Keret a képhez

A természet nyilát többször meglátogató olvasóknak esetleg már feltűnhetett a korábbiakban, hogy az életmódváltás és civilizációs hanyatlás borongós tájain barangolva újra meg újra előveszem a rendszerszemlélet, a rendszerben való gondolkodás témáját. Úgy vélem, hogy ez az egyik olyan pont, ahol a jelenlegi életmódunk hiányosságai és visszásságai egyszerre megragadhatók. Manapság rengeteg létező és sokszor egyenesen nyilvánvaló összefüggést hagyunk figyelmen kívül, gyakran a szőnyeg alá söpörjük tetteink következményeit. Például ezt vagy akár még ezt is. Egyik sem véletlen és egyik sem független tőlünk. Mivel viszont nincs a fejünkben átfogó kép arról, hogy egyes cselekedeteinkkel milyen hosszabb távú, messzire érő hatásokat váltunk ki, számos egyébként előre is sejthető esemény teljes meglepetéssel ér fel. Ezek a meglepetések pedig ritkán kellemesek, sőt, gyakorlatilag soha.

Mi a bevett szokás arra az esetre, ha ilyen jelenségekkel szembesülünk? Az, hogy leásunk az okokig és megváltoztatjuk az őket létrehozó tevékenységünket? Szépen hangzik, de az igazság nem ez. A legtöbb esetben inkább aljas, undorító mellékhatásként kezeljük őket a mi kiszámított, megtervezett, szabatos világunkban, és megpróbáljuk erővel kigyomlálni, utólag megszüntetni. Nem vitás, néha talán még azt is érezhetjük, hogy sikerült. Például építünk egy magasabb gátat, és levonul mögötte a tavaszi árhullám. Ennek az ára viszont - amíg ragaszkodunk a csőlátáshoz - ismét egy újabb visszacsatolás, egy újabb meglepetés lesz. Például felüti a fejét a belvíz. Ha ugyanazzal a hozzáállással, gyakorlatilag ugyanúgy akarjuk megszüntetni a problémákat, mint ahogyan előidéztük őket, akkor nem jutunk majd sehová. Az egészet egy klasszikus kabaréjelenet foglalja össze a legszebben; ami azt illeti, zseniális ötlet humorba önteni, mert ha nem nevet rajta az ember, akkor lehet, hogy sírna...

A rendszerek jellegzetes tulajdonsága, hogy maguk is kisebb rendszerekből épülnek fel, de az is, hogy nagyobb rendszerek részét képezik. Egy kis szigeten élő fajok tápláléklánca általában viszonylag egyszerűen felrajzolható és átlátható sémát alkot, az elemeket adó nyulak, rókák vagy éppen teknősök szervezete általában ennél sokkal bonyolultabb felépítést követ. Ugyanakkor egy teknős életjelenségei is kisebb rendszerek - sejtek - együttműködésének köszönhetők. Ha a másik irányba indulunk el, akkor megláthatjuk, hogy az adott tápláléklánc csak megfelelő éghajlati viszonyok között és azokhoz alkalmazkodva létezhet, sőt, aki akarja, az visszavezetheti az egész működést magának a szigetnek a keletkezéséig. Csupán a vizsgálatot végző személyen műlik, hogy mit foglal bele a az elemzésbe és mit nem. Elhatárolásra ugyanakkor mindig szükség van, hiszen nem kezdhetjük minden kijelentésünket Ádámtól és Évától, vagy éppen az ősrobbanástól, és nem fejezhetjük be a kvarkoknál és neutrínóknál. Felhínám azonban a figyelmet, ez a döntés kritikus, és különös odafigyelést igényel.

Lehetséges például, hogy arra vagyunk kíváncsiak, miért betegednek meg könnyebben az imént említett szigeten őshonos fajok egy bizonyos kórokozótól, mint a kontinensen élők. Ez a jelenség gyakran előfordul, hiszen elzárt helyekre a betegségek is nehezebben jutnak el, így speciális ellenálló képesség sem tud kifejlődni. Ilyenkor nyilván inkább a közvetlen biológiai immunfolyamatok, antitestek és alapszintű életjelenségek irányába tolódik el az érdeklődésünk. Ha viszont például magát az élő környezet jellegét vizsgáljuk más földrajzi helyekkel összehasonlítva, akkor tényleg számít, hogy akár több ezer évvel ezelőtt mely fajok népesítették be a szigetet, és hogy azóta a körülmények hogyan alakultak. A Galápagos-szigetek jól ismert példája mutatja, mennyire eltérhet egy sziget élővilága a külvilágtól. Darwin jó részben az ottani tapasztalatainak hatására alkotta meg az evolúcióról szóló elméletét.

Az előző példákkal szerencsések voltunk, hiszen a kérdéseinket hellyel-közzel le tudtuk szűkíteni egy-egy tisztázott tudományágra, amelynek megvannak a saját drága pénzen kiképzett szakértői. Amint azt a múlt héten megpróbáltam körülírni, mi modern emberek általában mindenről szeretjük tudni, hogy biztosan nem a mi gondunk. Így mi is foglalkozhatunk a magunk dolgával, munkaidő után pedig teljes lelki nyugalommal lógathatjuk a lábunkat. A komplikáció mindig akkor kezdődik, amikor egy probléma bizonyos összefüggései kikerülnek minden "gyártósorról" érkező szakember látóköréből.

