Fekete Nap (1. rész)

A kihallgatás lassan kezd igazán unalmassá válni, igaz, az elhangzó kérdések ezidáig sem lelkesítettek fel senkit a jelenlévő társaságból. Egyedül a vallató Kiss nyomozó tűnik indulatosnak, de így majd' fél óra után ez már nála is egyre látványosabban a hivatali szorgalomnak tudható be. Az egykedvűséghez azonban az utolsó percekben csatlakozott a hiábavalóság érzete is, amelyet az edzett szellemnek is nehezére esik elviselnie.

Záros hadnagy a sarokban áll, és egyre kevésbé összpontosít az áttetsző függönyön túli történésekre. Minek? Ez a kis kínai sem szószátyárabb a többinél, és nincs a kezükben olyasmi, amivel kibillenthetnék a hallgatásból, vagy legalább kísértésbe hozhatnák. Marad egy halott és más semmi. Három nap és elfelejtik, épp ahogy legutóbb és azelőtt és azelőtt... A függöny hullámzása sokkal érdekesebbnek tűnik. A szövet elég tisztán átereszti a kihallgatóból érkező fényt, a redők viszont finom árnyékot vetnek a leselkedő rendőrökre. Sok árulkodó grimasz és gesztus maradhatott már rejtve az árnyékcsíkok mögött még úgy is, hogy a szabályzat lélegzet-visszafojtott koncentrációt írt elő a megfigyelők részéről. Aki odabent van, az persze lát mindent, na de ezzel a Kissel mire mennek...

A kis Lai nevű kínaitól sutba dobhatták volna szabályzatot az utolsó betűig. Elsőre semlegesnek tűnő pókerarcáról rövidesen minden jelenlévő tisztán leolvasta a kérlelhetetlen megvetést, ennél tovább azonban nem jutottak. Záros együtt tud érezni ezzel a megvetéssel. Kiss például az imént vetette be az aduásznak szánt nyomot: az  áldozat japán. Olyan megállapítás volt ez, amelyet a hullán talán fekete naptetoválások alapján legfeljebb a sarki vak hírlapárus ne tudott volna kikövetkeztetni. Más részről könnyen lehet, hogy az öreg a halott korbácshegeiből ennél többet is kitalált volna, beszédesebbek voltak mint a Braille-írás. Lai Koe - már ha ez az igazi neve - rá sem hederített a dologra, talán nincs is köze hozzá, csak rossz helyen volt rossz időben. De még ha így is van, akkor is legalább behoztak valakit, aki tényleg gyanús. Most megadják a módját, körültekintően járnak el.

Elérkezik a pillanat, amikor a kihallgatásnak nevezett monológ végképp kifulladni látszik. Zárosban nem sok együttérzés lakozik a Kiss-féle stréberek számára, de egy ekkora kudarcot végignézni még neki is kínos. A nyomozó próbálna méltósága maradékait összecsipegetve visszavonulni, de igazából fogalma sincs, mitévő legyen. Tankönyvbe illő példa ez arról, hogy egyszerű várakozással miként lehet vitathatatlan győzelmet aratni. De a kínos hangulat még tud fokozódni, Lai ugyanis a közös szeánsz alatt először idejét látja, hogy közöljön valamit. Kiss szavába vágva enyhe kelet-ázsiai akcentussal ennyit mond: 

"Vigyetek haza." 

Ez már nemcsak Kiss számára kellemetlen, a megfigyelőben is megdermednek a minimálisra szorított mozdulatok. Jókora arcátlanság így a képükbe vágni a szokásos procedúrát éppen most. A függöny fala mintha semmivé oszlott volna egy pillanat alatt. A beszólás nagy hiba volt, és Záros ezt azonnal látja. Az elbizakodottság sosem vezet jóra. Egy pillanat, egy rossz döntés, és Kiss már el is felejtette a saját megaláztatását. Újra elemében van, csípőre teszi a jobb kezét és kihúzza magát. A pózból nyilvánvaló, mi következik, Záros mellett egy öreg zászlós el is vigyorodik. Nem is kell csalódnia.

"Mi a bejelentett címed?"

A kínai összeszorított ajkai sokatmondóak, a rendőrök hirtelen felderülése szintén. A függöny mögött Makár főtörzs még horkant is egyet, de nem szól rá senki. Záros az ajtóhoz lép, résnyire nyitja azt, és amilyen némán csak tud, kibújik a folyosóra. A kapitány irodája közvetlenül szemben található, de ezalatt a néhány lépés alatt Záros számot vet az elveivel. Világéletében gyűlölte a spicliket, ahogy minden valamire való ember. A rendőrök le fogják ezért köpködni. De ezek itt az ő számára  senkik, nem a rokonai, barátai, nem a bajtársai. Egyértelmű, hogy merre billen a mérleg nyelve. 

A kapitány az asztalánál ül és telefonál. A székben ülve is magas termetű, kopaszodó feje itt-ott mintha már őszülni kezdene. Valószínűleg nő lehet a vonalban, ilyen nyájas hangot legalábbis Záros még nem hallott ebből a torokból. Miután leteszi a kagylót, a fejével int a hadnagynak, hogy kezdheti a mondandóját.

