Bízva bízunk

Január utolsó hetében - mint ahogy azt az itteni bejegyzés csúszása és az emiatt elmotyogott mentegetőzésem mutatja - szinte egész végig meglehetősen elfoglalt voltam, vagy hogy egy évszakhoz illő fordulatot használjak, be voltam havazva. Teendőim jelentős része nem állt olyan kapcsolatban az itteni témákkal, hogy most közvetlenül hasznukat vehetném, csupán a szokásos napi rutin sűrűsödött össze tömörebbre a szokásosnál. Ugyanakkor ezúttal maga a bejegyzés és annak egyéb következményei is olyan igénybevételt jelentettek, amelyet semmiképp nem lehetett elhanyagolni.

Igen, itt elsősorban a Fűszerek és fegyverek elindítására gondolok, habár amellett azért még a társadalmi utópiák és absztrakt eszmevilágok hosszú ideig - több mint fél évig - kitartó témáját is le szerettem volna zárni. Az egész aztán a saját szigorúnak gondolt egy hetes ritmusom megtöréséhez vezetett, igaz, ez végül is remek illusztráció volt magához a mondanivalóhoz, amely épp a merev elvek ellen, és a rugalmas gyakorlatiasság mellett szólalt fel... Summa summarum, azt hiszem tulajdonképpen sikerült eredményesen átvészelnem ezt az időszakot, és valószínűleg nagyjából ugyanígy tennék mindent, ha újra hasonló helyzetbe kerülnék. Ezzel együtt maga a tény, az új blog elhatározásának és a megvalósításának lassúsága még érdemel néhány mondatot.

Valójában a körülöttem zajló - nem kizárólag általam kivitelezett - különböző "fenntarthatósági kísérletek" nyilvános dokumentálása igen régóta a terveim között szerepelt. Már csak azért is, mert magamat ismerve nyilvánosság nélkül aligha lennének valaha is értelmesen leírva ezek a próbálkozások, és rövidesen én is csak néhány elszigetelt részletre emlékeznék a sok közül... Eredetileg A természet nyila hasábjain akartam nekik helyet szorítani, de lassacskán nyilvánvalóvá vált, hogy nem igazán illenek ide. Az új blog ötlete ennek megfelelően hetek óta a fejemben volt, mégsem tettem szinte semmit az érdekében az utolsó pillanatig. Maga a történet technikai része - az a pár kattintás, keresgélés a blogger.com felületén, a bejegyzések illetve az elmúlt pár nap csinosítgatásai - ezzel szemben alig néhány órámba kerültek. Mindezt azért említem most, mert példa arra, amikor valakit főként mentális akadályok hátráltatnak. Ebben az esetben saját vívódásomon kívül engem sem fogott vissza semmi.

Az az igazság, hogy rengeteg dologgal vagyunk így. Még ha valaki elviekben egyetért is velem a legutóbbi gondolatok kapcsán, akkor is találhat magának ürügyet arra, miért is nem tud felmutatni személyesen semmilyen kézzelfogható tettet a leírt életmódváltás irányában. Nincs idő, nincs hely, nincs fény, nincsenek szerszámok, nincs ez, nincs az. Valójában ezek szinte mindig olcsó, semmitmondó kifogások. Például kertészkedni panellakásokban is lehet. Ne gondoljunk nagy dolgokra! Ültessünk valamilyen fűszernövényt és neveljük fel az ablakban! Ehhez mi kell? Ha csak kicsit is becsületesek vagyunk magunkkal, akkor belátjuk, hogy mai körülmények között lényegében semmi. Csupán személyes felelősség... És épp ez az, amitől tartunk. És épp ezért tökéletes a választott út első lépésének az az egy-két tő kakukkfű vagy kapor is. Még ha valaki első nekifutásra nem jut magasabbra ennél a szintnél, akkor is minőségi változást élt meg, ami talán a legnehezebb. Utána már könnyebben tud dacolni a kudarctól való félelemmel, ha a szükség rákényszeríti. Könnyebben tud dacolni az ostoba érzéssel, hogy nem is tudja pontosan, mit csinál, a bizonytalansággal minden mozdulat előtt, amelyeknek a hatását nem ismeri, no meg magával a ténnyel, hogy valami olyasmit próbál épp megalkotni, amelyet valószínűleg egész életében magától értetődőnek tekintett. Korántsem soroltam fel minden lelki gátlást, ami előjöhet, kinél ez erősebb, kinél az. Talán van olyan is, amelyet én nem is ismerek, sőt, lefogadom, hogy több is. Azt azonban mindenkinek le kell tisztáznia magában, hogy ezek az indokok elegendőek-e az önkéntes bénultsághoz ellenkező meggyőződésük tudatában.

Miért mondom azt, hogy csupán ilyen természetű gátak állnak köztünk és az életmódváltás leírt megkezdése között? Miért mondom azt, hogy a körülmények emlegetése csupán üres mentegetőzés? Elsősorban azért, mert gyakorlatilag felsorolhatatlan mennyiségű, és rendkívül szerteágazó lehetőség van az indulás módjára. Aki megengedhet magának egy hobbit, az akár nyugodtan veheti ilyen területről is, aki pedig nem, az pénzbe alig kerülő, sőt, megtakarítást eredményező opciók közül választhat. Aki saját maga rendelkezik az idejével, az több munkába is belekaphat, hogy azok egymás hatását erősítve tegyék rugalmasabbá az életvitelét; akik pedig csak néhány percet tudnak szánni az egészre, azok lehet, hogy rájönnek: megéri az a pár pillanat, mert legalább addig tényleg ki lehet szállni a mókuskerékből.