Maradjunk például a szigeteknél! Szinte semmit nem lehet kezdeni azzal a konkrét helyzettel, hogy egyes csendes-óceáni miniállamokban kirívóan magas az elhízás és a cukorbetegség aránya. Bár itt a "kirívó" jelző talán keveset mond, inkább a "durva" vagy a "brutális" lenne a helyénvaló. Az adott helyeken - mint Nauru vagy Amerikai Szamoa - ugyanis előbbi kór a 100%-os előfordulást, utóbbi az 50%-ot közelíti. Igen, ez tény. A helyzet oka egyszerre foglalja magában az ott lakók genetikáját, a hagyományos kultúrájukat, a modern iparosodást és a globalizációt. Az összefüggések szinte teljes spektrumát be kell látnia, át kell tekintenie annak, aki értelmesen akarja megközelíteni a kérdést. Vajon ki van erre kitanítva? Egy orvos, egy kereskedő vagy egy politikus? A választ nem nehéz belátni, egyik sem. Csak azok, akik veszik a fáradságot és minden gőgöt és beidegződést legyőzve nekiállnak közvetlenül a megfigyelésekből, az elsődleges tapasztalatokból tanulni. Ez pedig lassú és kínokkal teli folyamat is lehet...

Most különös indokom is van, hogy ismét megpendítsem a rendszerek vizsgálatának témáját, mert a gazdaság és a gazdaságtan, amelyekkel az elkövetkező hetekben itt foglalkozni szeretnék, tipikusan rendszerszemléletet, összefüggések feltárását és elemzését igénylő témák. Számtalan különböző szereplő, szándék, korlát, erőforrás, ok, okozat, hatás és ellenhatás alakítja a különböző gazdasági jelenségeket. Ezeknek a megfigyelése, feljegyzése és áttekintése nagyszerű kihívás és igazán érdekes feladat is lehetne. Esetemben remélem, hogy az is lesz. Azért írom így, mert sajnos az említett elhatárolási dilemma rendezése e tudományág esetében eredetileg különösen elvetélt módon történt meg, és ez egyre nyilvánvalóbbá válik. Mindent meg fogok tenni, hogy én ne essek majd ugyanebbe a hibába. Persze nem szándékos szabotázsról van szó, sokkal inkább önkéntelen félreértésről. Vitathatatlanul megvan a magyarázat, hogy mi miért alakult így, nincs szükség bűnbakok állítására. Ez viszont nem változtat a tényen, hogy sok mindent ideje lenne átértékelni ebben tárgykörben.

Mire gondolok konkrétan? Mi sem egyszerűbb: vegyük a közgazdaságtan meghatározását! Ez egy társadalomtudomány, amely a javak - az emberi szükségletek kielégítésére alkalmas dolgok - termelésével, elosztásával és fogyasztásával, az ezekhez fűződő megfigyelésekkel és modellekkel foglalkozik. Elsőre elég korrekt definíciónak tűnhet, tisztán megfogalmazott valóságos kérdéseket ölel fel. A megelégedés egészen addig tart, amíg rá nem jövünk, hogy gyakorlatilag a napunk minden egyes pillanata ide tartozik. Nem tudunk megemlíteni akár csak egy tevékenységet vagy használati tárgyat sem, ami ily módon ne tartozna a tárgyhoz. Ha alszunk, ha eszünk, ha dolgozunk, ha szeretünk, ha gyilkolunk, ha menekülünk, elvileg mindegyiket a közgazdaságtan nagyítója alatt tesszük. Nem valami kényelmes gondolat, és ami ennél aggasztóbb, nem segít megmondani hol lesznek a szakterület határai.

Gyakorlatilag ugyanis a definíció persze csalás, a tudományág határait szinte mindenki jóval szűkebben értelmezi. Hogy pontosan hol, azt személye és elmélete válogatja. Ezen a ponton kell megjegyeznem, hogy a továbbiakban elsősorban a legnépszerűbb, széles körben oktatott és elfogadott elméleteket fogom taglalni, nem térek ki különböző egzotikus, de alapvetően jelentéktelen elképzelésekre. Ilyenekből egyébként nem kevés létezik, sőt, egy rövid, felületes vizsgálat során az internet hírhedt 34. szabályát juttatták eszembe (némileg módosított formában): ha valami létezik, akkor készült már róla pornó, és - itt jön a kiegészítés - valószínűleg gazdaságtani elmélet is.

A viccet félretéve nem könnyű feladat belefogni ebbe a történetbe, nem egészen triviális olyan formába szervezni, ami akár első látásra logikusnak tűnik. Mindenesetre megkísérlem a dolgot, a visszajelzésekből, illetve a látogatók számából pedig le fogom vonni a megfelelő következtetéseket. Legközelebb arról lesz szó, hogy valójában mi is a konkrét probléma a közgazdaságtan elsődleges elhanyagolásaival. Megpróbálom majd felvázolni, melyek azok az összefüggések, amelyek biztos kudarchoz és megaláztatáshoz vezetnek rengeteg jelenlegi elméletet. Egyelőre talán elegendő az is, hogy talán részben magyarázatot találtam a közgazdászok korábban említett gőgjére és sokszor túlzásba vitt öntudatára. Szerintem ez annak köszönhető, hogy védekezniük kell. Mindig újabb mellékhatások kerülnek elő, mindig újabb gyógymód kell, hasonló körülmények között bármelyik közösség, bármelyik szakma gyanakvóvá és ellenségessé válna. Márpedig - és erre ideje lenne minél több szakembernek is rájönnie - az egyre kifinomultabb és egyre bonyolultabb matematikai modellek nem a megoldás irányát mutatják, hanem sokkal inkább magát a problémát.