"A lefogott kínait a bejelentett lakcímére utalják."

"És?"

"Nincs neki."

A kapitány kedvetlenül néz körbe. Ha ez a hadnagy már ideért, akkor jöhetne végre Makár is a kávékkal. Szemlátomást kínos neki az eset, de a katonát nem lehet egyszerűen elkergetni vagy félvállról venni.

"A megegyezés egy dolog, de nem fuvarozhatunk mindenkit Palotáig... Nem is tarthatjuk benn, ezt tudják ott is... Nem fogja élvezni, de hazatalál."

"Ez nem sima pincér vagy mosogató. A törzsvendégek szerint hetente tér be a helyre, de még egyszer sem evett egy falatot sem... A szállónál felkoncolják."

"Fegyver?"

"Csak egy rövid fémhuzal... Gitárhúrnak elég kopott."

A nagy ember hátradől a székében és vesz egy mély levegőt. Még a szemét is becsukja sóhajtás közben. Ezután feláll és Záros mellett kisétál az ajtón. Hatalmas termete ellenére fesztelen és ruganyos a mozgása, csaknem ijesztő jelenség. Egyedül hagyja a hadnagyot az irodában, félig nyitott ajtó mellett. Csend telepszik a szobára.

Amaz állva marad a helyén, csaknem mozdulatlanul. Most már nincs értelme kombinálni az este lehetséges kimeneteleit. Csupán várni kell és készen állni, bármi is következzék, mikor a kapitány visszatér. Az iroda berendezése bántóan puritán, itt ugyan hiába keresne olyan szemkápráztató elfoglaltságot, mint a kihallgató függönye... De biztosan akad valami. Végül egy piros katicabogár vonja magára a figyelmét, ahogyan Makár írógépén kapaszkodik egyik billentyűről a másikra. Nem egyszerű a főtörzs helyzete, valamit írnia kell majd az előbbi kihallgatásról a jegyzőkönyvbe. Jobban megnézve az ő asztala - amihez kissé oldalra kell fordulni - érdekesebbnek látszik. A hivatalos dossziék kínos rendben sorakoznak, köztük viszont édes és mentolos cukorkák, ceruzarajzok és egy árva fehér lovaglókesztyű hevernek szétdobálva. Igaz, legalább az utóbbi érthető: ki ne óvná a kezét a pecsétek tintájától? A katica az O betűn minden ok nélkül megállapodik, zörej hallatszik viszont a lépcsőház felől. 

Többen jönnek, ez biztos. Záros kényszeríti magát, hogy nyugodt maradjon. Azzal semmire nem megy, ha elkapkod valamit és leváltják. Még akkor sem, ha jobban érezné magát Ungváron vagy a Bánátban bujkálva is. A zajok elcsendesednek, talán nem is a kapitány az. Ilyentájt nem lenne szokatlan, ha már a következő kihallgatásra vagy szembesítésre készülne valaki idefönt. A nyomozók persze gyűlölik az esti műszakot, de ha nappal kiküldik őket járőrözni vagy beosztják valamilyen nevetséges védőkíséretbe, akkor nincs mit tenni. Más kérdés, hogy a következő reggeleken rendszerint visszaveszik a túlórát. Utóbbi szokás még Zárost is meg tudta lepni az érkezésekor, és kíváncsi volt rá, ismert dolog-e ez már az utcán... A katica közben már az íróasztal ütött-kopott hátlapján mászik lefelé. Aztán megcsúszik és lekoppan a homályosra kopott linóleumra.

Néhány másodperc múlva hárman lépnek a szobába. Először Makár főtörzs, utána Kiss nyomozó, végül Közép-Pest rendőrkapitánya. Hármukkal összesen négy pohárnyi kávé érkezik, ebből egyet-egyet Kiss és a főnöke, kettőt pedig a főtörzs tart a kezében. Záros köszönettel veszi át a kiutalt adagot, bár a kincstári cikória minőségét nem tartja nagyra. Makár mindig ügyel rá, hogy kedves legyen az emberekkel, amennyire a körülmények engedik. A kapitány felmarkol néhány cukorkát a főtörzs asztaláról, majd a saját helyére sétál. Felbont egy édességet és a szájába helyezi. A többit leteszi az asztalra, majd a széknek támaszkodva belekezd.

"Na... Késő van, ne húzzuk tovább az időt. Zoli, kérlek, mondd el ezt a mai kínai ügyet... Az egészet."

