mert egy férfi és egy nő egy félájult embert vonszolnak át az úttesten. Valakinek hamar véget ért ez a csütörtök este. Kiss rátenyerel a dudára, majd kikerüli a társaságot.

Mielőtt a Bosnyák térhez érnének, befordulnak az egyik kisebb mellékutcába. Errefelé egy háztömbre jellemzően egy működő közvilágítási lámpa jut, de az alatt éjjel mindig áll valaki. Itt sincs másképp. Két középkorú szőke nő lép a sofőr mellé, amikor leparkolnak, egy karcsú és egy kövér. A mosolyuk a rendőr jelvényének villanására rögtön lehervad. Távolabb húzódnak, majd egy rövid szóváltás után el is sietnek, valószínűleg a következő utcába. Eddigre Kiss és Záros már a tagjaikat nyújtóztatják a járdán. A rendőr egy csomag fogpiszkálót is elővesz.

"Kellett nekem diétás sütemény... A franc tudja, miből csinálják, hogy így ragad."

Most jön jól, hogy Lai ilyen praktikus felszereléssel ment el üzletet kötni délelőtt. A hadnagy kedvetlenül néz körbe. Ebben a pillanatban visszataszítónak találja a várost. Ezen a helyen nincs egy apró zug sem, ahova bárki hazamehetne. Különösen saját maga nem. Alkalmi társa felé fordul, aki a fogtisztítással bajlódik.

"És most?"

"Hmm... Először nyilván egészben túl kéne élni az estét."

Halkan beszélnek, hátha Lai hallgatózik a kocsiban. Záros néha vet egy pillantást abba az irányba.

"Nyilván. De hogyan? A jelek szerint központilag blokkolják a triád terveit, minket meg ráadásul odaküldtek provokálni."

"Ja... De ez még a kisebb baj.. Nekem túl kéne élni a következő pár hónapot is. Én nem csak átmenetileg dolgozom itt."

A hadnagy nem érzi találva magát. Mindenkinek megvan a maga baja.

"Akkor hazamegyünk?"

A rendőr kínjában elvigyorodik, majd sóhajt egyet. 

"Francnak kellettél te ide..." Mivel nem érkezik válasz, az úttestre hullott falevelekre pillant és így folytatja: "Na jó. Legyen elég annyi, hogy rám és a családomra nem fognak vadászni a sárgák. Odaviszem ezt majmot. Felőlem hazamehetsz, úgysincs dolgod ezzel."

"Oké, gondoltam, hogy nem ez az első elbeszélgetés velük fű alatt... Kitapogattad már, mi kérnek cserébe? Mármint az épségedért."

"Nem állsz le ezzel inkább?"

"Van nekik egy ajánlatod. Nem lehetsz olyan ostoba, hogy a sajátjaid ellen kémkedj."

Kiss ráharap a fogpiszkálóra, ami ketté is törik. Két ujjal kiveszi a szájából és eldobja mindkét darabját. 

"Nem, a sajátjaim ellen nem. De aki csapdába csal minket és hátba szúr, az számomra senki. Nem az első eset, mondtam már."

Záros összeszorítja az állát és mélyet lélegzik az orrán keresztül. Döntenie kell. Ez az ember lóvá tudta tenni az elmúlt három hétben. A mai kihallgatáson is lépésekkel előtte járt. Gyanús volt ugyan, de a valós szándékai kifürkészhetetlenek. Ráadásul szinte kizárt, hogy a terveit bárki mással megosztotta volna. Pontosan ilyen emberekre van szüksége: céltudatos, gátlástalan, de képes hideg fejjel mérlegelni a döntései előtt. Úgy tűnik, hogy váratlanul egyre inkább tálcán kínálja magát a küldetés sikere...

"És utána? Tegyük fel, hogy kicsinálod a kapitányt. Ahogy láttam, tényleg kevesen gyászolnák... Aztán jön helyette majd egy másik. De te itt maradsz."

A nyomozó megvonja a vállát és egy hangyányit elhúzza a száját. Nem adja a jelét, hogy meglepődött volna.

"Mondj jobbat. Bújjak el...? Vagy tán vonuljak be?"

"Nem egészen. Egy alkut ajánlok én is... De ahhoz ketten kell odamennünk ma este."