Néhány példa következik a teljesség igénye nélkül, hogy miről is beszélek... Talán a közvetlen és kikerülhetetlen szükségleteinkhez való személyes közeledésre nincs jobb példa, mint az élelem. Akinek van egy konyhakertje számos különböző zöldséggel, az nem csak a gondoskodás egyedi élményével gazdagabb a többieknél, hanem olyan táplálékforrással is, amely épp a legérzékenyebb forrásokat pótolja vagy váltja ki. A gabona és a cukor nem romlik meg néhány nap vagy akár hét alatt, különösebb erőlködés nélkül lehet őket nagy mennyiségben szállítani és tárolni. Az állítások közül egyik sem igaz az ember számára nélkülözhetetlen vitaminokat szolgáltató zöldségeinkre és gyümölcseinkre... Épp ezeket kell igazán helyben előállítani, és ugyebár mi lenne frissebb, mint amit magunk szedtünk le reggel a kertben? Félreértés ne essék, a gyümölcsfák sem adnak ingyen semmit, érdemes, illetve kötelező őket megfelelően gondozni, ha jó termést akarunk. Különösen igaz ez az ültetés utáni hosszú, kínos, kezdeti években, mikor csupán egy-két kukacos terméssel örvendeztetnek meg minket... Ha már itt tartunk, számos vadon növő bokor termése ehető, sőt, akár kifejezetten ízletes. Som, kökény, galagonya, bodza... Még ami nyersen nem étvágygerjesztő, néha az is feldolgozható valamilyen finomsággá. Akinek a látókörében van, miért hagyná mindezt parlagon heverni? Miért ne sétálna ki a család az erdőbe, hogy megismerjék a gyerekek? Az akadály nagyon sokszor nem kézzelfogható.

A következő lépés az élelem előkészítése, legyen az főzés, legyen sütés, vagy tartósítás. Azzal még - néhány említésre alig érdemes kivételtől eltekintve - mindenki egyetért, hogy szeret finom ételeket enni, és ehhez kell valaki, aki jól elkészíti őket. Azt azonban már kevesebben érzékelik, mennyire komplex feladat válhat még a legegyszerűbb vacsorából is a körülmények hatására. Az igazán jó szakács hiányzó hozzávalók, vagy éppen értelmetlen, össze nem illő nyersanyagok esetén is képes tartalmas és finom ételt alkotni. Óriási félreértés azt hinni, hogy a minőségi főzés valamilyen tanult, kiváltságos elithez tartozik. Nem, a legjobb ételeket az igazán szegények találták fel mindenhol, mert ők voltak rákényszerítve, hogy kísérletezzenek, hogy tanuljanak, hogy új, eredeti dolgokat eszeljenek ki. Persze vannak kialakult receptek, de attól még nincs két egyforma mákos bejgli, ahogy nincs két egyforma alma, két egyforma uborka vagy sajthenger sem. Még a tojások sem egyformák, a szólás ellenére, színben és méretben sem.

Igen, a baromfikat nem is említettem. Vagy éppen a kecskéket, birkákat, nyulakat. Az állattenyésztés még talán kényesebb téma, mint a kertészkedés, pedig ezzel kapcsolatban sincs kőbe vésve semmi. Cirka száz évvel ezelőtt a nagyvárosokban is jellegzetes kép volt az udvarokon kapirgáló tyúkok látványa. A válságok elhozhatják újra azokat az anyagi viszonyokat, amikor ez bőven kifizetődővé válhat. Ha csak lélekben is, de addig át kell hangolódnunk, hogy értelmetlen gátlásaink ne kötözzenek minket a süllyedő hajóhoz, ami nem más, mint az ipari civilizáció.

A továbbiakat a terjedelem miatt inkább nem részletezem, de rengeteg szakma alapvető fogásait is felelevenítheti az ember, ha a szíve arra húzza. Lehet amatőr fafaragó, borbély, kárpitos, kosárfonó, vadász, bádogos, asztalos vagy halász. Ha örömmel tanul a tapasztaltabbaktól és gyakorolja a szakmát, később talán épp ezek az erőfeszítések jelentik a különbséget a boldogulás szempontjából. Főzhet sört, pálinkát vagy épp szappant, és erjeszthet bort vagy ecetet, teljesen mindegy, maga a tett számít, a küzdelem.  Az, hogy szembenézünk a korlátainkkal és egyúttal kihozzuk magunkból amit csak lehet.

Ha szabad ezzel kapcsolatban olvasnivalót ajánlanom, akkor Az ember tragédiáját javaslom. Zseniális műnek tartom, rengeteg olyan sorral, amelyek egyszerre rémítően tiszták és tompán kőkemények. Személy szerint ostobább és gyengébb lennék, ha Madách ezt nem veti papírra. A híres utolsó mondatból származó kifejezést, ami a mai írásom címét adja, tudtommal minden magyar diák hallja legalább egyszer, és ez így van jól. Van azonban egy másik sor, amely legalább ennyire illik a mai témára, mégpedig ez: "A tett halála az okoskodás." Az ideológiákkal végeznem kellett, mert tartottam tőle, hogy később minden gondolatomat ezek útján fogják majd kritizálni, és nem leszek képes értelmes válaszokra. A következő időszakban egy másik, több tekintetben hasonló tárgyat fogok boncolgatni, melyre az "okoskodás" kifejezés ugyanilyen fényesen illik, és amelyik jelenleg szintén konfliktusban áll mindennel, amit eddig begépeltem. Régóta fáj a fogam a szóban forgó témára, remélem, hogy olyan minőségben tudom majd megvizsgálni, ami az olvasókat is érdekelni fogja. A gazdaságról és a gazdaságtanról lesz szó.