Makár Zoltán leteszi a kezéből a kávét, majd Zárosra helyezi a tekintetét. Ez a másik kettő alighanem most tudja csak meg, miről is szól ez a kis találkozó. A főtörzs odapislant Kissre is, aki kifejezéstelen arccal szemléli a szemközti ablakban látható szúnyoghálót. Makár elkezdi ecsetelni az ügyet. Valóban nem hagy ki semmit, a kínainál talált fojtóhuzalt ugyanolyan részletesen fejtegeti, mint az áldozat által a tetthelyen előzőleg rendelt menüt. A leírást a kihallgatással és a gyanúsított sorsával zárja: a Fehér úti hajléktalanszállóra kerül, mivel az azonosítása kilátástalan, és nincs hová kiutasítani. Lai Koe számára ideiglenes papírokat állított ki az adminisztráció, és berendelték a három nap múlva sorra kerülő következő kihallgatásra. A jegyzőkönyv még nem készült el.

"Jól van, köszönöm... Írd meg a jelentést, aztán hazamehetsz. Tudtommal semmi más nem lesz már ma."

Makár leült ugyan, de a papírmunka előtt még nekiesett a kávéjának, ami addig érintetlen maradt. Záros közben belekóstolt az italba, és rá kellett jönnie, hogy a kincstárinál sokkal jobb minőségű. Alighanem a főnök saját készletéből való brazil áru. 

"Maguk ketten figyeljenek! Engem nem érdekel, ki dühös kire, ezt intézzék el maguk között. Ma este van még egy dolguk, vissza kell vinni ezt Lait Újpalotára."

Csend. Az előbbiek fényében egyiküket sem éri meglepetésként az utasítás, a feladatkiadás módja azonban felettébb gyanús. Személyes beszélgetés, csempészkávé. A kapitány még csak le sem ül közben, és ez aligha véletlen. Legtöbbször kínosan ügyel rá, hogy mindenkiben tudatosítsa a rangját és tekintélyét. Most hirtelen elvigyorodik, akkora fogakat villantva elő, akár egy oroszlán.

"Jól sejtik, hogy ez nem a szokásos utazgatás lesz. Az utóbbi hónapokban megszaporodtak nálunk a leszámolások. Jó részükben a csíkszeműek működtek közre. Most itt van ez a Lai, előtte egy Szung, előtte egy Zsang. Becsukni egyiket sem lehet, fegyverek és tanúk sehol."

Lassan kibont még egy cukorkát és a szájába teszi. Úgy tűnik, az udvariasságnak is vannak határai nála.

"Adjanak át egy üzenetet az öreg Liunak. Makár mindjárt odaadja a címet, ahol megtalálják. Nincs messze a temetőtől, majd meglátják... Szerintem már várnak is minket."

"Mi az üzenet?" - szól közbe Kiss türelmetlenül. A nagy ember rá se néz, csak kortyol egyet a kávéjából.

"Tudatniuk kell vele, hogy a következő eset után engem le fognak váltani. Épp ezért holnaptól igazoltatni fogunk Zuglóban." Kettéharapja a mostanra bizonyára felpuhult cukorkát. "Valamit tennem kell, hát ezt fogom tenni. Az emberét átadjuk, a megegyezésünk áll továbbra is."

Kiss szereti kinyilvánítani a megértett utalásokat.

"Akkor gondolom mi is hazajutunk ma este... Mehetünk?"

Záros felhörpinti kávéja maradékát. A nyomozó eddig látszólag tudomást sem vett a jelenlétéről, de ezt a kérdést nyilvánvalóan hozzá intézi.

"Mehetünk."

A kapitány bólint, Makár pedig átad egy papírlapot a címmel, és aláíratja velük a jegyzőkönyv mindkét oldalát. Kiss láttamozza a vezető nyomozó helyén, Záros ellenjegyzi mint megfigyelő. Rövid búcsúköszönések után ketten kilépnek a folyosóra. A poharakat beteszik a konyhába, majd a lépcső felé veszik az irányt. 

Lefelé úton a hadnagy azon tűnődik, hogyan fog viselkedni Kiss. Eddig nem látszott ingerültnek, amiért bemószerolták és felül is bírálták. De ez még változhat. Muszáj lenne beszélniük arról, mennyire nem lesznek biztonságban az éjjel. Különösen amíg ez a hidegvérű Lai Koe a közelükben van. Komoly ügy kell ahhoz, hogy a triád így provokáljon, és nekik sejtelmük sincs, mi van a háttérben... Vagy lehet, hogy ez a nyomozó egy lépéssel előtte jár? Jóval régebben van itt, ismer mindenkit. Ha az egész egy csapda, abban akár benne is lehet. Leérnek a földszintre, de a lépcsőházból kivezető ajtó előtt Kiss hirtelen megáll és a társa felé fordul.

"Kurvára vigyázzunk ám magunkra."

Záros megtorpan, a kételyei új erőre kapnak. Talán Kiss ismeri a kínaiakat is? Szokatlan bölcsesség lenne egy rendőrtől. Vagy csak trükközni próbál?

"Miért?"

"Nem figyelsz? Zoli bátyánk a Fehér utat írta a jelentésbe... Még csak össze sem néztek. Nagy játékos a két öreg, persze nem ez az első alkalom. Ha ottmaradunk, basznak utánunk küldeni bárkit is... Legfeljebb a kocsi hiányát kell majd megmagyarázni."

Nincsenek megjegyzések: